Tesztek

Ki ne akart volna már egy marcona űrzsoldos bőrébe bújni, aki egy egyszemélyes vadászban járja a csillagrendszereket, és ha elég magas az ajánlott összeg, bármit elvállal? Nos a Freelancerben pont egy ilyen karaktert alakíthatunk -- ám nem kell aggódni, a világ megmentése így sem marad ki a pakliból…

A Trackmania 2-t több okból is elhúzhatnám a műszaki vizsgán, mégsem teszem: hiába szerény ugyanis a kínált tartalom, ha egyszer alig várom a következő futamot...

A finn híresen hidegvérű nép, így minden bizonnyal a Bugbear srácai is kibírják szívroham nélkül a FlatOut 3 megjelenését. Mi viszont magyarok vagyunk és forr a vérünk...

Manapság az indie-játékokból Dunát lehetne rekeszteni. Az internet hemzseg a kisebb csapatok különböző garázsfejlesztéseitől, amelyek között olyan csiszolatlan gyémántok lapulnak, amik csak arra várnak, hogy felfedezzük őket. Ilyen gyöngyszem a TAGAP (Tthe Apocalyptic Game About Penguins) is, melyet három finn srác (név szerint: Jouni Lahtinen, Petja Heiskanen és Timo Liimatta) hegesztett össze. A program lényegében egy 2D-s „lődd halomra” játék, 2007-ben jelent meg, és bárki ingyenesen letöltheti a hivatalos weboldalról.

A repülőgépes játékoknak egyre kevesebb képviselője van PC-n, s habár egy-egy szimulátor még csak-csak akad évente, igazi arcade játék nem nagyon tűnik fel a monitorainkon. Ezen változtatott most a Digital Reality csapata és a SkyDrift című játékuk.

Az utolsókat rúgja a Wii, de ez nem jelenti azt, hogy a Nintendo félvállról venné a kihívásokat: 2011 végére például végre elkészítették az első igazán önálló, előd nélküli Zelda-játékot, és ha már nekiveselkedtek, hát rögtön a kiválóig szaladtak.

Filmfeldolgozások. Ma már a játékosok jó része csak egy grimasszal, esetleg valamilyen szitokszóval letudja ezeket, aztán keres magának valami színvonalasabb alkotást. Ez az előítélet nem alaptalan: a legtöbb ilyen játék félkész, fantáziátlan és összecsapott -- mindez ráadásul hatványozottan igaz, ha már a film is valami alapján (képregény, könyv) készült. A Sega sajnos az évek során mesteri fokra fejlesztette a trehány megvalósításokat, elég csak az Iron Man játékokra, vagy az Incredible Hulkra gondolnunk; hiába voltak jók a filmek, az adaptációk meg sem közelítették azok színvonalát. Ám itt a Captain America: Super Soldier, és kellemes meglepetésként ért, hogy a kiadónak sikerült végre egy fogyasztható játékkal előállnia.

A középkori várépítés művészetét igen magas fokon prezentálta a Firefly 2001-es Stronghold című alkotása, voltak remek védművek, és felnyársalt, megsütött ostromlók is, szóval szerettük. A Crusader után azonban lerobbant az ötletgyár, és a Stronghold 3-tól vártuk a megtépázott becsület helyreállítását.

Úgy látszik, ismétli magát a történelem, hisz egy évvel ezelőtt ugyanitt ültem és ugyanazon morfondíroztam, mint most: vajon hogy önthetném szavakba a „PES érzés” minden rajongó által ismert fogalmát? Mivel nálam okosabb embereknek sem sikerült sem addig, ezért most nem fogok erőlködni, hanem inkább objektíven és keményen kimondom, miért nem olyan jó a PES 2012, mint amilyennek lennie kellene. Bár nagyon csábít a gondolat, hogy lépten-nyomon a FIFA 12-vel hozakodjak elő, akárcsak annak idején, most is kerülni fogom a tényleges összehasonlítást és csak akkor említem meg a nagy konkurenset, ha feltétlenül szükséges. Induljunk hát, vár a pálya!

Nyilván sokan hallottak közületek a City Interactive-ról, s mindenkiben kialakult valamiféle kép a lengyel kiadóról -- ez általában negatív, mely részben érthető, tekintve a régebbi produktumaik minőségét, valamint freddyD néhol remek humorú tálalása sem sokat segített nemzetünk barátainak megítélésén.

A J. K. Rowling által írt Harry Potter-széria már a megjelenés pillanatában megosztotta a közönséget. Volt aki imádta, akadt olyan is aki utálta, de a köztes kategóriába is rengeteg ember belefért. Egy azonban bizonyos: óriási bevételt és világhírt hozott az írónőnek. Ezért az EA annak idején úgy döntött, hogy feldolgozza a varázslótanonc történetét, és kielégíti azt a pár millió rajongót, akik virtuálisan is szerettek volna elmerülni Harry és barátai történetében. Egy tűrhető első, és egy egész jól sikerült második rész után 2004-ben megérkezett a sokak által várt harmadik rész is, mely a könyvhöz hűen az Azkabani Fogoly címet viselte. A játék közepes értékeléseket kapott, a rajongóknak mégis az egyik kedvence lett. Hogy miért? Ennek járunk utána a tesztben!

