Tesztek

Huszár üti a B5 gyalogot..., nem túl izgalmas, ugye? Ám ha a huszár egy jetpackes űrgárdista, és az ork parasztot egy lánckarddal hasítja ketté herétől a nyakig, na, az már döfi. Aztán dob egy páncéltörő gránátot az A8 bástyára, mert ez nem egyszerű sakk, hanem Regicide!

Emlékeztek a Knights of Pen and Paper első részére? Nyugi, nem csodálkozunk: a jó alapötlettel rendelkező, ám gyengécskére sikerült kaland bennünk sem hagyott mély nyomot. A folytatás egy fokkal élvezetesebbre sikerült, de még mindig nem az igazi.

A PC-s szerepjátékok nagy klasszikusai közül több is a Forgotten Realms világában játszódott, így korántsem ismeretlen a név a veteránok számára – most talán pontosan ezt az ismeretséget szerette volna a kiadó kihasználni a Sword Coast Legendsszel.

Dimenziókapuk és portálok, azokon át nagy számban érkező démonok, egy teljes világ veszélyeztetettsége. Azt hihetnénk, a klisékből már kezdünk kifogyni, annyira ciki egy-egy sablon, de nem, mobilos közegből tulajdonképpen bármi érkezhet és érkezik is.

Az Apu, vedd meg nekem a várost, - dúdolgatva könnyen összefoglalhatjuk a Kalypso Media új játékának a lényegét, kalmárkodj, gyűjtsd a lét, és vedd meg zsebből a világot... Amúgy birodalom-építés címén házaljuk végig a középkort, Bizánctól Varsóig mindenhol bekopogunk, és ahol nem adják, oda jöhetnek a katonák.

Még egy olyan játék jelent meg a színen, amiben egy teljesen vak karaktert irányíthatunk, ráadásul ehhez egy nagyon ötletes grafikai megvalósítás is társul, a Pulse azonban sajnos egy üres és a szemet bántó élményt tud csak adni.

Míg Japánban a harmadik epizód kerül a piacra, addig nyugaton még csak az első: ismét hosszú éveket kellett várni egy ázsiai sikercímre, de megérte, hiszen ha a Level-5-ról van szó, ott a csalódás esélye meglehetősen alacsony.

Az FTL: Faster Than Light az egyik leghíresebb roguelite indie játék, amit már többen megpróbáltak utánozni, kevés sikerrel. A Convoynak sem sikerült felvennie vele a versenyt, ám a Mad Max-ihlette átdolgozás, egyéni ötletekkel izgalmasra sikerült.

A Cradle Mongólia kietlen sztyeppéjén ejti le a játékosokat, és egy roppant részletesen kidolgozott jövőképet mutat be, ám sajnos maga a játékmenet gyenge lett, ezzel teljesen elrontva az első ránézésre ígéretesnek látszó kalandjátékot.

Jonathan Blow 2008-as játéka, a Braid mindent elsöprő minőséggel lopta be magát sokunk szívébe. Jó pár évvel később a német gentlymad. társulata nyúl vissza az indie alapműhöz, hogy saját képükre formálják a Braid szellemét.

A politika világa után most a gyógyszergyártás világát is megpróbálja meghódítani az egy személyből álló Positech Games, igaz, ezúttal csak kiadóként, de az biztos, hogy a Big Pharma az eddigi legjobb játék, amihez valaha a nevüket adták.

Egyáltalán nem ritka eset, hogy valós történelmi eseményekből merítenek ihletet a játékfejlesztők, hiszen saját históriánk bőven tartalmaz szenvedést, ármányt, könnyeket - és bizony bátor tetteket is. A Cross of the Dutchman az utóbbiról szól.

Az Asteroid Base programjában megmentjük a galaxist, mielőtt az összes szeretet eltűnne belőle, mindezt pedig egy igazi, régi vágású kooperatív játék formájában tesszük, amiben bármiféle online opció nélkül, csak akkor játszhatunk másokkal, ha ugyanabban a térben vagyunk.

Mindig hatalmas öröm hazai fejlesztésről írni, pláne abban az esetben, ha egy egészen minőségi alkotásról van szó, illetve egy olyan, általunk nagyon kedvelt műfaj legújabb képviselőjéről, melynek gyökerei egészen a zajos játéktermek koráig nyúlnak vissza.

Egy tolvajlós, betörős, taktikus videojátéktól, ami a hetvenes évekbe tesz időutazást, joggal várhatnánk el, hogy hivatásához méltóan lopja el a szívünket, ám a Skilltree Studios munkája túl sok sztereotípiához és kliséhez nyúl a korrekt koncepció ellenére is.

A bohócokat nagyjából senki sem szereti, a Dropsy című kalandjáték azonban éppen azon van, hogy a szívünkbe zárjunk egy jót akaró, melák cirkuszi mutatványost, aki igyekszik mosolyt csalni egy melankóliába süllyedt város lakóinak arcára.

Utazásra invitál a Skyshine’s Bedlam, méghozzá egy pokoli utazásra. Ezer „turistát” kell átszállítanunk a posztapokaliptikus pusztaságon egy hatalmas, páncélozott busz és egy maréknyi katona segítségével. Egy út, egy csapat – és egyetlen esély a győzelemre.

A véres szamuráj-háborúk között tallózó japán sorozat a 30 éves évfordulójához érkezett, amit hogyan ünnepelhetne másképp, naná, hogy egy újabb résszel. A Total Wart inspiráló játékmenet ezúttal angol nyelven köszönti a sóguni hivatalért harcba szállókat.

Mindenki érdemel egy második esélyt, még az olyan játékok is, amiknél erre lehet, hogy nem feltétlenül volt szükség: visszatért PC-re a Grandia II, egy azóta halott gép egyik legkiválóbb játéka.

Mi a közös a nyulak, a medvék, a farkasok és a patkányok klánjában? Az Armello világában mind az őrült király uralmát akarják megdönteni, méghozzá saját elveik útján, dobókockák és játékkártyák hathatós segítségével, egy klasszikus táblás társasozás során.

Az űrben senki nem hallja a kiáltást, még akkor sem, ha négy elátkozott asztronauta egyszerre próbálja halálsikolyával túlharsogni az űrhajó vészjelző szirénáit. Kösd fel a gatyát – a Tharsis az utóbbi hónapok egyik legszadistább, legkíméletlenebb játéka!

Indie és újrakiadások terén ez az esztendő rendkívül erősen indít. Előbbi témában ugyanis ott az Oxenfree vagy éppen a That Dragon, Cancer, pluszban pedig az egy ideje már Early Access állapotában leledző RainDance alkotása is kilépett végre a korai hozzáférésből.

Szereted az agytornát, de stresszhelyzetben nehezen gondolkozol? Akkor kösd fel a gatyád, mert te vagy az attrakció egy futurisztikus valóságshow-ban, ahol már nemcsak egy szadista mesterséges intelligencia, hanem az egész emberiség nézi élőben a bénázásodat!

Két és fél évvel az első rebootolt rész után egy új Tomb Raider-játékban tért vissza Lara Croft. Ez volt a Rise of the Tomb Raider, ami egészen január végéig csak Xbox One-on volt elérhető, most viszont itt a PC-s változat, amitől simán padlót fog minden PC Master Race klubtag.