Tesztek

Ritka, hogy ráfüggök arra a játékra, amit az első pár órában a pokolba kívánok, a Crenetic zombitrancsírjával azonban pontosan így jártam. Kissé bugos, néha kivág az asztalra, az irányítás is nehézkes – de ha túllépünk eme akadályokon, egy meglepően új(nak ható) szemszögből élhetjük át a zombiinváziót.

Bárkát építeni az emberiség megmentésére alapvetően remek ötlet, játékot készíteni ebből a sztoriból meg egyenesen üdvözítő. Azonban amikor kiderül, hogy ez csak álca, és a színfalak mögött egy öreg, léket kapott csónak lebeg, az már nem olyan kellemes.

Talán sosem volt olyan jó retro gamernek lenni, mint manapság. Évről évre egyre több remake és újrakiadás lát napvilágot, régi sorozatok kapnak elődeikhez méltó folytatásokat, a független fejlesztők pedig igyekeznek ötletet meríteni az évtizedes klasszikusokból. Utóbbi kategória iskolapéldája a kissé hosszú című Insanely Twisted Shadow Planet, amely a 8-bites korszak felfedezésre és logikai feladványok megoldására kihegyezett játékainak nyomdokain készült.

Imádod a krimiket? Tele a polcod a különböző noir regényekkel? Szereted a GTA-szerű játékokat, de a fő küldetésen kívül sosem bajlódsz az extrákkal? Tetszett a Heavy Rain, és hasonló játékélményre vágysz? Ha már kétszer igennel válaszoltál, akkor az L. A. Noire számodra kihagyhatatlan.

Az EA mostanság kísérletező kedvében van – persze könnyű nekik olyan kreatívokkal, mint akik a Maxisnál dolgoznak. Sajnos azonban ismét bebizonyosodott, hogy  a kreativitás önmagában nem elég: valami plusz is kellene ahhoz, hogy egy játék igazán nagyot szóljon.

Bár a Katonák voltunk videónk elkészítése óta jól tudjuk, hogy tankban ülni nem olyan nagy móka, mint sokan gondolnák, kényelmes székünkből ücsörögve, a monitort bámulva mégiscsak más a helyzet. Innen nézve minden olyan jópofának és izgalmasnak tűnik, egészen addig, amíg be nem csapódik BT2-esünk oldalába az első gránát. A francba, most javíthatjuk ezt a tankot is.

Alig jelent meg a LEGO Star Wars harmadik része, máris itt egy újabb Traveller's Tale által fejlesztett játék, amely ezúttal a legendás Jack Sparrow karib-tengeri kalandjait ülteti át kockakörnyezetbe. A kérdés persze adott: lehet élvezni ugyanazt a receptet kilencedszerre is?

19 éves fennállása óta talán még sohasem volt ennyire elemében a széria, most gyorsan átfutjuk, miért is tartjuk az idei Mortal Kombat epizódot a sorozat eddigi legjobbjának!

Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz tesztet írnom a Pendulo legújabb kalandjátékáról. Végigjátszottam, nem egyszer, többször, és azóta próbálok összehozni egy normális írást a tapasztalatokról és élményekről, megfogalmazni, miért is van bennem az a nagy DE, az apró hiányérzet, ami gúzsba köti a spanyol srácokat korábbi munkáik miatt imádó és tisztelő szívem vezette kezemet. Szeretem ezt a munkájukat is, remekül összerakott, nagyszerű kaland. De…

Szexszel mindent el lehet adni, azonban a sikerhez több kell. A lengyel recept szerint a meztelen csajok mellé kell még vér, erőszak, fajgyűlölet, és ha van rá lehetőség, koronás fejek is a porba hullhatnak: ezt egybeöntve ugyanis olyan történet kerekedik, hogy még a legelszántabb kritikusok sem találhatnak fogást rajta.

2007 októberében, a Portal végigjátszását követően leraktuk a Portál fegyvert. A Valve nem kapkodta el a folytatás fejlesztését, a második részre több mint három évet vártunk, de megérte, ugyanis a Portal 2 jó eséllyel indul az "Év játéka" kitüntető címért.

Sajnos igen kevés az igényes és ingyenes akciójáték az interneten, hiszen kinek is érné meg több száz órányi fejlesztést beleölni valamibe, amiért nem kap egy fityinget sem? Szerencsére azért akadnak próbálkozások, főképp az Electronic Arts istállójában. A Battlefield Heroest valószínűleg nem kell bemutatni senkinek, ez volt az a játék, ami annak ellenére, hogy semmibe se került a játékosoknak, kivételesen jól sikerült.

