Tesztek

Emlékszünk arra a pillanatra, amikor Shrek és szamár az ogre lét lelki mélységeit boncolgatják? „Az ogre olyan, mint a hagyma…” No kérem, a Men of War is olyan. Pont, mint a hagyma, szóval réteges. És egyébként meg majdnem olyan, mint a Soldiers: Heroes of WWII, vagy a Faces of War. Az ukrán Best Way ugyanis épp csak annyit tett az imént említett sorozathoz, hogy az újra felmelegített világháborús téma habostortaként csusszanjon le a felhasználónak…

Az Endwar konzolos változata már közel fél éve porosodik a boltok polcain, most pedig végre megérkezett a PC-s változat, amely igazi csemegének számít nemcsak RTS berkekben, de a merészebb, saját hangjuktól nem idegenkedő játékosok között is.

Star Wars, vagy ha úgy tetszik, Csillagok Háborúja. Ki ne ismerné ezt a címet? George Lucas legendás műve már több mint harminc éve hódít. Generációk nőttek fel -- és nőnek most is --rajta. Készült már belőle film, könyv, játék, jelenleg épp egy animációs sorozat köti a fiatalokat a televízió elé. Nekünk elsősorban persze a játékok a lényegesek, így térjünk át azokra! Köszönthettünk már TPS-t, FPS-t, szerepjátékot, valós idejű stratégiát, űrszimulátort és MMOG-t is Star Wars köntösbe bújtatva. 2004-ben aztán a LucasArts új játéktípus felé fordult, a csapatalapú, elsősorban többjátékos módra kihegyezett móka irányába. Az elkészítés feladatát a köztudottan csak közepes iparos cégnek tartott Pandemic Studios kapta. Lássuk mi sült ki a dologból…

„Réges-régen az ókori Görögországban istenek népesítették be az eget és rettenthetetlen hősök jártak a földön. Közülük a leghíresebb a nagy erejű Herkules volt.” Megannyi élőszereplős mozi után az antik kor egyik legnagyobb alakja a Disney jóvoltából 1997-ben egy egész estés rajzfilm főszerepében is bemutatkozott a mozivásznon. Bár a mítosz és a mese gyakorlatilag köszönőviszonyban sem voltak egymással, az újragondolt történet mégis szórakoztató lett. Ahogy pedig az ilyenkor lenni szokott, a mesével együtt megjelenő játékban a Zeusz fiának beöltözött kis lurkók a monitor előtt is újraélhették a csodát.

Szinte biztos, hogy rengeteg olvasónk emlékszik még a Francis Ford Coppola által rendezett Keresztapa című mozi játékadaptációjára, amely a filmtörténet egyik legjobb alkotásának történetét ültette át GTA-szerű környezetbe. A The Godfather olyan akciójáték volt, amelyben a legfontosabb szerep a zseniális sztorinak jutott, gyakorlatilag egy interaktív filmet játszhattunk végig, testközelből átélve a korábban csak mozgóképen látott eseményeket. A program ezen része – a lenyűgöző átvezető jelenetek kíséretében – olyan jól sikerült, hogy ennek okán mind a kritikusok, mind a játékosok egy része hajlamos volt szemet hunyni a nyilvánvaló hibák, úgymint a botrányos járművezetés, a kissé kopár világ és a repetitív játékmenet felett. A keresztapai vonalnak hála a játék sikeres lett, anyagilag megtérült a kiadó számára, így semmi meglepő nincsen abban, hogy idén tavasszal már a második rész érkezik szeretett masináinkra.

