Tesztek

Van egy Wii-d, de hónapok óta a sarokban porosodik? Azt mondod, eleged van Marióból meg a haverjaiból? Kéne valami, ami végre neked szól, és nem az öcsédnek vagy a fiadnak? Ha a háromból legalább egy kérdésre igennel feleltél, a Xenoblade Chronicles neked szól.

A Nitro Games előző hajózós játéka, az East India Company elég nagy csalódás volt – a finn srácok most próbáltak szelídebb vizekre evezni, ám sajnos az EIC legcsúnyább démonától nem tudtak megszabadulni...

Az emberiség egyik legsötétebb korszaka előtt állunk. A Chimera sikeresen meghódította a Földet, és szinte teljesen likvidálta fajunkat. Amerika nem menekülhet, az utolsó emberi túlélők keresik a menedéket.

Egyszerű, de gondolatébresztő; szórakoztató, de szívszorító; változatos, viszont rövid. Ez a Limbo, 2010 egyik legjobb, végre PC-n is elérhető platformjátéka.

Néha a legegyszerűbb játékok közül kerülnek elő azok, amelyekkel a legtöbb időt töltjük. A pasziánszt most felejtsük el egy pillanatra, s gondoljunk csak bele, melyik programot nyüstöltük a legtöbbet, melyik alkalmazást tiltottuk le a legkésőbb Facebookon, és melyik az, amit bármikor elő tudunk venni hányinger nélkül.

Az Epic 2004-ben kiadta a jelszót „Make Something Unreal”, és a Tripwire pontosan azt csinálta a Red Orchestra-val, ami lényegében egy egyszerű 2. világháborús mod volt, mégis tudott újat mutatni a virtuális hadviselésben: a keleti front legkegyetlenebb arcát. A Heroes of Stalingrad ugyanezt teszi. Felfegyverez, és kilök egy olyan közegbe, amely kíméletlenül megtorol minden hibát…

Az osu!-t (igen, kisbetűvel) nehéz úgy kezelni, mint egy hagyományos játékot, miután jó eséllyel nincs viszonyítási alapja az emberfiának, akkor se, ha esetleg betéve tudja az összes ritmusjátékot. Nem mindennapi játékmenetével és hatalmas zenei választékával sok rajongóra tett szert, akik nap mint nap előveszik ezt a nagyon egyedi koncepcióval rendelkező programot.

6 darab V. Ilyen név kellett a kis csodának, amely velem együtt sok embert ámulatba ejtett. FIGYELEM! A játékkal eltöltött órákért nem vállalok felelősséget!

Mi a Quarrel? Egy 26 pontos szó, ami szinte azonnali győzelmet biztosít azokban a mikrocsatákban, ahol várak és szigetek dominanciájáért harcolunk pusztán a szavainkkal. A Quarrel egy játék, ami a Scrabble és a Rizikó legjobb részeit ötvözi, és a kiváló stratégiai érzék mellé még nyelvtudást is igényel.

A játékiparban külön előnyt jelent a beteg elme. Edmund McMillen sokadszor bizonyítja, hogy valami nincs rendben nála – és mi ennek roppant mód örülünk...

A Maddox 2001-ben jelentette meg a széria első részét, mely elég sikeres lett az akkoriban eléggé szegényes hardcore repülőgép-szimulátor fronton. Ez a rész eredetileg kiegészítőnek készült, de végül önálló játék lett belőle. Lássuk, milyen!

Ki ne akart volna már egy marcona űrzsoldos bőrébe bújni, aki egy egyszemélyes vadászban járja a csillagrendszereket, és ha elég magas az ajánlott összeg, bármit elvállal? Nos a Freelancerben pont egy ilyen karaktert alakíthatunk -- ám nem kell aggódni, a világ megmentése így sem marad ki a pakliból…

A Trackmania 2-t több okból is elhúzhatnám a műszaki vizsgán, mégsem teszem: hiába szerény ugyanis a kínált tartalom, ha egyszer alig várom a következő futamot...

A finn híresen hidegvérű nép, így minden bizonnyal a Bugbear srácai is kibírják szívroham nélkül a FlatOut 3 megjelenését. Mi viszont magyarok vagyunk és forr a vérünk...

Manapság az indie-játékokból Dunát lehetne rekeszteni. Az internet hemzseg a kisebb csapatok különböző garázsfejlesztéseitől, amelyek között olyan csiszolatlan gyémántok lapulnak, amik csak arra várnak, hogy felfedezzük őket. Ilyen gyöngyszem a TAGAP (Tthe Apocalyptic Game About Penguins) is, melyet három finn srác (név szerint: Jouni Lahtinen, Petja Heiskanen és Timo Liimatta) hegesztett össze. A program lényegében egy 2D-s „lődd halomra” játék, 2007-ben jelent meg, és bárki ingyenesen letöltheti a hivatalos weboldalról.

