Robert A. Heinlein 1959-ben megjelent, túlzás nélkül korszakalkotó regénye alapján készült film, az azonos címet viselő Starship Troopers (magyarul Csillagközi Invázió) 1997-ben érkezett meg. Paul Verhoeven az eredetit csupán nyomokban tartalmazó adaptációja egy igazi kult-klasszikus, akcióval tömött politikai szatíra, ami két folytatást is szült – melyek nem véletlenül merültek a feledés homályába –, valamint két egész estés animációs filmet, illetve egy spin-off animációs sorozatot is. A vegyes minőségű franchise nem maradhatott hasonlóan hullámzó minőségű játékadaptációk nélkül sem, egy stratégia és egy lövölde után most itt a harmadik. A nagy kérdés az, hogy Terran Command alcímet viselő stratégia vajon milyen irányba billenti a mérleg nyelvét?

Chemotoxot neki

Na jó, a „stratégia” jelző talán kicsit túlzás a Starship Troopers: Terran Command meghatározására, inkább a taktika illik rá, mint műfaj. Sőt, néhány pálya kivételével a gyakorlatilag végtelen számban, hullámokban érkező Arachnidokkal való harc olykor inkább hasonlít egy támadó jellegű tower defense-re, mintsem a szó szoros értelmében vett stratégiai-taktikai játékra. Stratégiáról csak annyiban beszélhetünk, hogy olykor lesz egy vagy több bázisunk, ahol a bogárfészkek kiirtásáért járó „war support”-ból építkezhetünk igen korlátozott mennyiségű helyre; illetve ugyancsak szűkös ellátmányt kell beosztanunk osztagaink számára, melyekből a megfelelő mix összeállítása kulcsfontosságú a győzelemhez.

A taktika azonban több ponton érvényesül, például hatalmas szerep jut az osztagaink megfelelő pozicionálásának, ugyanis az esetlegesen egymás előtt ácsorgó katonák kitakarják a mögöttük állók rálátását. Hátba azoban nem lövik egymást, úgyhogy figyelnünk kell az elrendezésükre, az érkező ellenfelek támadási irányára, és ahol lehet, ott a magaslatok kihasználására. Javarészt különféle fegyverzettel rendelkező gyalogságot fogunk kommandírozni, csupán a játék késői szakaszában mutatkoznak be az „erőpáncélok”, melyek inkább hasonlítanak mechákra, mint arra, ami az ember fejében él a szó hallatán. A különböző fegyvernemek más-más bogarak ellen hatékonyak igazán, emiatt pedig osztagonkénti mikromenedzsmentre lesz szükség a részünkről. Pláne miután a nagyobb dögök bemutatkoznak, akiknek a támadásait még el is kell kerülni, vagy azonnal rakétaesőben részesíteni.

A közepes K

Az alapvető mechanikákat és egységeket a narratív kampány fűzi fel egy sorba, melyben igen változatos összeállításban kapjuk feladatul a bogárirtást. Az egyes pályák közötti propagandavideók remekül visszaadják a filmben látott bejátszások hangulatát, melyek után helyszíni eligazítást kapunk azonnali céljainkról és fő feladatunkról, melyek nem ritkán menet közben megváltoznak egy-egy esemény okán. Ezt a dinamikus benyomást azonban nem minden küldetésben sikerült összehozni, némelyiknek a vége unalmas darálásba fullad. Hasonlóan hullámzó módon egyes pályák viszonylag könnyedén teljesíthetők, mások pedig nagyon kiszámoltak még normál fokozaton is.

Amit nagyon hiányoltam a játékból, az a forgatható kameranézet, így a három dimenzió álcája alatt valójában egy teljesen izometrikus játék húzódik meg, pedig megnéztem volna egy-egy jelenetet más szemszögből is, még ha taktikai jelentősége nem minden esetben volna. Ugyancsak fájó pont, hogy a kampány nem nyújtózik tovább a sivatagos környezetnél, amit személy szerint szerettem a filmben is, de játékban elnéztem volna egy dzsungelbolygót, vagy fagyos türeletet, vagy akármi mást a sivatag-bánya-sivatag kombón kívül. Ezen kívül akár dinamikusan rombolható környezettel, vagy lecsapó időjárási anomáliákkal is változatosabbá tehették volna az amúgy egyhangú Kwalashát.

A megjelenés előtti build-ben a nagyobb bogarak hajlamosak voltak egymáson megakadni, saját egységeim is elég furcsa táncba kezdtek olykor a falakon és egymás sarkán, ahogyan az egységek és épületek ikonjai sem tudták néha eldönteni, hogy hol is lenne a helyük. A kissé illúzióromboló hiányosságok mellett azonban komolyabb hibával nem találkoztam, leszámítva talán, hogy a mesterséges intelligencia általában nincs a helyzet magaslatán, de ezt szerencséjére ráfoghatjuk arra, hogy a bogarak alapvetően nem túl okosak, és a számbeli fölényre építik sikerüket.

Mindezen kisebb-nagyobb hiányosságok ellenére egész jól elszórakoztam a Starship Troopers: Terran Commanddal, és élek a gyanúperrel, hogy aki szerette a filme(ke)t, az ezt a játékot is szeretni fogja. A kampány prezentálása kiemelkedő fan-service, a környezet – fantáziátlansága mellett is – egy az egyben hozza Klendathut. Persze, egy nem kifejezetten nagyköltségvetésű játéktól nem nagyon várhatunk megváltást, de a The Aristocrats összességében jól teljesített: a kult-klasszikus filmhez hű hangulatot jó mechanikai alapokra helyezték, melyet csupán gyermekbetegségei hátráltatnak.