Mára már az akció-szerepjátékoknak is annyi alfaja van, hogy ha kategorizálni próbálnák a különböző stílusban nevezőket, minimum egy könyvet tölthetnénk meg velük. Ezekben maximum a nagy tömegek mészárlása, és az egyre erősödő főhős, illetve esetünkben a főhősnő a közös. Az X-Blades, ha ihletőt kívánunk neki keresni, leginkább a Devil May Cry-sorozat, és a Diablo-széria keverékéből áll össze: adva van egy nemi hormonoktól majd szétrobbanó főszereplő (aki esetünkben nő, dinnyényi mellekkel, pompás, apró tangás fenékkel, és egy plázacica szellemi képességeivel) aki rádöbben, hogy életveszélyes átok alatt áll - versenyt kell tehát futnia az idővel a túlélésért. Készen álltok?

A vietnámi háború naturalista – látványvilágában meg tökéletesen nihilista (értsd pocsék) - ábrázolásmódja a ShellShock: Nam ’67-ben, azért csak-csak megrengette a világot (800,000 példány fogyott el), és már régóta érik a folytatása. Ám a Guerilla helyett ezúttal a Rebellion vette kezébe a gyeplőt, és rögtön harcba is küldte az élőhalottakat. Mit is mondhatnék erre: Vietnámi háború meg zombik, na, hagyjál lógva…

Egy titok: gyerekkoromban a Top Gun és a Vasmadarak című mozik megnézése után eldöntöttem, én bizony vadászpilóta leszek. Persze nem csak Tom Cruise vagány napszemüvege, hanem az őrült manőverekre képes szuperrepülők is nagy szerepet játszottak ebben a döntésemben. A sors kegyetlensége, hogy a tervem dugába dőlt, de aelé Ubisoft Romania fejlesztői most úgy tűnik, kárpótolnak kicsit az elveszett álomért.

A 2001-ben még konzol exkluzívnak indult Burnout széria rommá zúzható autóinak kormánya felett idén végre a PC-s versenyzők is átvehetik az uralmat. Persze ez inkább csak akkor javasolt, ha nem vagyunk a szimulátor-szerű, valósághű vezetési élményt nyújtó autóversenyek hívei, hiszen a Burnout Paradise sokkal inkább az őrült kaszkadőrmutatványokról, az adrenalin-pumpáló akcióról, és a látványos törés-zúzásról szól.

A Relic Software immáron másodszor kalauzol minket a Warhammer 40 000 kegyetlen, véres, sci-fi és fantasyelemeket is felölelő világába. A játék univerzuma ugyan sokak számára ismerős lehet, ám a játékmenet ezúttal még a keményvonalas RTS-fanoknak is meglepetést tartogat...

Ki ne emlékezne a játékra, melyben egy hófedte bolygón kell hatalmas bogarakat pusztítani? A rendkívül hangulatos Lost Planetről világszerte elismeréssel nyilatkozott mindenki, így tűkön ülve vártuk a második epizód eljövetelét. Megkaptuk, kipróbáltuk!

Isaac Clarke vagyok, szüleim igen büszkék a nevemre, pedig csak valami őskori írók nevéből ollózták össze. A suliban annyit szekáltak miatta, hogy úgy döntöttem, új lappal indulok: kitanultam az űrhajómérnöki szakmát, és bejártam a világűr végtelenjét. És noha egyszerű rutinbevetésnek indult, mégis a mai lett életem leghosszabb napja...

Capitalism II, Restaurant Empire, Seven Kingdoms... Kultikus címek egy kultikus tervező, Trevor Chan keze alól. A mester egy ideje azonban tévútra lépett, és mind ő, mind stúdiója, az Enlight eltévedt kicsit Játékország sűrű rengetegében. A probléma nem új keletű, hiszen tesztalanyom első része, a 2002-es Maximum Capacity: Hotel Giant is elég kétarcú volt, lehetett dicsérni is, szidni is, de valahogy nem volt meg benne az a báj, ami az egy évvel később megjelent étterem-szimulátort sokunk kedvencévé tette – ez a hullámzó teljesítmény azóta is jellemzi a céget. Kiváló példa erre ez a mostani próbálkozás is.

