Tesztek

2007 októberében, a Portal végigjátszását követően leraktuk a Portál fegyvert. A Valve nem kapkodta el a folytatás fejlesztését, a második részre több mint három évet vártunk, de megérte, ugyanis a Portal 2 jó eséllyel indul az "Év játéka" kitüntető címért.

Sajnos igen kevés az igényes és ingyenes akciójáték az interneten, hiszen kinek is érné meg több száz órányi fejlesztést beleölni valamibe, amiért nem kap egy fityinget sem? Szerencsére azért akadnak próbálkozások, főképp az Electronic Arts istállójában. A Battlefield Heroest valószínűleg nem kell bemutatni senkinek, ez volt az a játék, ami annak ellenére, hogy semmibe se került a játékosoknak, kivételesen jól sikerült.

Megjártuk a kietlen sivatagot, versenyeztünk az elhagyatott trópusi szigeten, valamint a fagyos hegyvidéken is próbára tehettük már magunkat. A neves MotorStorm fesztivál következő állomása ezúttal nem egy újabb éghajlati övezetbe kalauzol bennünket, hanem az apokalipszis kellős közepébe csöppenünk bele.

A Traveller’s Tales újra elővette a Star Wars-t, hogy a Legóval párosítva szórakoztassa a fiatalabb korú vagy lelkületű játékosokat. Bár a Lego-alapú játékokat egyre inkább belengi a rókabőr szaga, a fejlesztőknek ismét sikerült újat mutatni.

Az EA Sports szokásos éves megjelenése, a FIFA 10 után alig fél évvel újabb fociszimulátort dobott piacra a 2010-es labdarúgó-világbajnokság tiszteletére. Sokan reflexből „rókabőrt” kiáltanak, nem teljesen alaptalanul, hiszen a cég ilyen különkiadásai (Eb, vb) jobbára a futballőrültek rajongására épülő pénzszerzési akcióknak bizonyultak. A FIFA World Cup 2010 szerencsére szakít ezzel a rusnya „hagyománnyal”, és örömmel jelenthetjük, hogy a jeles sporteseményhez méltó játékverzió került a boltok polcaira. 

Volt idő, mikor a fantasy akciójátékokkal Dunát lehetett rekeszteni, manapság azonban az ipar átalakulása és az igények változása miatt nem sok igényes darab születik a témában. Persze, ott a PC Guruhoz adott Torchlight, vagy a friss és meleg Dungeon Siege III, s persze a Diablo III is meg fog jelenni egyszer, de ez mégsem az igazi dömping, főleg hogy ezek a játékok sokban változtak a klasszikus éra óta. Ezért is voltunk izgatottak az InXile Huntede miatt, lévén a cég állítása szerint a játék a régimódi dungeon crawler stílust kívánja visszahozni a köztudatba, masszív kooperatív mód és fedezékrendszeres akcióelemek beolvasztásával. Nos, a Hunted végre megjelent, mi pedig rá is vetettük magunkat az Xbox 360 verzióra, hogy lássuk, tényleg eljött-e a várva várt Messiás...

A Digital Extremes, valamint a Kaos Studios fejlesztőcsapatok nevei ismerősen csenghetnek azoknak a Battlefield-játékosoknak, akik már a kezdetek óta nyomják az ipart. Az előbbi stúdió már régóta próbálkozik akciójátékaival betörni a komoly konkurenciával telített piacra, legutóbbi szoftverükre, a Dark Sectorra pedig egy rossz szavunk sem lehetett, az utóbbi pedig egy nagyon népszerű modot tett le az asztalra a Battlefield 2142 alá, Desert Combat névvel. Most viszont úgy tűnik, kemény fába vágták a fejszéjüket, hiszen legújabb alkotásuk olyan játékokkal igyekszik felvenni a versenyt, mint a Modern Warfare 2 vagy a frissen megjelent második Crysis-epizód. Az igyekezet dicséretes, ám a Homefront hamar elvérzik a küzdelemben, ugyanis egy hatalmas seb tátong a program oldalán.

