Tesztek

Egy olyan rétegműfaj királyának lenni, mint a focimenedzser játékok, kétes dicsőség -- legalábbis egy laikus mindenképp így gondolhatja. Az angol SI Games viszont annak ellenére, hogy komolyabb vetélytárs nélkül rajtol el minden évben nevezett kategóriában, cseppet sem tűnik kényelmesnek. Miért is tűnne?! Hiszen holmi rivális helyett saját kialakult rajongótábora állítja elé újra és újra az alacsonynak egyáltalán nem nevezhető elvárásokat.

Be jó érzés is volt jó pár évvel ezelőtt karóvetőnket tűzőgépként felhasználva zombikkal meg mindenféle túlvilági jöttmenttel kitapétázni a pokol sivár falait, vagy éppen hatvanhat bűnös lélek begyűjtése után kérészéltű démonként tombolni és szétcsapni a gonosz seregében! Az igazán nagy baj, hogy ezek a szép emlékek tovaszálltak, s az Overdose vegyes fogadtatása után 2009 őszén valami még förtelmesebb spin-off szennyezte be a Painkiller franchise-t. Nem is értem, hogy a DreamCather/JoWooD páros hogyan és miért bólintott rá ennek a félkésznek is csak jóindulattal nevezhető alkotásnak pénzért való árusítására, ráadásul egy olyan csapattól, mely értékelhető produktummal még nem tudott előrukkolni…

Batman és Joker szabadságra ment, Gotham City pedig végre elcsendesedett. Illetve mégsem, hiszen imposztorok tucatjai öltik most magukra maskaráikat, hogy rendet vagy kupit rakjanak ott, ahol eddig a komoly versenyzők rótták a köreiket.

A Fireburst lehetett volna egyedi, szórakoztató portéka az arcade autóversenyzést feldolgozó programok között, ha a fejlesztők figyelembe veszik saját erőforrásaikat, korlátaikat, nem pedig csak összesütnek valamit kiforrott koncepció nélkül -- márpedig itt most pontosan ez a helyzet.

A történet adott. Az 1991 óta tartó szomáliai háború véres küzdelmei termékeny táptalaj biztosíthatnak egy jó belső nézetű akciójáték számára. Ám mi történik akkor, ha egy játékfejlesztő cég az említett parcellát borzasztó minőségű magvakkal szórja tele, majd parlagon hagyja? Nos, ha kipróbálod ezt a címet, megtudod...

A galaxis lángokban, milliárdokat fenyeget pusztulás. A totális káoszból látszólag nincs menekvés, az összefogást ezeréves ellentétek akadályozzák. A világ utolsó reménye egy ember. Egy ember, aki még a halált is legyőzte, csakhogy megmenthessen másokat. Egy ember, akit semmi sem állíthat meg.

A legtöbb művészi megnyilvánulásban akadnak olyan alkotások, melyek szándékkal vagy csak egyfajta önkifejezési formaként keresik a társadalom széles rétegei által elfogadott erkölcsi határokat, hogy aztán azt jól átlépjék. Az effajta alkotásokra aztán a fiatalok örömmel vetik rá magukat, míg az erkölcsi normákra kicsit is érzékeny szülők és tanárok próbálják a csemetéket távol tartani a szélsőségektől. Egy filmnek remek reklám, ha több országban betiltják (habár ennek az internet korában már nem sok jelentősége van), a zenei műfajok között is akad olyan, amelyik a szókimondásra alapoz, és a számítógépes játékok történetében sem ritkák a vérben, erőszakban tocsogó művek. Ezek egyike a Kingpin, melyben leginkább a durvaság játssza a főszerepet.

Elgondolkodtál már valaha, hogy milyen élmény az, amikor végre puskavégre kaphatod az áhított vadat? Esetleg már megtapasztaltad az érzést -- netán nem csak monitor előtt ülve --, de a szarvasoknál valamivel nagyobb kihívásra vágysz? Akkor a Carnivores: Ice Age pont neked való!

Egy előzmény nélküli játéknál sok a kockázat, mint mindent, ezt is elkezdeni nehéz igazán. Az EA általában egy lapra tesz fel ilyenkor mindent: vagy egy feszes testű csaj a főszereplő, vagy a grafika borítja fel az aktuális trendeket, azonban egy szerepjátéknál az ilyesmi nem működik. A Kingdoms of Amalurban azzal próbálnak sokkolni, hogy a játék még el sem kezdődött, de te már halott vagy.

A Choplifter HD végigjátszását kötelezővé tenném minden remake-hegesztő csapatnak, az InXile játéka ugyanis remekül sikerült újrázása egy harmincéves matuzsálemnek.