Jó másfél évvel a Halo 3 hatalmas sikere és a Szövetséggel folytatott háború  után ismét visszatérhetünk a Halo-univerzumba, ám ezúttal a fegyverek helyett a stratégiai irányítást kell a kezünkbe venni. Tesztünkből kiderül, hogy mit hozott ki a legendás Ensemble Studios a nem kevésbé legendás Halo sorozat RTS-be ültetett legújabb darabjából... 

Északi-sark, 1981. Alélt emberünk ébredezik egy hajóroncs tőszomszédságában, körülötte tombolnak a mínuszok. Mint kiderül, Alexander Nyeszterov tudóspalánta botlott bele a nukleáris meghajtású North Wind jégtörőbe. Ez a hajó egyedülálló volt a maga nemében, míg 1968-ban jéghegynek nem ütközött, és megrekedt az Északi-sark közelében. Hamarosan az is kiderül, hogy a hideg nem csak az acélóriást zárta jégbe, de konzerválta a halottakat, s velük együtt az emlékeiket is, sőt történt valami a fedélzeten, valami felfoghatatlan, amitől néhányan megbetegedtek, átváltoztak, és most sötét titkok gyilkos őrzőiként vadásznak a betolakodóra. A katasztrófa utolsó pillanatai kóbor foszlányokként lebegnek még a hideg falak között, miközben egy népmese lapjait és a kapitány feljegyzéseit kapjuk megsárgult papírokon az arcunkba. Sokan talán a műfaj miatt véres falakat, emberi torzókat asszociálnának, ne tegyék, vért szinte nem is látni, a tragédia mélyebb, emberibb, és gyarlóbb. A játék tulajdonképpen egy nyomozás, a feszültség pedig az acélt csikorgató hidegben, a tompa vason visszaverődő morajlásokban, és a sok szempontból egyedülálló történetben rejtőzik.

A szerepjáték fogalma és űzésének módja igencsak kibővült az utóbbi évek folyamán. Míg a számítógépes generáció kialakulásának elején, a kora 80-as években az RPG-zés leggyakrabban élőben zajlott egy kalandmester, maroknyi játékos, néhány vaskos szabálykönyv, kockazörgés és némi majszolnivaló közreműködésével, addig manapság már egyéb lehetőségeink is vannak, hogy elmerüljünk egy-egy kitalált világban, harcoljunk, fejlesszük karakterünket és különféle fejtörőket oldjunk meg. Létezik ugyan a szerepjátékozásnak egy teljesen élő formája is, mely inkább egy színdarab előadásához hasonlít (a résztvevők pl. egy tisztás közepén beöltözve játsszák el a kalandot), mindemellett a számítógépek terjedése újabb lehetőségeket nyújt a kalandra vágyók számára. A csavarosabb rejtvényeket kedvelők nincsenek különösebben elkényeztetve manapság, az idők folyamán a logika helyét inkább az akció vette át, megőrizve a szerepjátékok fontosabb elemeit. Ebbe a sorba illeszthető a Dungeon Siege is, melyben szerepet kap harc (sok-sok harc), mágia, karakterfejődés és rengeteg szörny, viszont rejtvényeket, hosszabb dialógusokat, melyek a történet menetét befolyásolják, netán jellemfejlődést másutt kell keresnünk. Ennek ellenére a sorozat első része nem volt sikertelen, a Diablót kedvelőknek alighanem sok kellemes és vérgőzös órát okozott -- nekik készült a játék kiegészítő lemeze, a Legends of Aranna.