Hogyan lehet visszafogott fejlesztési költségből, kisebb csapattal egy olyan nívós akció-RPG-t készíteni, amely nemcsak egyszerűen megállja a helyét a Diablo-klónok népes táborában, hanem elégedett csettintésre is készteti a műfaj kedvelőit? Erre ad választ a Runic Games Steamről letölthető akció-RPG-je. Nagyon jól jött ez a játék, mert mostanában nem kényeztettek el minket ebben a stílusban: elég visszagondolni például a Hellgate: London fiaskójára, vagy a szép grafikájú, de elég unalmas Titan Questre. Pedig a budget kategória ebben a műfajban nem túl sok jóval kecsegtet: általában unalmas, monoton, minden hangulatot nélkülöző egérklikkelgetésre számíthat az ember, amikor egy ilyen „ócsó” programhoz hozzájut. Szerencsére a Torchlight esetében egyáltalán nem kell használnunk ezeket a jelzőket, ugyanis egy nagyszerű, és szinte letehetetlen hack 'n' slash játékhoz van szerencsénk. Mivel a Torchlight fejlesztőcsapata még az első két Diablo gárdájából verbuválódott össze, talán nem meglepő, hogy ennyire addiktív lett ez a játék.

A Need for Speed széria 2009 őszén érdekes irányvonalat vett, és meglehetősen fura módon a pályaversenyzés felé fordult. Mindenki számára meglepő volt ez a váltás, hiszen – bár igaz, hogy a sorozaton belül már korábban is voltak próbálkozások a realisztikusság irányába – mégsem ezt a stílust képviselte a klasszikus értelemben vett NFS. Bátran kijelenthetjük, hogy az Undercoverig bezárólag hanyatlott a sorozat, ám a Shiftnek nevezett vérfrissítés egyértelműen adott egy szép nagy löketet az ismert autós brandnek. Tény, hogy messze nem volt tökéletes játék, viszont kellőképp fel tudta hívni magára a figyelmet, emellett bizakodásra adott okot, hogy ezentúl valóban minőségi címeket fogunk kapni. A tavaly ősszel megjelent Hot Pursuit már ténylegesen visszahozta a sorozat presztízsét, újra megkaptuk azt, amiért annyira megszerettük, és amitől annyira híres lett a Need for Speed név. Meglehetősen kevés idő telt el az említett versenyzős/rendőrös epizód óta, szinte még meg sem szereztük az összes achievementet/trófeát, máris újra a volán mögé kényszerülünk. A Shift 2 újfent a pályaversenyzést helyezi előtérbe, viszont ezúttal egy sokkal átgondoltabb és finomhangoltabb formában kapjuk kézhez a 2009-ben megismert receptet. A játék egyik legérdekesebb változása, hogy immáron elhagyta az NFS előtagot, és Unleashed alcímre cserélte azt. Ebből már könnyedén következtethetünk arra, hogy a Shift a jövőben egy különálló autós sorozatként próbál majd érvényesülni. Évenkénti két epizód, ahol az egyik a totálisan árkád hangulatbomba, míg a másik a szimulátoros vonalat képviseli? Állunk elébe, egészen addig, amíg a minőségi szintet tartani tudják.

Gondolom, rajtam kívül sokan láttátok már azt az interneten folyamatosan fel-felbukkanó képet, amely a kilencvenes évek FPS-eit hasonlítja össze korunk termékeivel a pályafelépítés szempontjából. Bár mondhatnám, hogy túlzás ez a grafika, de sajnos egy cseppet sem, és nekem is be kell vallanom, hogy az esetek 90%-ában azért is nem tudnak lekötni a modern First Person Shooterek, mert egy óra után megunom, hogy csak szaladok előre egy „csőben”, és két átvezető jelenet között lövöm a mindig ugyanabból a sarokból felbukkanó ellenfeleket. Talán kicsit régivágású vagyok, de a single player játékélményt még mindig a multiplayer elé helyezem, és az utóbbi évek FPS-ei ebből a szempontból nem nagyon kényeztették el a hozzám hasonló embereket. Egészen mostanáig.

