Tesztek

A Vissza a jövőbe trilógia záró epizódjának fináléjában Marty McFly végül szerencsésen visszautazott a múltból a jelenbe, azonban pár pillanattal a DeLorean felbukkanását követően a négykerekű időgép egy szerencsétlen vonatbaleset következtében a darabjaira hullott. Ez persze még nem jelentette az időutazás végét, hiszen Doki a vadnyugati múltban összerakta az új – gőzhajtású – masináját, amivel már nem egyedül, hanem feleségével és két gyermekével járta az időt. A moziban ezzel ért véget a nagy kaland, ám húsz évvel a harmadik rész The End felirata után folytatódik a történet, csak ezúttal a monitorainkon.

A Sims fejlesztőcsapata Frankenstein doktorhoz hasonlít: régi, ám működőképességét már bizonyított, megbízható elemeket építenek bele egy mind jobban öregedő, betegeskedő testbe, hogy újra és újra felélesszék – azaz esetünkben eladják – azt...

A Two Worlds első része nem rengette meg a világot, így érthető, hogy a folytatástól sem vártunk sokat. Szerencsére azonban a fejlesztők hallgattak a kritikára, és amit csak lehetett, kijavították a második epizódban, hogy egy minden téren pazarul szereplő játékkal rukkolhassanak elő.

Nehéz elhinni, hogy végre megjelent a sok-sok éve készülő Gran Turismo 5. A maximalista Polyphony Digitaltól az öt hosszú esztendő után egy közel tökéletes játékot vártunk -- ezt részben megkaptuk, viszont maradt némi okunk a szájhúzásra is...

Bár a cím önmagában is sokat elárul a tartalommal kapcsolatban, azért vetettünk rá egy alaposabb pillantást, magyarán összevissza lőttünk mindenkit azért, hogy elmondhassuk, érdemes lesz-e beruháznotok a kiegészítőbe. De mielőtt belemelegednénk, emlékezzünk egy kicsit vissza a korábbi Battlefield játékokra, pontosabban egy konkrét változatra, amit ugyancsak Vietnam alcímmel ruházott fel a sors, és amivel a játékosok nem igazán voltak megelégedve.

Van abban valami jelzésértékű, hogy 2011 egyik első, zajos sikerét nem egy mainstream, milliós büdzséjű tucatjáték aratta, hanem egy független csapat csiszolatlan gyémántja. Hát még ha csiszolt lenne...

A Harry Potter adaptációk már hosszú évek óta megbízható szereplői a videojáték felhozatalnak, és ahogy a könyvekből készült filmek változtak, úgy formálódtak a mozipremierekkor menetrendszerűen érkező Harry Potter-programok is. Kezdetben voltak a főleg platformjátékként funkcionáló első részek, amelyek leginkább bájosak, de emellett szórakoztatóak is voltak, aztán egyre akciódúsabbak lettek az egyes epizódok, megjelent egy kis taktikai vonal is a kooperatív irányításnak köszönhetően, majd az ötödik részben már-már egy a roxforti sandbox játékot kaptunk, hogy aztán a sorozat elinduljon a lejtőn. A hatodik kaland már korántsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, visszafejlődött az elődeihez képest, és akik arra számítottak, hogy ez a két részre bontott hetedik fejezet esetében változni fog, nos, nekik van egy rossz hírünk...

Már majdnem megjelent a játék, mikor észrevettem az Activision felhozatalában, hogy az óriáskiadó a Gaijin Entertainmenttel karöltve mostanában nem túl megszokott lépésre szánta el magát: letűnt korok divatját idézve hardcore helikopterszimulációt terveztek piacra dobni. Egy hónappal később meg is érkezett a tesztpéldány, és a szerkesztőség tagjain régen nem látott zsongás lett úrrá: harci helikopter-szimulátor, jó ég, mikor láttunk ilyet utoljára, tíz éve? Nem, a Gunship ’91-es, atyaég, egy majdnem két évtizeddel ezelőtti játék miatt vagyunk mindannyian oda az ilyen programokért?

A játékkészítők és forgatókönyvírók (ez utóbbit a közelmúlt filmjeit látva szűrtem le) ma már képtelenek új ötletekkel előállni, mintha agyuk kreatív fele mélyalvásba merült volna. Folyton-folyvást ugyanazokból a klisékből, alapötletekből építkeznek, remake-ek, ötletnyúlások mindenfelé. Nem csoda hát, ha a moziban ülve vagy az egeret markolászva szegény nézőnek a popcorn is megsavanyodik a szájában.

A bejelentést követően szkeptikusok voltunk az ACB-vel kapcsolatban, rókabőrt kiáltva nem hittük, hogy egy év alatt a második részhez méltó új epizódot lehet készíteni. Így utólag töredelemesen bevallhatjuk, hogy tévedtünk, a Ubisoft Montreal megcsinálta, mi pedig csendben tátjuk a szánkat.

