Tesztek

Cole MacGrath két év pihenőt követően tér vissza, hogy egy újdonságok terén visszafogott, de még mindig szórakoztató játékban szálljon szembe a végzetével.

A fejlesztő lélektani utódként hivatkozik rá, mindenki más viszont tisztában van vele, hogy a Dark Souls a nagy sikert aratott Demon's Souls utódja -- vagyis folytatódik a generáció talán legkönyörtelenebb, legstílusosabb szerepjátéka, ahol a halál nem a vég, hanem egy szinte percenként előbukkanó állapot. Társam a kardom, a pajzsom és a lelkem!

A WTC elleni terrorakció, a londoni merényletek, a cunami Indonéziában – csupa olyan dolog, ami kimaradhatott volna az elmúlt másfél évtizedből. A listának azonban még nincs vége, most például itt van a Duke Nukem Forever.

2010 nyarán jelentette be a Ubisoft, hogy egy különleges játék fortyog üstjükben, amit aztán az E3-on be  is mutattak a nagyérdeműnek. A From Dust kétség kívül a kiállítás legérdekesebb programja volt, most pedig minden felhajtást nélkülözve véglegesítették.

A ’98-as Ocarina of Time a Legend of Zelda sorozat ötödik része volt, azonban az első a sorban, amely háromdimenziós ábrázolást kapott, így nem meglepő, hogy Link ezzel a remake-kel nyit a Nintendo 3DS-en.

A God of War gyűjtemény mellé érkezett még egy régóta várt HD-csomag, mely a Sony egyik legelismertebb csapata, a japán Team ICO két PS2-exkluzív sikerjátékát tartalmazza. Az ICO és a Shadow of the Colossus valódi kultuszcímek, hatalmas rajongótáboruk van, a kritikusok pedig annyit díjat adtak nekik, hogy a fejlesztők bizonyára új irodába költöztek, hogy elférjenek a kismillió csillogó trófeától. Két ilyen legendás program újrakiadása azonban komoly felelősség, a God of War Collection: Volume II nem épp sikeres szereplése után pedig kérdés, hogy a Sony jó emberekre bízta-e a munkát.

A letölthető játékoknak általában két fajtáját lehet megkülönböztetni. Az első kategóriába tartozó programok igyekeznek komolyak maradni, és valamilyen hangulati vagy ötletbeli tulajdonsággal veszik rá a vásárlót, hogy pár óráig tegye félre az épp aktuális AAA csodákat. Ilyen játék például a Limbo vagy a Plants vs. Zombies. A másik csoport tagjai ellenben egyebet sem akarnak, mint gyorsan és hatásosan szórakoztatni, s ennek érdekében a legolcsóbb trükköktől sem riadnak vissza. Nos, e népes tábort gazdagítja a nemrég megjelent Rotastic is.

Ha van Kinected, és végre szeretnél egy olyan programot, ami nem csak a 6-12 éves korosztálynak szól, akkor Tetsuya Mizuguchi legújabb őrülete egyértelműen neked szól.

Ha szívesen átélnéd, milyen rossz, idegesítő és kétségbeejtő lehet a halálfalók végtelen hadserege ellen harcolni egy varázslatos, csúnya világban, akkor ez neked való játék.

Azokból a régi jó dolgokból mégis megmarad valami, és nem ám csak a krumpliszirom, mert például az Age of Empires is feltámad halottaiból, hogy augusztus idusán bekopogtasson az MMO-k kapuján.

Léteznek játékok, amelyeket kifejezetten kár volt piacra dobni. E népes táborba sorolható a Shadow Harvest is, hiszen nem elég, hogy rossz, de kínos is, lévén sok jó ötletet vonultat fel, majd saját igénytelenségéből fakadóan mindet hagyja elpusztulni.

A God of War-sorozat a PlayStation-család egyik legtermékenyebb címe, hisz már három konzolt is meghódított, s ki tudja még, hol a történet vége (mielőtt jönne az okoskodás, hogy "a harmadik részben...", csak közlöm, hogy egy aranytojást tojó tyúkot nem szokás nyugdíjba küldeni). A Sony a hatalmas sikert látva PS3-ra is kiadta a PS2-re megjelent első két rész HD-ba húzott változatát, most pedig az eddig PSP-exkluzív epizódokat hozta ki a nagygépre. A japán gyártó kézi konzolja viszont nem tegnap jelent meg, a játékok pedig épp emiatt nagyon kilógnak a PS3 kínálatából. Megéri tehát beruházni a God of War Collection: Volume II-re, vagy egy kihagyható kalanddal van dolgunk, ami csak bosszantaná az isteneket?

