Ifjabb koromban nem igazán rajongtam a stratégiai játékokért, és erről a Command & Conquer tehet, amivel finoman szólva sem voltak vidám pillanataim. Meg akkoriban úgy voltam vele, hogy az igazi játék az FPS, és bármi, amiben X-szárnyút lehet vezetni. Aztán 2000 táján, talán pont a PC Guru egyik CD-jén láttam egy hangulatos trailert, ami ráadásul magyarul szólt, én meg akkor azt mondtam magamnak: ez a játék kell nekem. A program az Imperium Galactica 2 volt, ami egy csapásra megszerettette velem a stratégiai játékokat.

Természetesen sok mindenen átrágtam magam az IG2 után. Nekem is megvolt a Haegemonia, a Homeworld, a Sins of a Solar Empire, legutóbb pedig a Battlefleet Gothic: Armada 2-höz volt szerencsém. És persze a Stellaris is beköszönt hozzám 2016-ban. Nagyon szerettem ezt a játékot, főleg mert sok tekintetben visszaadta az Imperium Galactica 2 hangulatát. Így amikor Böjti megkeresett azzal, hogy tesztelném-e PS4-en, azonnal rábólintottam. Aztán feltettem magamnak a nagy kérdést: hogy a fityfenébe lehet egy valós idejű stratégiai játékot, ráadásul egy ilyen komplex fajtát kontrollerrel irányítani?

Stratégiai kontroll

Nos, felejtsd el azt, amit PC-n láttál. A Stellaris kezelőfelületét, vagyis az UI-t teljesen kicserélték. A Paradox nagyon okosan nem maga kezdett neki az átalakításnak, hanem kiadta a munkát annak a Tantalus Mediának, amely a Cities: Skylinest is átportolta PS4-re és Xbox One-ra. A fiúk és lányok pedig nem cáfoltak rá a hírnevükre – a Stellaris új UI-ja rendkívül jól működik kontrollerrel.

A menükben a D-paddal lehet navigálni, az X-szel leokézhatjuk a parancsokat vagy kijelölhetjük a navigálni kívánt hajót. A körrel visszafelé lépkedhetünk a menük tengerében, a háromszöggel az idő sebességét állíthatjuk, az L2 és R2 szolgál a zoomolásra, a stickekkel mozgathatjuk a kamerát a térképen, és így tovább. Így leírva talán bonyolultnak tűnik, de játék közben az egész remekül kézre áll. Ha mégis elfelejtenénk, melyik gomb mire jó, sebaj, minden megjelenő ablak alá ki van írva, hogyan használhatjuk az elérhető funkciókat.

Ráadásul az in-game tutorial sincs elaprózva, mint mondjuk a Battlefleet 2-ben, úgyhogy mire eljutunk az első kolónia megalapításához, már úgy fogunk kontrollerrel manőverezni a csillagközi politika menükkel kikövezett útvesztőjében, hogy az egerünk sírva fakad féltékenységében.

A régi galaxis ugyanabban a köntösben

Az irányítást és az UI-t leszámítva a Stellaris semmit sem változott. Azaz nyitányként választanunk kell magunknak egy szimpatikus fajt a tíz felsorolt népség közül. Mindnek van néhány speciális tulajdonsága, amik egyrészt meghatározzák a politikai irányukat – hódítók lesznek-e, esetleg a béke követei, vagy a középutat választva csak azt vágják kupán, aki támadó szándékkal lépi át a határvonalat.

A többi tulajdonság a kutatáshoz, a hadviseléshez és a társadalmi viselkedéshez adhat bónuszokat. Vagyis ezek határozzák meg, hogy milyen technikai eszközeink és fegyvereink lesznek induláskor, illetve, hogy hogyan viselkedik a népünk: xenofóbok vagy nyitottak, esetleg fanatikus katonák vagy a tudomány megszállottjai stb. Igazán ideális faj nincs, de ahhoz elég nagy köztük a difi, hogy megtaláljuk a nekünk tetszőt. Ha mégsem? Nos, mindig ki lehet írni új választást, le lehet taszítani a trónról az aktuális uralkodót, vagy bevezethetünk kényszerreformokat. Persze mindez nincs ingyen, a befolyásod nagyságán múlik, mennyire vagy képes saját szád íze szerint alakítani külön bejáratú csillagállamod. És ezzel máris eljutottunk a Steallaris mozgatórugójához.