Megjártuk a kietlen sivatagot, versenyeztünk az elhagyatott trópusi szigeten, valamint a fagyos hegyvidéken is próbára tehettük már magunkat. A neves MotorStorm fesztivál következő állomása ezúttal nem egy újabb éghajlati övezetbe kalauzol bennünket, hanem az apokalipszis kellős közepébe csöppenünk bele.

A Traveller’s Tales újra elővette a Star Wars-t, hogy a Legóval párosítva szórakoztassa a fiatalabb korú vagy lelkületű játékosokat. Bár a Lego-alapú játékokat egyre inkább belengi a rókabőr szaga, a fejlesztőknek ismét sikerült újat mutatni.

Az EA Sports szokásos éves megjelenése, a FIFA 10 után alig fél évvel újabb fociszimulátort dobott piacra a 2010-es labdarúgó-világbajnokság tiszteletére. Sokan reflexből „rókabőrt” kiáltanak, nem teljesen alaptalanul, hiszen a cég ilyen különkiadásai (Eb, vb) jobbára a futballőrültek rajongására épülő pénzszerzési akcióknak bizonyultak. A FIFA World Cup 2010 szerencsére szakít ezzel a rusnya „hagyománnyal”, és örömmel jelenthetjük, hogy a jeles sporteseményhez méltó játékverzió került a boltok polcaira. 

Volt idő, mikor a fantasy akciójátékokkal Dunát lehetett rekeszteni, manapság azonban az ipar átalakulása és az igények változása miatt nem sok igényes darab születik a témában. Persze, ott a PC Guruhoz adott Torchlight, vagy a friss és meleg Dungeon Siege III, s persze a Diablo III is meg fog jelenni egyszer, de ez mégsem az igazi dömping, főleg hogy ezek a játékok sokban változtak a klasszikus éra óta. Ezért is voltunk izgatottak az InXile Huntede miatt, lévén a cég állítása szerint a játék a régimódi dungeon crawler stílust kívánja visszahozni a köztudatba, masszív kooperatív mód és fedezékrendszeres akcióelemek beolvasztásával. Nos, a Hunted végre megjelent, mi pedig rá is vetettük magunkat az Xbox 360 verzióra, hogy lássuk, tényleg eljött-e a várva várt Messiás...

A Digital Extremes, valamint a Kaos Studios fejlesztőcsapatok nevei ismerősen csenghetnek azoknak a Battlefield-játékosoknak, akik már a kezdetek óta nyomják az ipart. Az előbbi stúdió már régóta próbálkozik akciójátékaival betörni a komoly konkurenciával telített piacra, legutóbbi szoftverükre, a Dark Sectorra pedig egy rossz szavunk sem lehetett, az utóbbi pedig egy nagyon népszerű modot tett le az asztalra a Battlefield 2142 alá, Desert Combat névvel. Most viszont úgy tűnik, kemény fába vágták a fejszéjüket, hiszen legújabb alkotásuk olyan játékokkal igyekszik felvenni a versenyt, mint a Modern Warfare 2 vagy a frissen megjelent második Crysis-epizód. Az igyekezet dicséretes, ám a Homefront hamar elvérzik a küzdelemben, ugyanis egy hatalmas seb tátong a program oldalán.

Hogyan lehet visszafogott fejlesztési költségből, kisebb csapattal egy olyan nívós akció-RPG-t készíteni, amely nemcsak egyszerűen megállja a helyét a Diablo-klónok népes táborában, hanem elégedett csettintésre is készteti a műfaj kedvelőit? Erre ad választ a Runic Games Steamről letölthető akció-RPG-je. Nagyon jól jött ez a játék, mert mostanában nem kényeztettek el minket ebben a stílusban: elég visszagondolni például a Hellgate: London fiaskójára, vagy a szép grafikájú, de elég unalmas Titan Questre. Pedig a budget kategória ebben a műfajban nem túl sok jóval kecsegtet: általában unalmas, monoton, minden hangulatot nélkülöző egérklikkelgetésre számíthat az ember, amikor egy ilyen „ócsó” programhoz hozzájut. Szerencsére a Torchlight esetében egyáltalán nem kell használnunk ezeket a jelzőket, ugyanis egy nagyszerű, és szinte letehetetlen hack 'n' slash játékhoz van szerencsénk. Mivel a Torchlight fejlesztőcsapata még az első két Diablo gárdájából verbuválódott össze, talán nem meglepő, hogy ennyire addiktív lett ez a játék.

