Eddigi életem során sok városépítős játékot próbáltam már, de olyat, mint az Urbek City Builder, még nemigen – mondom ezt annak ellenére, hogy valójában egy tipikus műfajbeli játék. Az Estudios Kremlinois fejlesztői egy egyszerű alapötlettel oldják fel ezt a látszólagos önellentmondást: az Urbek City Builderben nincs szükséged pénzre, ilyen fogalom nincs is a játékban. Hogy akkor mégis hogyan működik az építkezés? Zseton helyett van másik kismillió dolog, melyeknek túltermelésével fedezhetjük folyton növekvő városunk szükségleteit. Ide tartozik a képzetlen és a magasan képzett munkaerőtől kezdve a fán és a fémen át egészen az energiáig és tudományig minden kézzelfogható és absztrakt „nyersanyag”.

Pénz nélkül, jaj, meghal a Föld – vagy mégsem?

Maga a képlet viszont egyszerű – és erre mondtam, hogy tipikus városépítős játék –: egy adott épület egyik oldalt nyersanyagot igényel, a másik oldalt másikat ad ki, már ha megfelelünk néhány egyéb feltételnek. Egy gyárépület esetében ez viszonylag egyértelmű, például az acélgyártáshoz vasra, raktárak közelségére, és megfelelő szinten képzett munkásokra van szüksége. Legtöbb hasonló üzemünknél később még egy lépcsőt megugorhatunk, mellyel anélkül fokozhatjuk tovább a termelést, hogy újabb placcot foglalnánk be.

Főszereplőink pedig természetesen a lakóházak, melyek felnevelése már komplexebb dolog. Itt lépcsőről lépcsőre haladunk a falusi háztól a tizenkétemeletes toronyházakig, az egyszerű kajaigénytől a mindenféle kiszolgálóépület közelségéig. Cserébe pedig különféle szintű munkaerőt kapunk, hogy újabb, fejlettebb kiszolgáló- és gyárépületeket láthassunk el munkaerővel. No és persze nemcsak egy irány létezik, ha például sok a szórakozóhely és egy adott típusú park is van a közelben akkor annak megfelelő házikók épülnek, míg egy kulturálisan kiemelkedő környéken művészlakok pattannak ki a földből.

De nem adott a kezdetektől minden, az egyes lépcsőfokok megnyitásához bizonyos lakosságszámot is meg kell ugranunk, ami az előzőkkel együtt egy igen hosszan fejlesztgethető lánchoz vezet. A játéknak különösebb célja nincsen, bár „meg lehet nyerni” az általunk kreált szcenáriókat, de leszámítva egyes teljesítményszintek elérését, ezt nem nevezném igazi végjátéknak. De ez nem is feltétlen szükséges, a városokat a SimCity óta, az első csík aszfalttól kezdve önmagukért nevelgetjük.

Relaxációs üzemmód

De nem csak a pénz hiányzik a játékból, olyanok miatt sem kell aggódnunk, mint a természeti katasztrófák, legyen szó akár egy szimpla tűzesetről; vagy az olyan, városok működésében hétköznapi dolgok miatt, mint a bűnözés, netán a forgalmi terhelés. Rendőrség ugyan akad (egyes lakóházak megépülésének előfeltételeként), de tűzoltóság például már nincs is a játékban. A garantáltan stresszmentes, a megszokott korlátokat nélkülöző játékmenet azonban, amennyire lehet az egyiknek pozitívum, a másiknak lehet éppen negatívum is. Ugyanez igaz a voxeles grafikára is, ami távolról egyáltalán nem feltűnő, közelről viszont egészen egyedi megjelenést kölcsönöz a játéknak, melyet egyébként egész kellemes zenei körítéssel áldottak meg.

Személy szerint örültem neki, hogy nem kell a kiadás-bevételi oldallal, vagy a forgalomtervezéssel komolyabban foglalkozni, ha éppen élelmiszerhiány kezdett kialakulni, csak ledobtam pár négyzetkilométer farmot és kész is, megoldottam a problémát. Ha pedig komolyabb városépítésre adnám a fejem, még mindig ott az örökzöld Cities Skylines, vagy a már említett SimCity – az Urbek City Buildert, az említettekkel összehasonlítani műfajilag ugyan lehet, de egy egészen más szeletet kér magának a városépítős játékok piacán. A műfajjal való ismerkedésre, egy laza kikapcsolódásra, vagy kreatív alkotásra kifejezetten jó az Urbek, de ideig-óráig még a veteránoknak is kellemes kikapcsolódást jelenthet, a maga puzzle-szerű felépítésével.