Tesztek

Mesébe illő látvány, rengeteg gondolkodtató kihívás és számtalan ügyességet igénylő akadály várta a játékosokat a 2009-ben megjelent Trine című játékban. Közel két évvel az első rész megjelenése után végre itt a folytatás, amibe minden bekerült, amit az előző részből hiányoltunk.

Bátraké a szerencse, tartja a közmondás. Igaz volt ez régen, amikor a hajóskapitányok ismeretlen vizek felé vették az irányt, és igaz ma is, amikor egy kiadó el mer szakadni egy brand meghatározó elemétől...

A Blind Mind Studios csapata egy űr RTS-sel próbálta megörvendeztetni a hányattatott sorsú rajongókat. Újító ötletek egyszerű csomagolásban, nem csak a keménymagnak, de főleg nekik.

Újabb királynak való herceg a tower defense stílus túltelített tróntermében - RPG elemekkel akar hódítani a Dungeon Defenders!

Ki lehet-e törni a szkriptelt akciójelenetek szürke monotonitásából? Persze, hogy ki lehet -- sőt, a Double Fine újra bizonyítja, hogy a 21. században sem csupán a brutalitás köré lehet felépíteni egy igazán jó játékot. Még akkor is, ha legújabb alkotásuk, a Costume Quest is hajlamos az imént emlegetett szürke monotonitásba veszni -- de ugyan kérem, senki sem, semmi sem tökéletes...

Manapság már nem számít ritkaságnak, hogy egy játékban olyan tartalmakkal futhatunk össze, melyek nem feltétlenül a kiskorúak szemének valók. A kis piros 18-as karika feltüntetése általában nem véletlen: halomra gyilkolhattuk egy városka lakóit a Postalban, kedvünkre pajzánkodhattunk a GTA-ban, gázolhattunk halálra minden járókelőt a Carmageddonban, bedrogozva bolyonghattunk az apokalipszis utáni Földön a Falloutban, és retteghettünk a nevéhez hű F.E.A.R.-ben -- az efféle művek kapcsán felmerül a kérdés, hogy valóban levezetik-e a feszültséget, vagy még inkább olajt öntenek a tűzre. Mindenesetre az erkölcstelennek, gusztustalannak mondott játékoknak remek reklámot jelent, ha egyes országokban betiltják a forgalmazását. Az orosz Mirage Lab első játéka is tartalmaz jó pár olyan jelenetet, mely alapján nem lehet kérdéses a megcélzott korosztály -- az ellenben erősen kérdéses, hogy kap-e az idő folyamán akkora figyelmet, mint fent említett társai...

Amióta csak az eszemet tudom, imádtam kártyákkal játszani. Emlékszem, mikor nagymamám a konyhai fiókból előhúzott egy pakli régi magyart, és megtanított vele „varázsolni”. Olyan négyéves lehettem. Valahol egy kockás strandpléden kaptam ki először makaóban, amin annyira megsértődtem, hogy visszavágó helyett inkább várat építettem a szétszórt lapokból. Aztán jött az iskola, ahol kezdetben csak tanítás után, később felbátorodva már a szünetekben (urambocsá’ órákon) vertük a blattot a srácokkal. De élénk fantázia ide vagy oda, a harsány snapszerpartik alatt Tell Vilmos sosem lőtte szíven a tök királyt, a Stüszi vadász nem ütötte bottal Fürst Waltert, és a téli tábortűz mellől sem szaladt senki mérgében kastélyt gyújtogatni...

Bár a Generationstől az eredetiség olyan távol áll, mint címszereplőjétől a kényelmes séta, a jubileumi etap így is az utóbbi évek legjobb Sonic epizódja lett.

Bizonyos fejlesztők évekig hitegetik a játékosokat azzal, hogy feltalálták a virtuális spanyolviaszt, holott csak önnön kreativitásuk határait próbálják feledtetni azzal, hogy innovációként hirdetik alkotásukat. A Beat Hazard alkotója, Steve Hunt egy ötlettel is képes forradalmat kiváltani, még ha az nem is több egy világvégi parasztlázadásnál.

Jó dolog, ha egy kiadó hisz egy franchise-ban, és megpróbálja életben tartani még azután is, hogy a korábbi sikertelenség miatt a fejlesztocsapat bedolt. De tényleg olyan jó dolog?

A Settlers: kicsi, vicces, szorgalmas fickók, akik közel húsz éve kalapálják össze a birodalmakat, és úgy tűnik, sohasem unják meg. A pékek, kovácsok, favágók és a többi mesterember 2012 január derekától ingyen és bérmentve robotol tovább a böngészőkben. Meg ahogy Móricka elképzeli...

Az Uncharted név az elmúlt évek során eggyé vált a minőségi játékszoftver fogalmával, és a PS Vita egyik nyitócímeként debütáló Golden Abyss sem hoz szégyent a rendszeresen év játékai címeket begyűjtő elődeire.

„Az ember ritkán felejti el az első alkalmakat. Nekem az a perc marad emlékezetes, amikor először fegyvert fogtam a kezemben. Persze, jó apám sokat mesélt annak idején az első világháborúról, de egészen más érzés egy esemény kellős közepébe csöppenni, mint ha csak elbeszélések alapján próbálunk valamit elképzelni. Az óceánon túlról, egy másik földrészről aggasztó híreket kapunk, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Országok közötti konfliktusok törtek ki, amiket a puszta szavaknál meggyőzőbb eszközökkel szükséges feloldani.” (Részletek Martin közlegény naplójából, Georgia, 1942 nyara.)