A repülőgépes játékoknak egyre kevesebb képviselője van PC-n, s habár egy-egy szimulátor még csak-csak akad évente, igazi arcade játék nem nagyon tűnik fel a monitorainkon. Ezen változtatott most a Digital Reality csapata és a SkyDrift című játékuk.

Az utolsókat rúgja a Wii, de ez nem jelenti azt, hogy a Nintendo félvállról venné a kihívásokat: 2011 végére például végre elkészítették az első igazán önálló, előd nélküli Zelda-játékot, és ha már nekiveselkedtek, hát rögtön a kiválóig szaladtak.

Filmfeldolgozások. Ma már a játékosok jó része csak egy grimasszal, esetleg valamilyen szitokszóval letudja ezeket, aztán keres magának valami színvonalasabb alkotást. Ez az előítélet nem alaptalan: a legtöbb ilyen játék félkész, fantáziátlan és összecsapott -- mindez ráadásul hatványozottan igaz, ha már a film is valami alapján (képregény, könyv) készült. A Sega sajnos az évek során mesteri fokra fejlesztette a trehány megvalósításokat, elég csak az Iron Man játékokra, vagy az Incredible Hulkra gondolnunk; hiába voltak jók a filmek, az adaptációk meg sem közelítették azok színvonalát. Ám itt a Captain America: Super Soldier, és kellemes meglepetésként ért, hogy a kiadónak sikerült végre egy fogyasztható játékkal előállnia.

A középkori várépítés művészetét igen magas fokon prezentálta a Firefly 2001-es Stronghold című alkotása, voltak remek védművek, és felnyársalt, megsütött ostromlók is, szóval szerettük. A Crusader után azonban lerobbant az ötletgyár, és a Stronghold 3-tól vártuk a megtépázott becsület helyreállítását.

Úgy látszik, ismétli magát a történelem, hisz egy évvel ezelőtt ugyanitt ültem és ugyanazon morfondíroztam, mint most: vajon hogy önthetném szavakba a „PES érzés” minden rajongó által ismert fogalmát? Mivel nálam okosabb embereknek sem sikerült sem addig, ezért most nem fogok erőlködni, hanem inkább objektíven és keményen kimondom, miért nem olyan jó a PES 2012, mint amilyennek lennie kellene. Bár nagyon csábít a gondolat, hogy lépten-nyomon a FIFA 12-vel hozakodjak elő, akárcsak annak idején, most is kerülni fogom a tényleges összehasonlítást és csak akkor említem meg a nagy konkurenset, ha feltétlenül szükséges. Induljunk hát, vár a pálya!

Nyilván sokan hallottak közületek a City Interactive-ról, s mindenkiben kialakult valamiféle kép a lengyel kiadóról -- ez általában negatív, mely részben érthető, tekintve a régebbi produktumaik minőségét, valamint freddyD néhol remek humorú tálalása sem sokat segített nemzetünk barátainak megítélésén.

A J. K. Rowling által írt Harry Potter-széria már a megjelenés pillanatában megosztotta a közönséget. Volt aki imádta, akadt olyan is aki utálta, de a köztes kategóriába is rengeteg ember belefért. Egy azonban bizonyos: óriási bevételt és világhírt hozott az írónőnek. Ezért az EA annak idején úgy döntött, hogy feldolgozza a varázslótanonc történetét, és kielégíti azt a pár millió rajongót, akik virtuálisan is szerettek volna elmerülni Harry és barátai történetében. Egy tűrhető első, és egy egész jól sikerült második rész után 2004-ben megérkezett a sokak által várt harmadik rész is, mely a könyvhöz hűen az Azkabani Fogoly címet viselte. A játék közepes értékeléseket kapott, a rajongóknak mégis az egyik kedvence lett. Hogy miért? Ennek járunk utána a tesztben!

Ha két olyan cég, mint a Bethesda és az id Software összeáll, akkor sejthető, hogy valami nagy durranás van készülőben. A négy évvel ezelőtt bejelentett Rage viszont egyáltalán nem tűnt annak, amikor először láttuk a GamesComon, csak egy újabb, nem túl eredeti poszt-apokaliptikus FPS képe tárult elénk.

Hogy kerül a csizma az asztalra, avagy a Might&Magic és a puzzle esete következik Tóth Marival, és japános szerepjáték elemekkel. Tóth Mari csak szeretetre vágyott (ja, a kis milliomos), és a Nintendo DS zászlóshajója, ez a pici szösszenet szintén, ám a végén aljasul behálóz…