Tesztek

Amikor egy játékkal kapcsolatban olyanokat olvasunk, mint „a szerepjátékok legjobb pillanatainak válogatása”, talán érthetően nagyobb elvárásokkal ülünk neki a tesztnek, mint mondjuk egy indie próbálkozásnál. A RotA rengeteg dolgot ígért, és párat be is teljesített – vajon elég-e ennyi a görög mondák újkori szárnyalásához?

A tavalyi év pókemberes játékai után nem jöttünk különösebben lázba, mikor az Activision bejelentette a legújabb hálószövő-kalandot. Megújult harc és játékmenet, olvashattuk mindenfelé, de legyintettünk, hiszen a padlás tele van a marketingszövegekkel. Aztán persze akkor lepődik meg igazán az ember, mikor nem is várja...

Jordan Mechner 1989-ben történelmet írt a szó átvitt és gyakorlati értelmében egyaránt: leprogramozta a Prince of Persia című játékot, amely közel húsz év után egy negyedik generációval igyekszik elnyerni a játékosok kegyeit. Tesztünkből kiderül mekkora sikerrel.

Majdnem pontosan hat évvel ezelőtt a Medal of Honor fejlesztőcsapatából kivált 21 ember egy olyan játékot tett le az asztalra, aminek folytatásai ma már a legjobban várt programok közé tartoznak. Kerek két évvel ezelőtt érkezett ezen sorozat negyedik része, a Call of Duty: Modern Warfare, ami azóta is milliók szórakozását biztosítja nap mint nap. A recept pofonegyszerű volt, a játékot korábbi FPS-ek és akciófilmek elemeiből gyúrták össze, hogy a végeredmény a monitorunkon váljon egy hihetetlen adrenalinbombává, megspékelve a single játékélményt egy minden addiginál jobb többszereplős játékmóddal, ami mai napig a legnépszerűbb online csatározásoknak ad helyet konzolon és PC-ken egyaránt. Két évvel a Modern Warfare megjelenése után most végre elérkezett a pillanat, hogy kezünkbe vehetjük a folytatást, amely pontosan ott veszi fel a történet szálait, ahol legutóbb abbahagytuk.

A Crystal Dynamics igen vegyes portfóliót tudhat a háta mögött. Dolgoztak már szinte minden műfajban, alkotásaik között találhatóak érdekes kivetülések (Walt Disney Magical Racing Tour), nevesebb alkotások (Soul Reaverek, Pandemoniumok), s nem mellékesen ők hozták vissza hamvaiból a Tomb Raider sorozatot.

Mi van, ha a Counter-Strike készítői nagyon unatkoznak, mert elkészültek életük addigi legnagyobb dobásával, a Counter-Strike: Source-szal? Elkezdenek fantáziálni mondjuk egy saját rothadó bűzétől öklendező dagadt zombiról, horrorfilmekről, még több és több zombiról, amennyi a csövön kifér. Ez aztán a perverzió, pedig ez a valóság, és pont ezen agyszülemény végeredménye a Left 4 Dead…

Örömmel jelenthetem: a spanyol Pendulo Studios végleg beköltözött a szívembe. Szériájuk harmadik része minden tekintetben felveszi a versenyt a műfaj klasszikusaival, és ennél nagyobb dicséretet kalandjáték nem is kaphat...

A Pandemic az egyik kedvenc stúdiónk volt az elmúlt években, de úgy néz ki, hogy az idei munkáik bizony véget vetnek ezen lelkesedésünknek. A Mercenaries 2: World in flames félelmetesen gáz a nagyszerű  első részt követően, és bizony a Gyűrűk urát feldolgozó próbálkozásuk, a Conquest sem tűnik sokkal jobbnak. Jobb lenne rákapcsolni srácok, mert ez már a lejtő és ti lefelé mentek...

Egy jó  akciófilm alapelemei: durva tűzharc, robbanásokkal megtűzdelt látkép, rengeteg fegyver, járművek, brutalitás. Úgy tűnik, a Far Cry 2 is hasonló elv alapján készült, hiszen minden van benne, ami a népnek kell, sőt, még annál is több.

A nevem Bond. James Bond. A Föld minden kontinensén megfordulok, de csakis lineáris pályákon. Magamtól gyógyulok, képes vagyok vakon célozni, de csak két fegyvert bírok cipelni. Az arcanimációt csak hírből ismerem, poligonjaim merevek, akárcsak a mozgásom. Összegányoltak engem a fejlesztőim, mint a filmátiratokat általában.

Legendákat újraéleszteni nem hétköznapi feladat, márpedig a Fallout széria bőven kiérdemli a legendás jelzőt és a sorozat feltámasztásával a Bethesda ebbe a hatalmas fába vágta a fejszéjét. Tesztünkből kiderül, hogy sikerült-e helyt állni a grandiózus vállalkozás során.

A 2008-as év sem múlhatott el Call of Duty nélkül: jött, mi telepítettük, játszottunk... na de ne rohanjuk ennyire előre.

Az első  részt imádtam, a második nagyon tetszett, a western környezetbe helyezett harmadik epizód már egyáltalán nem jött be, a negyedik részt pedig egészen egyszerűen utáltam. Az előzetes videók  és az E3-as prezentáció után hittem, hogy a széria a legújabb epizóddal a régi fényében ragyog majd, de ismét bebizonyosodott, hogy félkész termékkel nem lehet a piacon érvényesülni.

Az Arkane Studiost 1999-ben alapították, székhelye a franciaországi Lyon lett. Mára hírnevet szerzett a csapat, olyan címek köthetők a nevükhöz, mint a készülő Bioshock 2 vagy a nagy sikerű, a Might & Magic világában játszódó Dark Messiah. Kevesen emlékeznek már azonban arra, hogy első játékuk az a cím, mely mindörökre beírta őket a játékfejlesztés történelemkönyvébe: a 2002-ben PC-re is kiadott Arx Fatalis.

