Tesztek

A Ground Control 2 egy sci-fi RTS. Ezt a mondatot elolvasva a legtöbb stratégiarajongó lelki szemei előtt ugyanazok a képek jelennek meg: bányászat, építkezés, egységek legyártása. Alapjaiban ezzel a rendszerrel nincs is semmi baj, viszont a Massive Entertainment csapata gondolt egyet, és ezt az egészet egy jól irányzott mozdulattal a kukába vágta...

Új év, új NFS -- tartja a gamer mondás, és így van ez idén is, hiszen a Criterion tavalyi Hot Pursuit feldolgozása után (a Shift-szériát most ne vegyük ebbe a kalapba) megérkezett a Black Box legújabb fejlesztése, jó pár újdonsággal. Igaz, a változás sosem volt még ilyen kiábrándító.

Kémek. Keveset lehet róluk tudni. Munkakörükbe tartozik a beszivárgás, szabotálás, fontos dokumentumok megszerzése, célszemélyek likvidálása. A Haggard Gamesnek köszönhetően most másodjára is belebújhatunk egy igazi kém bőrébe (miután a játék a Death to Spies folytatása), és újra átélhetjük az előbb említett szituációkat TPS stílusban. Vajon rejtve tudunk maradni az ellenség elől?

A hollywoodi mozifilmekhez (vagy rajzfilmekhez) tartozó játékadaptációkhoz mindig egy kicsit óvatosan közelít a tesztelő, ami az elmúlt évek meglehetősen siralmas termésének fényében nem annyira meglepő dolog. Aztán persze akad olyan helyzet, mikor az ellenérzéseket egy szempillantás alatt elhessegeti a jól sikerült tesztalany. Nos, ez a mostani pont nem egy ilyen helyzet.

Ahogy Japánban ismerik, a Mario & Luigi RPG-széria harmadik, legnagyobb sikert arató része hű maradt elődeihez, ám még élvezetesebb tálalásban tárja elénk egyedi harcrendszerét és a Mario-játékokból ismert különleges világot.

A 2K NBA sorozata az EA kihagyása miatt komoly előnyre tehetett szert, és hála a sportrajongó fejlesztőknek, amit lehetett, kihozták az idei részből.

Nehéz egy olyan játékról objektív értékelést írni, aminek már az előző részénél is leírtam, hogy tökéletes – márpedig az Uncharted 3-mal pont ez a helyzet. Hölgyeim és uraim: íme, a tökéletes szórakozás!

A Heroes of Might & Magic sorozat mindent túlélt. Nem zavarta, hogy műfajok hanyatlanak és támadnak fel körülötte, nem szenvedte meg, hogy jönnek-mennek a kiadók és fejlesztők, a Heroes maradt az, ami mindig is volt: játék, ami hosszú hetekre kiragad a hétköznapjaidból.

Vannak pillanatok, amikor az uránbányászok élete irigylésre méltóvá válik. Legutóbb akkor éreztük ezt, amikor tesztelnünk kellett a The Cursed Crusade című játékot, amitől az agyunk folyékonnyá olvadt, a szemünk kiégett, a fülünkből pedig furcsa váladék kezdett csöpögni. Az első óra után testünk minden porcikája tiltakozott a program tesztelése ellen.

Vannak játékok, amik annak ellenére zseniálisak, hogy semmi újat nem mutatnak – az Orcs Must Die! is ilyen, egyszerűen azért, mert pokoli szórakoztató.

Talán még sosem előzte meg akkora várakozás egy játék megjelenését, mint a Battlefield 3 esetében. Nem csoda, hiszen hónapok óta kapjuk az előzeteseket és a videókat, az ősz elején pedig elmerülhettünk a bétaverzióban is. Az elvárások az egekbe szöktek, cikkünkből pedig kiderül, hogy a játék megfelel-e a megnövekedett igényeknek.

Manapság a játékpiac bővelkedik akcióra alapozott játékokban, ebből következik, hogy a minőség is igen széles skálán mozog. Emiatt is nehéz olyan címet találni, amely igényes, eredeti, és hosszú távon is megállja a helyét -- egy bankrablós játéknak titulált program azonban már kiemelkedhet az unalmas, sablonos művek közül. Igaz, a készítőkről nem sok információnk lehet, ami nem is csoda, ugyanis a svéd Overkill Software 2009-ben alakult a jóval ismertebb, abban az évben becsődölt GRIN csapatából, sőt, ez a termékük a „jogelőd” Diesel nevű motorjára épül, mely a GRAW vagy a Bionic Commando alatt is futott. Lássuk tehát, hogy a team első alkotásának sikerült-e átugrania a viszonylag magasra helyezett lécet!

Kopár, magányos sivatag. A tűző nap alatt árva kaktuszok között süvít a szél, távoli harmonikaszót sodorva magával. Sólyom vijjogása visszhangzik, amikor ránézek egyetlen igaz és hű társamra, a hatlövetű coltra. Pisztolytáskámat magamra csatolom, felveszem széles karimájú kalapomat, megmarkolom a lovam kantárját, és megesküszöm: megtalálom azt, aki ezt tette.

George R. R. Martin népszerű regényciklusát, A tűz és jég dalát is utolérte a játékvilág damoklészi kardja. Elsőként Westeros múltja és jelene elevenedik meg egy olyan valós idejű rendszerben, ahol a diplomácia, a nyers erő és az aljas praktikák révén is felkapaszkodhatunk a Vastrónra.