Kézenfekvő lenne talán azzal kezdeni, amit az elmúlt háromnegyed évben nagyjából mindenki szajkózott: a Treyarch soha vissza nem térő alkalmat kapott akkor, amikor az eredeti CoD-fejlesztő Infinity Ward gondolt egy nagyot s merészet, és az égnek szegezett orral átmasírozott az Activision zászlója alól az EA csapatába (akiket amúgy egyszer már hasonló csinnadrattával faképnél hagytak, de az egy másik sztori). Szóval van ez a bagázs a homlokán az „ÖRÖK MÁSODHEGEDŰS” felirattal, aki az egyik pillanatról a másikra a jól megszokott mellékvágányról átkerül a rivaldafénybe: hirtelen mindenki elkezd érdeklődni a páratlan sorszámú CoD-epizód iránt (pedig köztudott, hogy azok mindig silányabbak, hisz az a Treizé nevű csapat hegeszti őket), és meg kell hagyni, majdnem sikerült is a csoda.

Az univerzum legerősebb harcosa meghalt -- még szerencse, hogy a spájzban volt elég klón, hogy pótolni lehessen az erőhasználók krémjét. Starkiller visszatért és nagyon-nagyon mérges, úgyhogy rajtad a sor, hogy levezesd a dühöd a réges-régi messzi galaxisban!

A kiindulópont az a harmadik keresztes hadjárat, amely meglepő módon a másodikat követte, utóbbi pedig azzal ért véget, hogy 1187-ben Ibelini Balián feladta Jeruzsálemet, és a Szentföld újra muszlim fennhatóság alá került. A cél világos, foglaljuk vissza az Akkától Jeruzsálemig eső területeket, no meg a környékbeli tartományoknak is koppintsunk az orrára. A Szentföld esetünkben 16 régiót ölel fel, ebből Ciprus mint egyfajta utolsó helyőrség és oktatópálya van jelen, a többi pedig egy-egy epikus méretű ütközetet és persze jutalmat (pénzt, relikviákat, új egységeket) takar. A megcélzott területen elég kattintani, és mivel a hódítás iránya nincs kőbe vésve, no meg a már elfoglalt területek is dobálnak fel új és új megoldandó problémákat, például renegát templomosok vagy a helyi uralomért versengő nagyurak ügyét, a kurzort bárhová is tesszük, szinte biztos, hogy csata következik. A játék első látásra alig több, mint a Total War középkori fejezeteit (Medieval I-II) idéző csataszimulátor, ám mélyebbre ásva kiderül, hogy a Neocore itt is letette az egyedi „névjegyét”. A hagyományos történetmesélést kiváltó mellékszálak a döntési lehetőségek mellett ügyesen lavíroztatják a játékost a történelem idevágó passzusain is (Barbarossa Frigyes halála, a bizánci és a jeruzsálemi politika mesterkedései). Anno 1189-ben, a pápai felhívásra három uralkodó indult el a Szentföld felé, Barbarossa Frigyes német-római császár a szárazföldön, II. Fülöp francia uralkodó és Oroszlánszívű Richárd angol király pedig a tengeren közelített Jeruzsálemhez. A játékos a címből is sejthetően az Oroszlánszívűt alakítja, illetve Szaladint, ha az ellenlábas kampányt indítjuk el, a többi frakció, pedig intrikák, no meg az említett mellékküldetések képében és támogatói szerepkörökben lézeng a nagytérképen – a két keresztény uralkodó mellett egyébként a pápai intézmény és a templomos lovagrend is kéri a becses figyelmünket.

Az előző számban a régóta várt Formula 1-ről írtunk, és szerencsénkre erre a hónapra is akadt egy nagy visszatérő a hivatalos WRC versenyjáték képében.

A sztori középpontjában egy mesebeli táj, egy varázserővel bíró maszk, valamint egy titokzatos hős, Gabriel Belmont áll. Ő a Fény Testvériségének tagja – feladatuk a vidék ártatlanjainak védelme, valamint hogy fenntartsák az egyensúlyt a sötétség erőivel szemben. Minthogy a Lords of Shadow totális újragondolása a lassan negyed évszázados és kissé megfáradt Castlevania sorozatnak, ennek megfelelően szakít az előzmények ezer évet átölelő történetvonalával, azonban kedves gesztusként a sorozatban eddig szerepet kapó helyszínek vagy karakterek, még ha csak említés szintjén is, de ezúttal is képviseltetik magukat. A madridi fejlesztőiroda évek óta csúcsra járatott Mercury Engine motorjának legújabb változata először vizsgázik élesben: a technikai háttér minden képzeletet felülmúlóan részletesen jeleníti meg főhősünk zivatar áztatta csuromvizes ruhaszöveteit, bámulatosan hangulatos az évszázados romok hasadékaiban kapaszkodni – de a fagypont körüli hőmérséklet keltette leheletek is hátborzongatóan atmoszferikusra sikeredtek. A gyönyörű vizuális megjelenítéssel, finomhangolt játékelemekkel, széles skálán mozgó ellenfelekkel és egész képernyőt betöltő gólemekkel kétség sem férhet hozzá, hogy igazán igényes darabbal van dolgunk, még akkor is, ha helyenként az Assassin’s Creed vagy a God of War ihlette jelenetek köszönnek vissza. A kamerabeállítás az egyetlen olyan aspektusa a játéknak, amivel egyáltalán nem kell vesződnünk, talán ennek is köszönhető, hogy minden egyes táj olyan élénk, dús és részletgazdag, hogy kedvünk lenne megérinteni.