A Sony leghíresebb FPS játéka viszonylag rövid idő után tér vissza. A Helghastokkal folytatott háború még messze nem ért véget, a fronton a helyzet még rosszabbra fordult -- itt az idő, hogy megvívjuk az újabb csatát.

Azzal bizonyára nem árulok el nagy titkot, hogy a Medieval a Sims 3 alapjaira épül, akik tehát ismerik a franchise-t, azoknak a mechanizmus nem fog újdonságként hatni – mégis újszerű lesz, hiszen a megszokott életszimulátor helyett egy sajátos, küldetésalapú kalandjáték/RPG/stratégia ötvözetet kapunk, amely folyamatosan döntéshelyzetek elé állít minket, ráadásul az elérhető céloknak és achievementeknek hála fel tudja ébreszteni bennünk a versenyszellemet. Teszi mindezt úgy, hogy nem kevés üresjáratot és önismétlést  tartalmaz – de erről később, most lássuk az alapokat!

Egy percig sem volt kérdéses, hogy elődjéhez hasonlóan a Crysis 2 is iránymutató (és álleejtő) grafikával felvértezve érkezik PC-nkre -- az azonban már sokkal inkább, hogy a Crytek többi játékával ellentétben vajon képes lesz-e megszabadulni a techdemó jelzőtől, és nem csak vizuális adottságai késztetik elégedett csettintésre az embert...

A játékfejlesztés esetében másfél év szinte semmi. Ennyi idő alatt készül el egy karakter női változata a Diablo 3-hoz vagy egy marketingkampány a Duke Nukem Foreverhöz. A Dragon Age folytatásának elkészültéhez viszont nem kellett több idő. Az első rész 2009 végén került a boltok polcaira, aztán jött még egy kiegészítőlemez is, így hát jogos a kérdés: ennyi idő alatt képes lehet-e bárki, hogy egy kiváló, teljes értékű terméket tegyen le az asztalra, ami megéri az árát? Úgy tűnik, igen, a Dragon Age 2 kitűnő folytatás lett. De sajnos nem minden fenékig tejfel…

Ha valaki úgy gondolja, hogy a BKV aktuális vezérkaránál sokkal profibb módon meg tudná szervezni egy nagyváros közlekedését, most megmutathatja, mire képes. Persze papíron minden könnyebb...

A felettébb parásra sikeredett indie-horror Penumbra-széria svéd elkövetői tavaly sem lazsáltak. Az Amnesia: The Dark Descent ugyanis nem csak 2010, hanem az elmúlt évek egyik legjobb horrorjátéka is.

Akik szerették a LittleBigPlanet első részét, azok bizonyára a második epizódot is imádni fogják. Őket nem szükséges meggyőzni arról, hogy ezt a játékot bizony komoly hiba lenne kihagyni, sokkal inkább azok szemét szeretném felnyitni, akiknek valamilyen rejtélyes oknál fogva eddig elkerülte a figyelmüket ez a gyöngyszem, esetleg nem kapták meg a kellő löketet, ami a játék azonnali megvételét segíti elő. Annyit mindenképpen szükséges tudni, hogy a játék alapja szinte semmit sem változott az előző részhez képest: ugyanaz a kedves és aranyos figurákkal megszórt platformjáték maradt, mint amit két évvel ezelőtt megszerettünk. A fejlesztőcsapat, a Media Molecule persze minek változtatott volna bármin is, hiszen már korábban is nagyszerűen működött a játék minden egyes részlete. A jól bevált elemeket feleslegesen bolygatták volna meg, inkább az eddigi élményre dobtak rá még egy lapáttal, és az alapokat képező Create módon javítottak, továbbá bevezettek néhány új játékmenetbeli elemet is. Bár igaz, az előzetes információk alapján félő volt, hogy egy maréknyi újítás kevés lesz a számozott folytatáshoz, azonban annyit már most leszögezhetünk, hogy a kész produktummal maradéktalanul elégedettek lehetünk.