A jó horrorjáték olyan, mint a fehér holló (alig van belőle), éppen ezért hatalmas az örömünk, hogy a Remedynek sikerült egy olyan videojátékot összehoznia, amitől helyenként szó szerint megfagyott az ereinkben a vér…

Veterán kamionszimulátoros körökben szinte közhely, hogy a témában a legjobb játékokat a SoftLab-NSK követte el a 2000-es Hard Truck 2 és a 2002-es King of the Road képében, így nem meglepő, hogy mikor 2003-ban felröppentek az első hírek a cég legújabb dobásáról, a Rig ’n’ Rollról, a zsáner kedvelői igencsak felvillanyozódtak. Bár a nagy reményű logisztikai eposzt először 2005-re datálták, a játék hamar a STALKER-átok áldozatává vált: folyamatos csúszások után végül 2009 végén jelent meg Oroszországban, a nemzetközi kiadásra pedig egész mostanáig kellett várni. A program mögött így cirka hétévnyi munka áll – a probléma csupán az, hogy ez játék közben alig érződik.

Mindig öröm, ha egy független fejlesztésű  játék megvalósul, főleg, hogy az ilyesfajta próbálkozásokat nem kötik súlyos szerződések, így merhetnek újak és eredetiek lenni. A Machinarium sem kivétel, igazán kedves darab.

Azt hiszem, így 14 év távlatából visszatekintve nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a Blizzard Entertainment Diablója alaposan megreformálta a számítógépes (szerep) játékok világát. Ez volt az a játék, mely egy, addig szűkebb RPG-rajongó kör által kedvelt stílust szélesebb tömegekkel ismertetett meg azáltal, hogy az ismert elemek (karaktergenerálás és -fejlődés, rengeteg varázstárgy, mágia stb.) mellé nagy adag akciót társított. A korábban használt belső nézetet (melyet pl. a Might and Magic vagy a Wizardry-sorozat alkalmazott) felváltotta egy látványos külső perspektíva, és a bonyolultabb fejtörők helyét a szakadatlan akció vette át. A sikert jól mutatja, hogy ennek a játékfajtának azóta rengeteg követője akadt, míg a régi, FPS-nézetes szerepjátékok szép lassan eltűntek, talán csak az Elder Scrolls-széria őrzi még a lángot. A 2002-es év szintén kedvezett az akció-szerepjátékok kedvelőinek, mert abban az évben jelent meg a Dungeon Siege, mely korának alighanem egyik leglátványosabb Diablo-klónja.

Hack and slash kategóriában nagyot alkotni nehéz feladat. Mióta ugyanis a Blizzard kitalálta a műfajt, ellenvetést nem tűrő módon ül annak trónján és söpör félre majd minden új próbálkozást. Trónkövetelők azonban rendületlenül érkeznek mind a mai napig, ám egy évben jó, ha egy cím meg tudja közelíteni a Diablo által nyújtott élményt. 2002-ben az első számú kihívónak a Dungeon Siege számított, Chris Taylor mellett azonban az addig ismeretlen belga Larian stúdió is előállt a maga üdvöskéjével, mely gyakorlatilag az év egyik meglepetésprogramja lett.

„Az emberek meghalnak. Nehéz elképzelni ezt egy magamfajta gyereknek. Meghalnak, és a földbe ássák őket. Mint a virágokat.”

-- Mi leszel, ha nagy leszel kisfiam, tűzoltó, katona, esetleg vadakat terelő juhász? -- Hugh Hefner! Biztos sokakban merült fel az a kérdés fiatalon, hogy mik lesznek majd felnőtt korukban. Ilyenkor talán az összes ismert karrierlehetőség szóba kerül -- ám mi van akkor, ha valaki egy furcsa ötlettől vezérelve a Playboy atyaúristene szeretne lenni, egyszerűen fogalmazva egy új Huhg Hefner? Nos, aki erre a furcsa pályára készülődne, annak jó hírem van, ugyanis 2005-ben a Cyberlore Studios elkészítette az önjelölt „Heffeknek” szóló Playboy: The Mansion című játékot, amiben bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé és kipróbálhatjuk magunkat a nyuszis birodalom uraként.

December elejére megérkezett a Serious Sam című, immáron nyolcéves játék feltupírozott remake változata, amivel olyan érzés volt játszani, mintha időgépbe ültünk volna.