Amikor június végén egy exkluzív bemutató révén kipróbálhattam a Reply Game Studios Soulstice című, erősen anime-manga hatásokból (különösen a Claymore-ból) építkező játékát, kifejezetten elégedett voltam a tapasztaltakkal. Hőseink, Briar és Lute egy úgynevezett Kimérát alkotnak, egy speciális harci egységet, mely egy harcedzett, misztikus erejű Hamuszín Lovagból, és egy őt kísérő szellemalakból, egy Árnyból áll. Feladatuk az élők és holtak világát elválasztó Fátylon keletkező hasadékok lezárása, illetve az azon átszökő, rosszindulatú Lidércek levadászása, mielőtt azok súlyosabb kárt okozhatnának. A történet kezdetén Ildenben, a Fény Városában rejtélyes körülmények között létrejön a valaha látott egyik legnagyobb hasadék, melyen át Lidércek egész serege özönli el a várost, órák alatt végezve a lakosság egy részével, és megszállva, borzalmas rémekké változtatva a maradékot.

Klasszikusok öröksége

A játékmenet a Devil May Cry és klónjainak mintáját követi, fix kameraállásokkal, gyors, kombózásra építő harcrendszerrel, mely a játék előrehaladtával folyamatosan bővül a megnyitott fejlesztések, illetve újabb fegyverek és felszerelések révén. Közvetlenül Briart irányíthatjuk, aki fizikai támadásokkal és kitérő vetődésekkel ritkíthatja az ellenfelek seregét, míg Lute automatikus távolsági csapásokkal támogat minket. Két kivétel akad: az egyik az ellenfeleken felvillanó gomb megnyomásával aktiválható védekező/blokkoló manőver, melyet, ha időben benyomunk, Lute vagy sikeresen kivédi a készülődő csapást, vagy ideiglenesen megfagyasztja az adott ellenfelet.  A másik Lute offenzív és defenzív auráinak felvonása, melyek a kontroller két ravaszával váltogathatók. Bizonyos ellenfelek és tereptárgyak csak akkor sebezhetőek, ha a számukra megfelelő aura aktív, illetve az aura típusa befolyásolja Lute viselkedését is. Azonban az aktív aura folyamatosan növeli Lute úgynevezett Entrópia értékét, melynek kiteljesedése esetén ideiglenesen elhalványul, és pár másodpercig a segítsége nélkül kell helytállnunk.

A lányok képességeinek összehangolása, az ellenfelek folyamatos csépelése, az aurák megfelelő váltogatása és támadások kivédése révén folyamatosan növelhetjük az összhangjukat is, ami, ha elér egy megadott szintet, látványos, elsöprő kombókat szabadíthatunk el. Illetve, a történet egy megadott pontjának elérése után így aktiválhatjuk Briar speciális berzerker képességét is. Ez alatt Briar ideiglenesen átadja magát a testében gyülemlő romlásnak, cserébe elképesztő sebességre, látványos kombókra és brutális sebzésre tesz szert. Ez különösen hatékony a nagyobb főellenfelekkel szemben, illetve olyan pályaszakaszokon, ahol végtelen mennyiségben érkeznek az ellenfelek, és feladatunk a túlélés, illetve utat törni egy biztonságos zóna felé.

A harcot néha megtöri egy-egy egyszerűbb logikai, platformer rész, illetve narratív szegmens, amikor Lute segítségével rekonstruálhatjuk vagy az illdeni katasztrófa előzményeit, vagy a lányok történetét, mely felfedi, hogyan lett Lute-ból Árny, Briarből pedig cinikus, megkeseredett harcos. Utóbbiak nem rossz adalékok, előbbiek azonban inkább időhúzásnak érződtek, ahogy a pályákon elrejtett számtalan opcionális kristálylelőhely keresgetése (Briar az ellenfelekből is nyerhető vörös, míg Lute a lényegesen ritkább kék szilánkok segítségével fejleszthető), illetve a rövid kihívásokat rejtő apróbb hasadékok is. Utóbbiak felkutatása és teljesítése azért különösen ajánlott, mert így szerezhetjük meg a szilánkokat, melyek permamensen növelhetik Briar maximális életerejét.

Amin az ördög is csak sírna

A recept ezeken túl sem tökéletes, a legnagyobb probléma pedig a kamera, melynek viselkedésére és kezelhetőségére már az előzetes próbálgatása során is kitértem. Akár kijelöltem egy megadott ellenfelet, akár hagytam, hogy automatikusan fókuszáljon, szinte mindig úgy éreztem, hogy aktívan küzdenem kell ellene, miközben a képernyőn a rengeteg ellenfél és effekt miatt eleve iszonyatos mennyiségű vizuális információra kellett nagyon gyorsan reagálnom. A probléma akkor vált különösen frusztrálóvá, amikor megjelentek a kamikaze robbanó ellenfelek, illetve a távolról iszonyatosan gyors, védhetetlen támadást indító szörnyek, akiket számos alkalommal így képtelen voltam elhárítani.

Emellett lehet, hogy csak egyéni probléma, de a játék egyes fő felvonásait kissé túlnyújtottnak éreztem. Az egyes felvonások alá tartozó fejezetek ugyanis viszonylag hasonló pályaelemekből épülnek fel, és konkrétan az első végére már azt éreztem, soha nem fogom látni az Illdenbe vezető hatalmas kőhídak és az azokon tornyosuló bástyák végét. Az összképet tekintve ezek apró hibák: a látvány közel tökéletes, a hangulat zseniális, a harcrendszer elképesztően pörgős, intenzív és szórakoztató, Briar és Lute karakterei pedig (akiket Stefanie Joosten, a Metal Gear Solid 5 Quietje szólaltat meg) nagyon jól működnek. Ha valakinek hiányzott már egy ütős, Devil May Cry jellegű játék, esetleg szerette a Claymore-t (melynek hatásai tagadhatatlanok), azok számára a Soulstice így is kihagyhatatlan. Csak épp, ha nincsenek ezek a kisebb hibák, gondolkodás nélkül kiálthattam volna ki egy 90% körüli, az első A Plague Tale-hez hasonló, váratlan, AAA kategóriás játékokkal vetekedő instant klasszikusnak.