A tower defense stílus régóta népszerű a játékosok körében, lévén igen egyszerű technológiai háttérrel (tehát mondjuk flashben) is tartalmas és hosszan tartó szórakozást nyújtó játék fejleszthető vele, ami 9-től 99 éves korig leköti az embert. A sok internetes, webalapú játék mellett az elmúlt évek olyan szuper darabokat hoztak, mint a Plants vs. Zombies, illetve a stílus egyfajta kifordításával operáló Angry Birds, idén pedig a Microsoft is bedobott a kalapba egy programot a Toy Soldiers: Cold War képében, hogy a retrólázat meglovagolva újabb egyedi játékkal gazdagítsa az idei Summer of Arcade felhozatalát.

Ritka, hogy ráfüggök arra a játékra, amit az első pár órában a pokolba kívánok, a Crenetic zombitrancsírjával azonban pontosan így jártam. Kissé bugos, néha kivág az asztalra, az irányítás is nehézkes – de ha túllépünk eme akadályokon, egy meglepően új(nak ható) szemszögből élhetjük át a zombiinváziót.

Bárkát építeni az emberiség megmentésére alapvetően remek ötlet, játékot készíteni ebből a sztoriból meg egyenesen üdvözítő. Azonban amikor kiderül, hogy ez csak álca, és a színfalak mögött egy öreg, léket kapott csónak lebeg, az már nem olyan kellemes.

Talán sosem volt olyan jó retro gamernek lenni, mint manapság. Évről évre egyre több remake és újrakiadás lát napvilágot, régi sorozatok kapnak elődeikhez méltó folytatásokat, a független fejlesztők pedig igyekeznek ötletet meríteni az évtizedes klasszikusokból. Utóbbi kategória iskolapéldája a kissé hosszú című Insanely Twisted Shadow Planet, amely a 8-bites korszak felfedezésre és logikai feladványok megoldására kihegyezett játékainak nyomdokain készült.

Imádod a krimiket? Tele a polcod a különböző noir regényekkel? Szereted a GTA-szerű játékokat, de a fő küldetésen kívül sosem bajlódsz az extrákkal? Tetszett a Heavy Rain, és hasonló játékélményre vágysz? Ha már kétszer igennel válaszoltál, akkor az L. A. Noire számodra kihagyhatatlan.

Az EA mostanság kísérletező kedvében van – persze könnyű nekik olyan kreatívokkal, mint akik a Maxisnál dolgoznak. Sajnos azonban ismét bebizonyosodott, hogy  a kreativitás önmagában nem elég: valami plusz is kellene ahhoz, hogy egy játék igazán nagyot szóljon.

Bár a Katonák voltunk videónk elkészítése óta jól tudjuk, hogy tankban ülni nem olyan nagy móka, mint sokan gondolnák, kényelmes székünkből ücsörögve, a monitort bámulva mégiscsak más a helyzet. Innen nézve minden olyan jópofának és izgalmasnak tűnik, egészen addig, amíg be nem csapódik BT2-esünk oldalába az első gránát. A francba, most javíthatjuk ezt a tankot is.

Alig jelent meg a LEGO Star Wars harmadik része, máris itt egy újabb Traveller's Tale által fejlesztett játék, amely ezúttal a legendás Jack Sparrow karib-tengeri kalandjait ülteti át kockakörnyezetbe. A kérdés persze adott: lehet élvezni ugyanazt a receptet kilencedszerre is?

19 éves fennállása óta talán még sohasem volt ennyire elemében a széria, most gyorsan átfutjuk, miért is tartjuk az idei Mortal Kombat epizódot a sorozat eddigi legjobbjának!

Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz tesztet írnom a Pendulo legújabb kalandjátékáról. Végigjátszottam, nem egyszer, többször, és azóta próbálok összehozni egy normális írást a tapasztalatokról és élményekről, megfogalmazni, miért is van bennem az a nagy DE, az apró hiányérzet, ami gúzsba köti a spanyol srácokat korábbi munkáik miatt imádó és tisztelő szívem vezette kezemet. Szeretem ezt a munkájukat is, remekül összerakott, nagyszerű kaland. De…

Szexszel mindent el lehet adni, azonban a sikerhez több kell. A lengyel recept szerint a meztelen csajok mellé kell még vér, erőszak, fajgyűlölet, és ha van rá lehetőség, koronás fejek is a porba hullhatnak: ezt egybeöntve ugyanis olyan történet kerekedik, hogy még a legelszántabb kritikusok sem találhatnak fogást rajta.

2007 októberében, a Portal végigjátszását követően leraktuk a Portál fegyvert. A Valve nem kapkodta el a folytatás fejlesztését, a második részre több mint három évet vártunk, de megérte, ugyanis a Portal 2 jó eséllyel indul az "Év játéka" kitüntető címért.