A Need for Speed széria 2009 őszén érdekes irányvonalat vett, és meglehetősen fura módon a pályaversenyzés felé fordult. Mindenki számára meglepő volt ez a váltás, hiszen – bár igaz, hogy a sorozaton belül már korábban is voltak próbálkozások a realisztikusság irányába – mégsem ezt a stílust képviselte a klasszikus értelemben vett NFS. Bátran kijelenthetjük, hogy az Undercoverig bezárólag hanyatlott a sorozat, ám a Shiftnek nevezett vérfrissítés egyértelműen adott egy szép nagy löketet az ismert autós brandnek. Tény, hogy messze nem volt tökéletes játék, viszont kellőképp fel tudta hívni magára a figyelmet, emellett bizakodásra adott okot, hogy ezentúl valóban minőségi címeket fogunk kapni. A tavaly ősszel megjelent Hot Pursuit már ténylegesen visszahozta a sorozat presztízsét, újra megkaptuk azt, amiért annyira megszerettük, és amitől annyira híres lett a Need for Speed név. Meglehetősen kevés idő telt el az említett versenyzős/rendőrös epizód óta, szinte még meg sem szereztük az összes achievementet/trófeát, máris újra a volán mögé kényszerülünk. A Shift 2 újfent a pályaversenyzést helyezi előtérbe, viszont ezúttal egy sokkal átgondoltabb és finomhangoltabb formában kapjuk kézhez a 2009-ben megismert receptet. A játék egyik legérdekesebb változása, hogy immáron elhagyta az NFS előtagot, és Unleashed alcímre cserélte azt. Ebből már könnyedén következtethetünk arra, hogy a Shift a jövőben egy különálló autós sorozatként próbál majd érvényesülni. Évenkénti két epizód, ahol az egyik a totálisan árkád hangulatbomba, míg a másik a szimulátoros vonalat képviseli? Állunk elébe, egészen addig, amíg a minőségi szintet tartani tudják.

Gondolom, rajtam kívül sokan láttátok már azt az interneten folyamatosan fel-felbukkanó képet, amely a kilencvenes évek FPS-eit hasonlítja össze korunk termékeivel a pályafelépítés szempontjából. Bár mondhatnám, hogy túlzás ez a grafika, de sajnos egy cseppet sem, és nekem is be kell vallanom, hogy az esetek 90%-ában azért is nem tudnak lekötni a modern First Person Shooterek, mert egy óra után megunom, hogy csak szaladok előre egy „csőben”, és két átvezető jelenet között lövöm a mindig ugyanabból a sarokból felbukkanó ellenfeleket. Talán kicsit régivágású vagyok, de a single player játékélményt még mindig a multiplayer elé helyezem, és az utóbbi évek FPS-ei ebből a szempontból nem nagyon kényeztették el a hozzám hasonló embereket. Egészen mostanáig.

A Sony leghíresebb FPS játéka viszonylag rövid idő után tér vissza. A Helghastokkal folytatott háború még messze nem ért véget, a fronton a helyzet még rosszabbra fordult -- itt az idő, hogy megvívjuk az újabb csatát.

Azzal bizonyára nem árulok el nagy titkot, hogy a Medieval a Sims 3 alapjaira épül, akik tehát ismerik a franchise-t, azoknak a mechanizmus nem fog újdonságként hatni – mégis újszerű lesz, hiszen a megszokott életszimulátor helyett egy sajátos, küldetésalapú kalandjáték/RPG/stratégia ötvözetet kapunk, amely folyamatosan döntéshelyzetek elé állít minket, ráadásul az elérhető céloknak és achievementeknek hála fel tudja ébreszteni bennünk a versenyszellemet. Teszi mindezt úgy, hogy nem kevés üresjáratot és önismétlést  tartalmaz – de erről később, most lássuk az alapokat!

Egy percig sem volt kérdéses, hogy elődjéhez hasonlóan a Crysis 2 is iránymutató (és álleejtő) grafikával felvértezve érkezik PC-nkre -- az azonban már sokkal inkább, hogy a Crytek többi játékával ellentétben vajon képes lesz-e megszabadulni a techdemó jelzőtől, és nem csak vizuális adottságai késztetik elégedett csettintésre az embert...

A játékfejlesztés esetében másfél év szinte semmi. Ennyi idő alatt készül el egy karakter női változata a Diablo 3-hoz vagy egy marketingkampány a Duke Nukem Foreverhöz. A Dragon Age folytatásának elkészültéhez viszont nem kellett több idő. Az első rész 2009 végén került a boltok polcaira, aztán jött még egy kiegészítőlemez is, így hát jogos a kérdés: ennyi idő alatt képes lehet-e bárki, hogy egy kiváló, teljes értékű terméket tegyen le az asztalra, ami megéri az árát? Úgy tűnik, igen, a Dragon Age 2 kitűnő folytatás lett. De sajnos nem minden fenékig tejfel…