Na, jó, igazából 2019 végén, merthogy a The TakeOver novemberi megjelenés, de a hirtelen jött print leállás, az ünnepek és az online-ra átállás fordulatai miatt egyszerűen nem jutott rá idő. Pedig a Pelikan13 megérdemli a figyelmet, illetve bizonyítja azt, hogy miért is jó annyira az indie szcéna: bár rengeteg a tucattermék és a szemét ebben a szférában is, sok olyan korábban eltűnt zsáner van, ami pont a független csapatoknak köszönheti feléledését. Elvégre ott a brawlerek, avagy a beat ’em upok világa, ami a 2000-es években szinte teljesen kiüresedett, hogy mostanra igazi reneszánszát élje, amelynél még az is előfordulhat, hogy érkezik a Streets of Rage 4 és a következő Battletoads. És ha már Streets of Rage 4 – a klasszikus széria visszatérése hatalmas öröm (reméljük, nem kell csalódni), a várakozás fájdalmát pedig tökéletesen enyhíti ez a kis indie alkotás, ami Steamen már elérhető, de érkezik majd Switchre és PS4-re is.

Majd mi rendet teszünk

A The TakeOver városa éppen a bűnözők melegágya, a hordák teljesen eluralják az utcákat, ellehetetlenítik az emberek életét, amit a játék 3 (később 4) főszereplője még lényegében szó nélkül tűr, de azt már nem hagyhatják annyiban, mikor egy eltűnés kapcsán ők is érintettek lesznek a bandák harcában. Innentől vár rájuk a feladat, hogy megtisztogassák a várost a rendetlenkedőktől, kiszabadítsák az elrabolt lányt, majd elégedetten ünnepelhessenek.

Ehhez 7 hosszabb szakasz biztosítja a bunyóra való helyszíneket, ugyanis a 7 sorozat több területet lefed, majd mindegyik végén egy-egy boss leverése a feladat. Utcákon, trópusi szigeten, játékteremben, hajón adhatjuk és kaphatjuk a pofonokat, illetve bevethetjük extra mozdulatainkat. Merthogy a normál ugrás, ütés és rúgás mellett van lövés, aminél mindenkinek van egy szériatartozék fegyvere, de nagyon is véges tölténnyel, illetve van kombó, speciális támadás és „Rage”, aminél a düh szó szerint elönti az agyunkat, a karakter pedig lényegében sebezhetetlenné válik. Persze egyéb extrákkal is összefuthatunk a végigjátszás során, és igazából ez a sok apró különlegesség, valamint a körítés az, ami szinte végig eladja a játékot.

Pépesre verlek!

Igen, a The TakeOver nem több, de nem is akar többnek látszani, mint egy szimpla beat ’em up. Vannak benne kisebb összetevők, amik színesítik az összképet, de nincs semmi, ami kicsit is komolyabbá tenné a játékot a zsáneren belüli bármelyik nagy címnél. Tervben van amúgy egy kis összegzés a 2019-ben kimaradt, 2020 legelején megjelent/megjelenő indie játékokról, amik „radar alatt maradtak”, eredetileg a Pelikan13 alkotása is ebbe került volna, de végül úgy gondoltam, hogy a The TakeOver megérdemel egy kisebb, de különálló cikket. Hogy miért? Nézzetek rá az itt álló galériára, pörgessétek végig a képeket. Minden tesztnél hagyomány, hogy saját képeket teszünk be, de itt most különösen javaslom, hogy böngésszétek át mindet, amit lőttem. Merthogy a játék elképesztően sajátos és dizájnos, kezdve az ellenfelektől a 3D-s hátterekig, vagy éppen a képregényes átvezetőkig. Legalábbis nekem nagyon bejött a stílus, legyen szó a játékteremről vagy a mélyen dekoltált hölgyekről, akik azért mindig a műfaj fontos összetevőit jelentették. Na, jó, majdnem mindig.

De ha a külsőségektől eltekintünk, akkor is elég jó az összkép. Elvégre a különlegesebb támadásokon túl vannak szétverhető tárgyak, amikből és az elhullott ellenfelekből értékes pénzösszeget, különféle eszközöket, ételt és fegyvereket nyerhetünk ki, sőt egy-egy pályán még a tereptárgyakat is bevonhatjuk, például a gongot megcsapkodva nyílzáport idézhetünk elő, máshol meg az opponensek alá robbanthatunk némi robbanóanyaggal. Aztán ott vannak az olyan speciális pályák, mint amikor autót vagy repülőt kell vezetni, és igazából mindez csak múltidézés, de ragyogóan működik. Én konkrétan itt örültem, mint majom a farkának, mikor teszteltem a programot, mert elképesztő, hogy egy kis fejlesztő ilyen szórakoztató brawlert rakott össze.

Persze a The TakeOver sem tökéletes, amit alacsonyabb árnál simán elnéznék, de a 20 eurós összeg (nagyjából 6660 forint) mellett azért ildomos foglalkozni a hibákkal. A zenék például nagyon vegyesek, egyszer teljesen jó az aláfestő muzsika, máskor viszont az őrületbe tudott kergetni. Aztán van 1-2 pálya, aminél kicsit túl lett húzva a dolog, legalábbis szerintem hosszabbak az ideálisnál, és annál, amit az egyszerű játékmenet elbír. A végére pedig sikerült túlzásokba esni, mikor szanaszét robbantanak és vernek a tömegesen érkező ellenfelek, hogy közben még a zsáner legprosztóbb hibáját is sikerüljön elővenni, mikor a korábbi főellenfelek egymás után térnek vissza, hogy sorban verjük le őket. Ez régen is elég idegesítő szemétkedés és időhúzás volt, itt pedig egy-egy mechanika miatt kimondottan zavaró.

Más téren viszont ajánlott darabról van szó, amit ketten, osztott képernyős módban is nyomhatunk, ráadásul újabb játékmódokat is megnyithatunk, ami a 3+1 karakter mellett kicsit meghosszabbítja a játékidőt is. Online mód viszont sajnos nincs, ami pont a végén, a nehezebb részeken kellemetlen. A zsáner rajongóinak teljes áron is javasolom a beszerzését, de akcióban lényegében bárki lecsaphat rá, aki kicsit nosztalgiázna, vagy megnézni, milyen 2019 végén/2020 elején egy indie brawler, ami azért a hagyományok tisztelete mellett halad is a korral.