A drága birodalom fenntartása

Ahogy a földi hatalmak, úgy a csillagközi uradalmak sem működnek varázsütésre. Mindenféle huncut igényt kell kielégítenünk. Mert például semmi sem működik energia nélkül, és semmit sem építhetünk fel ásványok nélkül. A nép meg képes pofátlanul éhen halni, ha nincs kaja. A befolyásunk csökkenésével a politikusaink nőnek a fejünkre, a tudósok meg a fizikai, társadalmi és mérnöki kutatások miatt járnak a nyakunkra.

A flották élére nem árt néhány admirális, hogy azok tapasztalataikkal extra pontokat adjanak. A kutatóhajóknak is jót tesz, ha tapasztalt tudósok irányítják, mert néhány bolygó alapos feltérképezése bizony szakértelmet kíván. A lakott planéták felszínét sem árt megvédeni, hát, nosza, szervezzünk rá reguláris hadsereget, amit persze tábornok irányítson. Meg legyen a bolygó fölött űrdokk, de az is mindenféle földi jóval, napelemmel, orbitális édenkerttel és olyan védelemmel felszerelve, hogy a támadók azt meglátva azonnal elbújnak a legközelebbi fekete lyukban.

Már a naprendszerszéli kalózoknak is jobb hajójuk van, mint nekünk? Semmi probléma, újítsuk fel a flottát vagy egyenesen tervezzünk új hajókat, amiken aztán az ágyúállásoktól a klozetajtó színéig mi állíthatunk be mindent. Oké, ez picit túlzás, de a lényeg átjön: még a saját űrhajóinkat is a legapróbb részletekig testre szabhatjuk.

Itten egy új politikai frakció nyaggat azzal, hogy ugyan, támadjuk már meg a kedves szomszédot az ásványkincseikért, de a másik oldalon meg a kedves szomszéd lóbálja a diplomáciai egyezményt, és kér segítséget a szomszéd szomszédjával vívott háborúhoz, akivel meg lehet, hogy éppen kereskedelmi szerződésünk van. És a tetejébe még az egész kóceráj császára, elnöke, kancellárja vagy a túró tudja már, hogy mije, infarktust kapott, aztán jól meghalt, szóval kéne valaki a helyére, mielőtt az egész birodalom anarchiába zuhan.

És mindez csak egy „átlagos év” a Stellaris világában, ahol bizony repül az idő, ahol ezernyi a teendő, és a játék lenyűgözően részletes. Mindent mikromenedzselhetsz, amit csak el tudsz képzelni, miközben nézegeted a naplót, és sorban teljesíted a feladatokat. Kihúzol egyet, kettőt, ötöt, tízet és sóhajtasz: hála az égnek, már csak fél évvel vagyok lemaradva a mostani pillanattól. Apropó, a napló használata nem fakultatív, mert tényleg sok minden történik a Stellarisban, így nehéz fejben tartani a dolgokat, ellenben a naplóba minden fontos infó bekerül.

Majdnem tökéletes birodalom

Persze azért a Stellaris sem hibátlan, és a legnagyobb negatívuma az, hogy nincs benne kampány, pedig ez kiállt magáért. Persze a program anélkül is lekötheti az embert akár hetekre is, de mégis jó lett volna valami átvezető sztori, ami mentén haladva felépítjük a mi kis csillagközi birodalmunkat. Persze a másik oldalról nézve meg az a helyzet, hogy így szó szerint a saját történetünket hozhatjuk tető alá.

A másik, amit még felróhatnék a Stellarisnak, hogy a teendők egy idő után monotonná válnak. Ha sikerül elérni azt a pontot, amikor már minden flottul megy, akkor nincs mit csinálni. Elindíthatunk még háborúkat, bíbelődhetünk a hajógyártással, de a játék ezen a – nem is olyan nehezen elérhető – ponton leül. Ilyenkor jöhetnek jól a kiegészítők, amik konzolos megjelenéséről keretes részben olvashatsz.

Más kivetnivalóm viszont nincs a Stellaris PS4-es változatával kapcsolatban. Egy remek stratégiai játék, amit méltán emlegetnek egy lapon az olyan elődökkel, mint az Imperium Galactica és a Haegemonia.