Az előző számban bemutatott FIFA 11-gyel az EA magasra tette a lécet. Kíváncsiak voltunk, hogy a PC-n sokáig uralkodó PES-sorozat képes lesz-e utolérni a nagy ellenfelet. Nos, igyekszik, de azért a teknősből sosem lesz nyúl...

A Gothic-sorozatot az eredeti fejlesztők távozásával temetni kezdték, noha a kiadó JoWooD már rég bejelentette, hogy a népszerű franchise jogainak birtokában, új fejlesztők bevonásával elkészíti a „folytatást” . Most végre megérkezett a Gothic 4, és bár nem lett rossz, semmi értelme negyedik résznek hívni.

Eleged volt már a sok gyenge próbálkozásból? Végleg eltemetted az NFS-t, és már csak a régi részekkel vagy hajlandó foglalkozni? Ha a válasz mindkét kérdésre igen, akkor eljött a te időd, mert a Hot Pursuit végre tényleg méltó a Need for Speed névre!

Eddig soha nem tapasztalt szabadság, a valóság precíz szimulációja, és egy képzeletbeli katonai konfliktus -- ezt nyújtja nekünk az ARMA 2, a játék, amely mellett a hibái ellenére is érdemes kitartani.

A II. világháború történéseit számtalan fejlesztő feldolgozta már, ám a hadifogságba esett katonák életéről eddig nem sok játék emlékezett meg. A Rail Simulatorról elhíresült brit Kuju Entertainment brightoni illetőségű stúdiója, a Wide Games ezt a hiányosságot igyekszik pótolni. A Codemasters gondozásában megjelent, izgalmasnak ígérkező játékukban egy amerikai repülőtiszt sorsán keresztül tekinthetünk be a német hadifogolytáborok mindennapjaiba.

Amikor egy kezdő kuktához kiváló alapanyag, ellenben számára nehéz recept kerül, meglehet, hogy nem tud mit kezdeni a kezébe hullott, jó minőségű gyümölcsökkel. Röviden: a fejlesztő megcselekedte, amit megköveteltek a telósok, de a végértékelésnél van még miért zavartan köhécselniük a Lima Sky embereinek…

Két évvel a második rész után Peter Molineux és csapata nem kisebb dolgot ígért, mint hogy a Fable 3 forradalom (It's a Revolution) lesz. Lássuk, sikerült-e tartani a tervet...?

Napjaink „menő” videojátékai már 3D-s környezetben pompáznak; hová tűntek azok a régi platformjátékok, amelyek még mindössze két dimenzióban mozogtak, és értelmük is volt, nem csak az esztelen lövöldözés (tisztelet persze a kivételnek)...

A történelem problémás dolog, hiszen a sok írásos és tárgyi forrás ellenére nem lehet pontosan megállapítani, mi hogyan történt. Csupán következtetéseket vonhatunk le a felhalmozott információkból, de soha nem fogjuk megtudni, hogy például milyen érzés lehetett Róma népének, mikor egy-két felbőszült stratéga a városnak vezette légióit. A videojátékok magas fokú interakciója miatt azonban lehetőségünk adódott már párszor arra, hogy személyesen alázzuk meg Xerxes seregeit, vagy vegyük be Tróját (lásd: Age of Empires-széria). A Total War-sorozat azonban ennél tovább ment, s azzal a gondolattal játszott el, hogy milyen lenne, ha mi dönthetnénk a történelem eseményeiről, népeinek sorsáról. Két menetben már volt szerencsénk katanával felszabdalni a történelemkönyveket (Shogun: Total War), illetve megmutatni, hogy Európa legnagyobb állama nem a Német-Római Császárság, hanem a Magyar Birodalom volt (Medieval: Total War). 2004 őszén elérkezett a harmadik megmérettetés, ahol ezúttal az a kérdés: vajon vérfertőzött császárok vagy büdös szájú, zsíros hajú barbár vezérek fogják uralni a világot. A Rome: Total Warban a döntés ismét a mi kezünkben van. Lássuk, hogy ismét ízlik-e! Alea iacta est -- a kocka el van vetve...