Időszámításunk előtt sok ezer évvel a neander-völgyi barlangokban meghúzódó ősembert még sem a Facebook, sem a munka (...Facebook...) nem hívogatta angyalhangján az íróasztal közelébe -- meg hát íróasztaluk sem igazán volt. Ha valamilyen szórakozásra vágytak, kénytelenek voltak a szabad ég alá vonulni. Azokban az időkben -- bármilyen hihetetlen -- még nem voltak videojátékok, bár ha jól emlékszem, a Duke Nukem Forevert valamikor akkoriban jelentették be... Legnagyobb szórakozásuk egy hatalmas kőszikla volt: kezdetben csak bökdösték, artikulálatlan szavakat ordítva próbálták életre kelteni, sajnos sikertelenül. Arra azonban hamar rájöttek, hogy könnyen múltidőbe helyezi az alá botorkáló szerencsétleneket, a felfedezés pedig hamar jó szokássá vált; az évezredek alatt az emberiség szerencsére nem felejtette el a leckét: háborúzz, ne unatkozz!

A 90-es évek a platformjátékok aranykora volt. Ebben az időszakban született a furcsa testi adottságokkal rendelkező Rayman, akibe rögtön beleszeretett az egész világ. Hosszú pályafutása során két folytatással és számos mellékággal büszkélkedhet, ám az évek során talán kicsit elvesztette önmagát. Most azonban, 2011-ben visszatért gyökereihez, hogy újra régi fényében tündököljön.

Vannak bizonyos helyek, ahová az ember élete során ideális esetben nem jut el, és ennek különösebben nem is érzi hiányát -- legalábbis nehezen tudom elképzelni, hogy valaki huzamosabb időt szeretne eltölteni elmegyógyintézetben vagy éppen börtönben. Mindazonáltal ezek a létesítmények (érthető izoláltságuk okán is) rendelkeznek egyfajta rideg, nyomasztó hangulattal, melyet számos film, könyv próbált már visszaadni, több-kevesebb sikerrel. Talán az egyik leghíresebb alkotás, mely büntetés-végrehajtási intézetben játszódik, a Remény rabjai, de érdemes megemlíteni a Bosszú börtönében vagy éppen a Szökés Alcatrazból címeket is -- ez utóbbit a San Francisco-öböl közepén elterülő szigeten álló, maximális biztonságú börtön ihlette, aminek falai közt töltötte büntetését többek között maga Al Capone is.

Manapság az FPS-eké a világ, és szinte belegondolni is hihetetlen, hogy volt idő, amikor a legjobb és legszebb játékokat kizárólag a játéktermekben lehetett megtalálni. Nálunk már szinte csak a nosztalgia kedvéért érdemes bekukkantani valamelyik arcade-be (néhány napja én is toltam egy kis Time Crisis 2-t a régi idők emlékére), keleten viszont még most is van hagyománya a termeknek (egyes bunyós játékok például sokáig exkluzívak ott), a casual konzolnak csúfolt japán Wii pedig az otthonokban is felélesztette az egykor dívó rail shooter lázat. Eme nagy visszatérés gyümölcse volt a 2009-es The House of the Dead: Overkill, mely felújítva, friss tartalommal PS3-ra is megjelent.

Az ezredforduló előtt, 1999-ben egy lelkes japán fiatalember, Amaja „Pixel” Dajszuke hozzálátott a Cave Story című freeware játék elkészítésének. Amaja a kezdetben egyszerű irodai alkalmazottként dolgozott, és a saját játékának fejlesztésével csak hobbiként foglalatoskodott a szabadidejében. Az ihletet olyan alkotásokból merítette, mint a Castlevania, a Ninja Gaiden, vagy éppen a Metroid. Öt hosszú év után végül 2004 decemberében készült el a játék, ami addigra olyan páratlan hozzáértéssel lett összeforrasztva, hogy arról a hivatásos játékfejlesztők is példát vehetnének mind a mai napig. Nem véletlen, hogy a Cave Story a kritikusok körében is nagy sikert aratott.

Ki ne hallott volna Ian Watson nagysikerű, kultikus világáról, a Warhammer 40,000 univerzumról, melyben egy végelláthatatlan háború dúl orkok, tiranidák, káosz-teremtmények és emberek közt? Íme egy újabb játék ebből a világból, amelyben végre testközelből ismerhetjük meg a híres űrgárdistákat.

2009-ben a Rocksteady bebizonyította, hogy egy szuperhősös játék is lehet zseniális. Az Arkham Asylum meghódította a szakmát és a játékosokat, ráadásul a képében megszületett minden idők legjobb digitális képregény-adaptációja. Batman kalandja még az év játéka címet is elnyerte, a folytatással kapcsolatban pedig igen nagyok voltak az elvárásaink, de az Arkham City még így is gond nélkül megugrotta a képzeletbeli lécet.

Nem sok jót ígér, ha a legkeményebb második világháborús stratégiai játék átköltözik Vietnamba, a délkelet-ázsiai ország ugyanis ’54-ben a francia idegenlégiót, majd pár év múlva az Egyesült Államok dicső hadseregét is durván elporolta. Amerikának különösen nagy pofára esést jelentett ez a kaland, és a Men of War ezt nem rest vietnami oldalról is felidézni.

Vannak még adósságai a Sims-brigádnak, amelyeket igyekeznek a félévente menetrendszerűen érkező expanziókkal pótolni. Ez a csomag is hasonló hiánypótlást ígért – sajnos a végeredmény kissé felemásra sikerült.

A tavalyi FIFA 11 minden szempontból trónkövetelő volt, hisz nemcsak a legjobb focis játék, de a legjobb sportjáték címre is könnyedén pályázhatott kidolgozottsága és tartalma révén. Egy ilyen elődöt azonban nehéz felülmúlni egyetlen év munkájával.