Fegyverként használható szexuális segédeszköz, egy teherautónyi, bárhová elcipelhető arzenál, egy meghódításra váró, gigantikus méretű város és még a legvadabb álmaidat is túlszárnyaló őrült küldetések és helyzetek - itt a harmadik Saints Row!

Remélem, hogy a ToH jelenlegi állapota csak annak tudható be, hogy a BIS az ArmA3-at kalapálja gőzerővel – mert ha az is így jön ki, sokat fogunk szívni vele.

Amikor néhány héttel ezelőtt leemeltem a Soldiers dobozát a már-már antikvitásoknak helyt adó, az évek múltával egyre misztikusabb (és pókhálósabb) legfelső polcról, a borítókép azonnal Kelly hőseit juttatta eszembe. Aki esetleg nem látta volna a bő negyvenéves filmet... nos, ne bánkódjon, hisz az égvilágon semmi köze a szóban forgó játékhoz. Vagyis... Persze, második világháború. Tankok, robbanás... Talán még a borítóról ránk meredő katona is hasonlít egy kicsit Clint Eastwoodra. Cinkos mosolynak azonban már nyoma sincs, és ne számítsunk se aranyra, se nevetésre, negatív hullámokban viszont nem lesz hiány.

Ha van játék, amely jobb sorsot érdemelne annál, mint ami kijutott neki, az az Alan Wake. Hibás kiadói döntések, nem túl jó eladási számok, viszont hihetetlen magas értékelések kövezték ki útját, most pedig végre megérkezett hozzánk, PC-sekhez is.

Mi a közös Voldemortban, egy marék virtuális Legóban és a megállíthatatlan kacarászásban? Az, hogy előbb-utóbb mindegyik megtámad minket, mikor kipróbáljuk ezt a játékot.

Bizonyára mindenki hallott már őrült sportbalesetekről, hatalmas tűzvészekről, és a koncerteken az elvadult rajongók által kirobbantott káoszról. Ezeket vette egy fedél alá a SkeinGlobe, és kreálta belőlük azt a játékot, ami a fejlesztőcég számára is nagyobb hírnevet, közönséget garantálhat.

Vámpírok. Szüleink azt mondták, nem léteznek, kishúgunk szerint tinilányokat csábítanak el és csillognak a napon, de mi tudjuk az igazságot. A vámpírok az éjszaka sápadt urai, a halandókon élősködő vérszívók, kárhozatra ítélt lelkek rég kihűlt testek börtönébe zárva. Hatalmuktól minden épeszű ember retteg, és bár örökké is „élhetnek”, mégis a rejtőzködés jutott nekik osztályrészül. A rémtörténetek sima modorú nemesei ugyanis romlott lényekként irtóznak a víz tisztaságától, a Nap fényétől, és a szívük felé meredő hegyes tárgyaktól... De mi történne, ha végre elfoglalnák az őket megillető helyet a tápláléklánc csúcsán, ha felfednék kilétüket, és uralmuk alá hajtanák alsóbbrendű fajunkat?

Az új Sims 3 expanzió alapkoncepciója izgalmasan hangzott, hiszen azt ígérte, amire jó tíz éve várunk. Épp ezért okozhat csalódást, így elsőként és első kézből egy jó tanács: ne támassz vele szemben túlzott elvárásokat!

A kifejezetten szórakoztatóra sikeredett Vissza a jövőbe kalandjáték-sorozat után a Telltale Games ismét egy mozifilm játékadaptációjába vágta a fejszéjét, ám a Jurassic Parkot játszva hamar kiderül, hogy az időgépekhez sokkal jobban értettek, mint a méretes őshüllőkhöz.

A texasi székhelyű Seamless Entertainment egy 2008-ban alakult független fejlesztőcsapat, amelynek hat tagja olyan játékoknál működött közre, mint a Sid Meier’s Civilization IV vagy épp a Saints Row. Több éves tapasztalatukat egy olyan, teljes mértékben saját fejlesztésű játékra fordították, amelytől remélték, visszahozza a rég elfeledett űrcsaták emlékeit. Így jelent meg 2012 januárjában a SOL: Exodus.

A Naughty Dog manapság az Uncharted sorozattal villogtatja tehetségét, illetve javában dolgozik a zseniálisnak ígérkező The Last of Us című túlélőhorroron. Volt azonban idő, amikor a rosszcsont kutyák más irányba kergették a botot, és mára elfeledett trilógiákat alkottak, melyekkel segítettek definiálni a PlayStation helyét a játékvilágban. Első jelentős munkájuk, a Crash Bandicoot egy életre bevéste őket az ipar halhatatlanjai közé, hogy hírnevüket tovább öregbítsék a Playstation 2-re készült Jak and Daxter sorozattal. Nos, a Sony -- jó szokásához híven -- ez utóbbi szériát is feltámasztotta egy HD kiadás képében, melyet sok hasonszőrű próbálkozással ellentétben bátran ajánlunk minden PS3 tulajdonosnak.