Az Atari még 2008. decemberében jelentette be, hogy folytatást kap minden idők legtöbb hibáját felvonultató, ennek ellenére hihetetlen népszerű autós játéka, a Test Drive Unlimited. Az amúgy is patinás sorozat megújítása ugyan nem nélkülözte a bugokat, mégis olyat tudott adni az akkoriban épp zsákutcában rostokoló Need for Speeden tengődő játékosoknak, ami miatt szinte mindent elnéztek a TDU-nak: gyönyörű autókat vezethettünk Oahun, Hawaii egyik szigetén. Ha a vannak sorozatok és filmek, ahol minden egyéb cél helyett a könnyed szórakoztatás a cél, akkor az előző Test Drive volt a játékipar hollywoodi megfelelője, hiszen a program által nyújtott élményt legjobban tényleg csak a felhőtlen örömök kifejezés adja vissza.

A legendás stratégiát az orosz fejlesztőknek és svéd kiadójuknak sikerült kissé félreértelmezniük, és ezen sem az eddigi foltok, sem az expanziók nem segítettek. A friss kiegészítőben egy dicsérhető ötletet azért találtunk...

Mindent egybevetve a Dead Space remek kis játék volt, s az első végigjátszást követően azonnal egy szinten kezdtük el emlegetni a földkerekség legdurvább horrorjátékaival, olyanokkal, mint a vérfagyasztó Aliens vs Predator vagy a System Shock 2 és a Doom harmadik epizódja. A horror műfajban ritkán születik hasonlóan hatásos játék, Isaacet irányítva pillanatok alatt úrrá lett rajtunk a rettegés, a félelem, barátaink és szüleink pedig borzongva bámulták a monitorunkat azt fontolgatva, vajon beutaljanak-e minket egy klinikára, mielőtt kést ragadunk és mindenkit lekaszabolunk. Aggodalomra persze nem volt ok, hiszen csak a fáradt gőzt engedtük le, amihez remek eszközt adott a kezünkbe a Visceral Games, és most nagyon úgy tűnik, hogy sikerült megismételniük a bravúrt.

A Sony Online Entertainment igen komoly fába vágta a fejszéjét, mikor egy szuperhősöktől hemzsegő MMOG fejlesztésébe kezdett. A végeredmény a komoly kihívás ellenére is kenterbe ver számos korábbi próbálkozót, ám hiába a híres szuperhősök és gonoszok egész garmadája, plusz az alapvetően élvezetes játékmenet, a World of Warcraft trónja egy pillanatra sem volt veszélyben.

A brit stúdió 2000-ben indította útjára a Total Wart a feudális Japán viszonyait bemutató Shogunnal, és a tíz­­éves évfordulót tavaly azzal a bejelentéssel ünnepelte, hogy a második részben még több pixelszamuráj még látványo­sabban szabdalja egymást a leendő hadurak tiszteletére.

A Portal sikerét nézve kicsit meglepő, hogy milyen kevés az FPS-nézettel operáló logikai játék: a műfajok eme érdekes keresztezése ugyanis pár apróbb indie projektet (mint pl. a TAG-et) leszámítva nem igazán mozgatta meg a fejlesztők fantáziáját. A koncepció így voltaképp parlagon hever – talán ez bátorította a független Tripwire Interactive-ot, mikor úgy döntöttek, felkarolják a Teotl Studios jelentős kritikai sikert aratott modifikációját, és megnézik, mire viszi az ötlet standalone formában…

Előzetesen annyit tudtunk a Create-ről, hogy alapvetően egy „The Incredible Machine” (ifjabbaknak: Crazy Machines) típusú játék némi pályaépítéssel és közösségi opciókkal megspékelve, így összességében PC-s konkurenciát teremtve a PS3 sikercímének, a Little Big Planetnek. Mindez azért is volt hihető és izgalmas, mivel tudjuk, hogy az EA milyen erős eszközkészleteknek van birtokában, elég csak akár a Sims franchise-ra, akár a Spore-ra gondolni. Ehelyett viszont… nos, ehelyett egészen mást kaptunk.