Kyle Katarn kalandjai folytatódnak, és ha eleinte nem is teljes erővel, de belevág legújabb küldetésébe. Ez a játék a Dark Forces-széria harmadik része, bár új főcímmel. Az első felvonásban ismerkedhettünk meg Kyle-lal, a zsoldossal, majd a másodikban már jediként láthattuk viszont.

Gearbox. Ismerősen cseng ez a név? Ha kicsit mélyebbre nyúlunk memóriánkba, rájöhetünk, hogy mostanában a Borderlands és a legújabb Aliens-játék kapcsán lehet róluk hallani. 2008-as produktumuk a Brothers in Arms: Hell’s Highway volt, mely bár megosztotta a nagyközönséget, minősége azért nem árnyékolja be a texasi csapat eddigi munkáját. Csak hogy képbe legyünk: nekik köszönhetjük többek között az Opposing Force és Blue Shift nevű Half-Life kiegészítőket, valamint aktív közreműködésüket a sokak által istenített HALO-ban. De kanyarodjunk vissza az előbb említett BiA-trilógiához, mert most e taktikai FPS-sorozat első része fekszik boncasztalomon. Nem is szaporítom tovább a szót -- hosszú az út a 30-as magaslatig!

A Wizardry 8 a belső nézetes, csapatalapú, körökre osztott szerepjátékok mára halott műfajának egyik utolsó képviselőjeként 2001-ben, egy kereken húszéves sorozat befejezéseként jelent meg: a fejlesztő Sir-Tech azóta bezárta kapuit, a Wizardry-saga ezzel teljes lezárást kapott. Méghozzá nem is akármilyent! Na de ne szaladjunk ennyire előre…

Se szeri, se száma az emberi faj és a földön túlról érkező létformák (általában nem túl baráti) viszonyát feldolgozó filmeknek, ám valószínűleg az 1982-ben készült The Thing rendelkezik mind közül a legnyomasztóbb atmoszférával. Kevésbé ismert film ugyan, mint az Alien vagy a Ragadozó (magyar földön A Dolog, illetve A Valami néven vetítették annak idején és terjedt el VHS-szalagokon), de megérdemli, hogy ezekkel a kultusznevekkel említsük egy lapon. John Carpenter rendező Ennio Morricone segítségével (aki a film ridegségét mesterien alátámasztó zenei aláfestést szolgáltatta) egy rettentően komor és félelmetes hangulatú alkotást szabadított a világra, mely a mai napig „kellemes” perceket tud okozni azoknak, akik szívesen néznek pörgő akciót ugyan mellőző, ám roppant véres és látványos jelenetekben bővelkedő műveket, nagyszerű színészi játék kíséretében -- nemcsak a főszereplő Kurt Russell, de tucatnyi társa is kiválóan teljesít. Mivel igencsak régi, por- (illetve stílszerűen) „hólepte” horrorról van szó, és a játék tulajdonképpen közvetlenül a film utolsó jelenete után veszi fel a fonalat, röviden érdemes összefoglalni a történetet.

Bár a magyar közönség nagy hányada valószínűleg még sosem hallott róla, a Metroid Prime az a Nintendónak, ami a Halo a Microsoftnak, a Killzone a Sonynak, vagy a Doom a PC-s játékosközösségnek.

Miközben reneszánsz korabeli „rokona” a nagyobb konzolokon hatalmas sikert aratott, a középkori arab gyilkos, Altair visszatér PSP-re.

A PlayStation 3-ra megjelent nagy sikert aratott versenyzős játéknak végre megérkezett a PSP-s verziója. Őrült száguldás, a legváltozatosabb terepjáró verdák és sok-sok látványos karambol vár ránk!

Örülni akartam, sírás lett belőle. Már megint. Pedig olyan egyszerű lett volna elkészíteni az év stratégiai játékát. Persze elrontani valamit sokkal könnyebb...

Az 1940-es évek közepén járunk. A német Luftwaffe nyomasztó légi fölénnyel szorongatja a szövetséges erőket, melyek eleinte nehezen bírják összehozni a megfelelő taktikát, amellyel vissza tudnák verni Hitler vadászgépeit és bombázóit. Szerencsére a briteknél ott harcolnak a levegő hidegvérű ászai, akik hajmeresztő légi mutatványok, gyilkos tűzharcok és néha az életük árán semmisítik meg egymás után az ellenség rajokban támadó légierejét, illetve a földön és vízen támadó harci járműveiket. E hősök közül néhányat mi magunk irányíthatunk tizenkét hosszú küldetésen keresztül, helytállva a gyilkos légi csaták forgatagában.

Rossz játékok mindig voltak, és lesznek is, ez sajnos velejárója az iparnak. A filmadaptációk pedig különösen veszélyeztetettek ebből a szempontból, mert hol a kreativitás hiánya, hol a szűkös határidő szab korlátot a jó játékprogram elkészítésének. Kapásból egy tucat ilyen címet tudnék felsorolni, és bár ezek többsége kifejezetten rossz, mégsem mindig lehet haragudni rájuk, mert sok csak a körülmények áldozatává vált. Amit azonban a Double Helix Game csinált, arra nincs mentség. A G.I. Joe magában hordozza az összes potenciált, ami egy remek akciójáték elkészítéséhez szükséges, a csapat mégis fittyet hányt az egészre, és az idei év egyik legrosszabb játékát dobta piacra. Figyelem, csak erős idegzetűeknek!