Ha két olyan cég, mint a Bethesda és az id Software összeáll, akkor sejthető, hogy valami nagy durranás van készülőben. A négy évvel ezelőtt bejelentett Rage viszont egyáltalán nem tűnt annak, amikor először láttuk a GamesComon, csak egy újabb, nem túl eredeti poszt-apokaliptikus FPS képe tárult elénk.

Hogy kerül a csizma az asztalra, avagy a Might&Magic és a puzzle esete következik Tóth Marival, és japános szerepjáték elemekkel. Tóth Mari csak szeretetre vágyott (ja, a kis milliomos), és a Nintendo DS zászlóshajója, ez a pici szösszenet szintén, ám a végén aljasul behálóz…

A Ground Control 2 egy sci-fi RTS. Ezt a mondatot elolvasva a legtöbb stratégiarajongó lelki szemei előtt ugyanazok a képek jelennek meg: bányászat, építkezés, egységek legyártása. Alapjaiban ezzel a rendszerrel nincs is semmi baj, viszont a Massive Entertainment csapata gondolt egyet, és ezt az egészet egy jól irányzott mozdulattal a kukába vágta...

Új év, új NFS -- tartja a gamer mondás, és így van ez idén is, hiszen a Criterion tavalyi Hot Pursuit feldolgozása után (a Shift-szériát most ne vegyük ebbe a kalapba) megérkezett a Black Box legújabb fejlesztése, jó pár újdonsággal. Igaz, a változás sosem volt még ilyen kiábrándító.

Kémek. Keveset lehet róluk tudni. Munkakörükbe tartozik a beszivárgás, szabotálás, fontos dokumentumok megszerzése, célszemélyek likvidálása. A Haggard Gamesnek köszönhetően most másodjára is belebújhatunk egy igazi kém bőrébe (miután a játék a Death to Spies folytatása), és újra átélhetjük az előbb említett szituációkat TPS stílusban. Vajon rejtve tudunk maradni az ellenség elől?

A hollywoodi mozifilmekhez (vagy rajzfilmekhez) tartozó játékadaptációkhoz mindig egy kicsit óvatosan közelít a tesztelő, ami az elmúlt évek meglehetősen siralmas termésének fényében nem annyira meglepő dolog. Aztán persze akad olyan helyzet, mikor az ellenérzéseket egy szempillantás alatt elhessegeti a jól sikerült tesztalany. Nos, ez a mostani pont nem egy ilyen helyzet.

Ahogy Japánban ismerik, a Mario & Luigi RPG-széria harmadik, legnagyobb sikert arató része hű maradt elődeihez, ám még élvezetesebb tálalásban tárja elénk egyedi harcrendszerét és a Mario-játékokból ismert különleges világot.

A 2K NBA sorozata az EA kihagyása miatt komoly előnyre tehetett szert, és hála a sportrajongó fejlesztőknek, amit lehetett, kihozták az idei részből.

Nehéz egy olyan játékról objektív értékelést írni, aminek már az előző részénél is leírtam, hogy tökéletes – márpedig az Uncharted 3-mal pont ez a helyzet. Hölgyeim és uraim: íme, a tökéletes szórakozás!

A Heroes of Might & Magic sorozat mindent túlélt. Nem zavarta, hogy műfajok hanyatlanak és támadnak fel körülötte, nem szenvedte meg, hogy jönnek-mennek a kiadók és fejlesztők, a Heroes maradt az, ami mindig is volt: játék, ami hosszú hetekre kiragad a hétköznapjaidból.

Vannak pillanatok, amikor az uránbányászok élete irigylésre méltóvá válik. Legutóbb akkor éreztük ezt, amikor tesztelnünk kellett a The Cursed Crusade című játékot, amitől az agyunk folyékonnyá olvadt, a szemünk kiégett, a fülünkből pedig furcsa váladék kezdett csöpögni. Az első óra után testünk minden porcikája tiltakozott a program tesztelése ellen.

Vannak játékok, amik annak ellenére zseniálisak, hogy semmi újat nem mutatnak – az Orcs Must Die! is ilyen, egyszerűen azért, mert pokoli szórakoztató.

Talán még sosem előzte meg akkora várakozás egy játék megjelenését, mint a Battlefield 3 esetében. Nem csoda, hiszen hónapok óta kapjuk az előzeteseket és a videókat, az ősz elején pedig elmerülhettünk a bétaverzióban is. Az elvárások az egekbe szöktek, cikkünkből pedig kiderül, hogy a játék megfelel-e a megnövekedett igényeknek.