A Final Fantasy XIII-2 előtt nagy feladat áll, hisz vissza kell állítania a sorozat megtépázott jó hírét. Vajon sikerülhet ez egy folytatásnak?

Artúr beteg, és a Kerekasztal néven ismert lovagi gittegylet ezerfelé szaladt, hovatovább még a legendás Szent Grálnak is nyoma veszett. A Neocore ismét sötét vizek felé terelgeti a legendát, és a háttérben már gyülekeznek Britannia ellenségei…

Sokszor megesett már velem, hogy egy régi horrorfilm előtt ragadva megmosolyogtam a néhány évtizeddel korábban még vérfagyasztónak ítélt jeleneteket, sőt rosszabb esetben egyenesen kínosnak éreztem azokat. A művészi ijesztgetés rajongóival persze órákon át lehetne vitatkozni azon, mennyire is központi tényező a látvány, ha a frászt kell hozni szerencsétlen nézőre, mindazonáltal némi kétkedéssel vágtam bele a Superflat Games 8-bites grafikájú, túlélőhorrorként hirdetett játékába. Hogy aztán kiessek a székből ijedtemben.

A lelkekért vívott örök harc folytatódik a két mindenható kard között, de vajon mi, játékosok jól járunk-e egy teljesen átalakított folytatással? Nos, az új sajnos nem minden esetben jelent jobbat is.

A mobiljátékok terén már komoly elismerést szerzett Gameloft csapata ezúttal a PS Vitán szeretett volna babérokat szerezni -- inkább kevesebb, mint több sikerrel.

A Unit 13 a SOCOM nyomdokain igyekszik meghódítani a taktikai TPS-ekért rajongó játékosok szívét, s habár a játék alapvetően jól sikerült, itt sem úsztuk meg zavaró hiányosságok nélkül.

A Gameloft 2011-ben a mobilos sikerek után egy PSN-exkluzív játékot is összedobott Dungeon Hunter címmel, majd idén fogták a tavalyi portékát, és átportolták Vitára is. Hack & slash rajongók előnyben!

Ha egy kellemes autós címre vágysz a Vitán, akkor a MotorStorm RC a te játékod, ha viszont a PS3-as MotorStorm élményt szeretnéd viszontlátni, akkor bizony könnyen lehet, hogy csalódni fogsz.

A Warp készítői minden bizonnyal rajongói voltak a Portal és a 'Splosion Man sorozatoknak, hisz a két széria legjobb elemeit igyekeztek belegyúrni egyetlen játékba. Kár, hogy az eredmény nem makulátlan, pedig tényleg közel jártak a céljuk eléréséhez...

Vannak játékok melyek tartalmuk, és vannak, amelyek megvalósításuk miatt csapják ki a játékosoknál a biztosítékot. Bármily hihetetlenül is hangzik, a Postal-sorozat új része nem az előbbi miatt lett nehezen vállalható.

Megvan minden, ami egy jó kis rémálomhoz kell? Kasabian CD, zuhanó műhold, elemlámpa, gonosz ikertestvér, szögbelövő? Remek! Amint teljes a lista, és nálad vannak a tartalék elemek is, készen állsz rá, hogy átírd a valóságot, Alan Wake módra.

A mára már tényleg legendás Yakuza sorozat fejlesztői végre új területre merészkednek, amely eddigi játékaiktól eltérően faltól falig akciójáték Japánból, a stílus nyugati titánjainak ihletésében, egy izgalmas, konfliktusokkal és robotokkal teli sci-fi világban.

Az 1930-as évek Amerikájában ráérő mexikóiak (más néven chicanók) indították el a divatot, mely szerint némi külső és belső tuningolással az addig szürkének tűnő négykerekűt csillogó-villogó jelenséggé varázsolják át. A leginkább szembetűnő változtatásnak a látványos fényezés mellett az erősen módosított hidraulikus felfüggesztés számított, mellyel az autó eleje megemelhetővé vált, amolyan „bólogató” mozgásra késztetve a verdát. Az idők folyamán aztán egyéb fejlesztéseket is alkalmaztak a kocsikon, elég említeni a felfelé nyíló ajtókat, a beépített DVD-lejátszót, minitévét, vagy éppenséggel a minél intenzívebb basszus kiemelésére szolgáló hangfalakat. Hétköznapi forgalomban ugyan viszonylag ritkán lehet megcsodálni egy efféle járgányt, ennek ellenére az egész szubkultúra a motoros találkozókhoz hasonlóan a mai napig él és virágzik (leginkább az Államokban).

Az indie-szféra egyik régóta várt játéka három év után végre megérkezett. Vessel, avagy hogyan lehet maradandót alkotni oldalnézetből, egy magasnyomású mosó felhasználásával.