Tesztek

A Lunar Flight újabb bizonyítéka annak, hogy kellő tehetség és egy jó ötlet mellett bagóból is remek játékot lehet összehozni, a brutálisan nehéz indie szimulátor ugyanis javarészt két tehetséges fejlesztő kemény munkájának eredménye.

A 19. századi Amerika Vadnyugatnak nevezett miliője számomra mindig is vonzó volt. Szívesen lettem volna magányosan vándorló cowboy, aki lován járja a végtelen prérit, olykor be-betér egy városkába, hogy lehajtson egy pohárral, ismerkedjen a helyi fehérnéppel, értesüljön az éppen aktuális aranylázról -- ezeknek a látogatásoknak általában az a vége, hogy hősünk vagy az őslakos indiánokkal vagy pedig a helyi banditákkal rúgja össze a port. A dolgok általában öntörvényű, a helyi „hatóságok” (legtöbbször az egy szál seriff) figyelmen kívül hagyásával történő elrendezése után pedig újabb porfészkek, újabb kalandok várnak a vándorra...

Minden a disznókkal kezdődött. Július 26-án a Disznó Köztársaság megbukott, és Vas Agyar tábornok ragadta magához a hatalmat. A nép örömmel és eufóriával vette tudomásul az eseményeket. Augusztus 1-én hivatalos kinevezésének ünneplése alkalmából a következő szavakat intézte a tömeghez:

Több évtizednyi tapasztalattal a háta mögött száll be az új erőre kapó szerepjáték műfajba a Capcom. Indul a nagyipari szörnyvadászat és a világmegmentés, egy sárkány uralta királyságban, innovatív ötletek egész sorával.

Kezdetben nem volt számítógép. A világ kietlen és üres vala. Aztán magyar közreműködésnek hála létrejött a komputer. Vele együtt megszülettek a platformjátékok. Játékgépekkel születtek, és velük is halnak meg. Super Mario, Donkey Kong. Klasszikusok. Felnőni melléjük embert próbáló feladat: vagy hihetetlen profizmus szükségeltetik, vagy valamelyik remekmű készítésénél asszisztáló alkotó áldásos tevékenysége. A Super Meat Boyt „elkövető” indie-fejlesztőcsapat még az első ikszét is csak távolról szemléli, mégis a játékukkal eltöltött idő alatt nem csupán a Mario szót felejtettem el majdhogynem, de olyan alapvető dolgokról is megfeledkeztem, mint a begörcsölt ujjaim, vagy a pixeldús grafika hiánya.

Feltettük-e valaha magunknak a korszakalkotó kérdést: számítógépes kalandozásaink során vajon hány alkalommal kellett már megmentünk a világot? Nos, aki nem volt rest, s összeszámlálgatta hőstetteit, most hozzáadhat még egy nevet képzeletbeli listájához, hiszen annak a Zombie Studiosnak az alkotása kerül terítékre, melynek pár évvel ezelőtt a Zork sorozat Nemesis epizódját, a Delta Force: Task Force Daggert, vagy éppen az America’s Army: Special Forcest köszönhettük. Modern környezetbe plántált akciójátékuk, a Shadow Ops: Red Mercury (a továbbiakban: SORM) címen került a boltok polcaira. Az Xboxról átírt PC-s változatban az Atari látott fantáziát, s a kiadó úgy döntött, nem kímélve a komputer-kommandósokat, piacra dobja a személyi számítógépes verziót is.

Half Life. Két szó, egy cím, egy legenda. A volt Microsoft-alkalmazottak által 1996-ban létrehozott Valve a szó legteljesebb értelmében játéktörténelmet írt, amikor 1998-ban megjelentette legelső játékát, a Half Life-ot. A program elképesztő sikert aratott, melynek titka egyrészt az volt, hogy a játék úgy aknázta ki a környezeti lehetőségeket, ahogy azt korábban nem sok FPS tette, másrészt pedig kitűnő történettel bírt: a játékos bele tudta magát élni a főhős fizikus, Gordon Freeman játékbeli szerepébe. A siker nagyságát jelenti, hogy a mai napig több mint kilenc és fél millió játékot adtak el belőle, és megjelenése után több mint ötven „Év Játéka” díjat kapott.

Minden világnak megvannak a hősei, és ha történetesen ezek egykor festett fémfigurák voltak, hát legyen. A táblás játékból készített taktikai eposzban orkok, farkasok és hibridek csapnak össze a fény erőivel...

Amennyiben az úgynevezett survival (túlélő) horror stílus gyökereit kívánjuk megismerni, alighanem egészen az 1992-ben megjelent Alone in the Darkig kell leásnunk; ez a játék egyesítette először sikerrel a kaland- és akcióelemeket úgy, hogy a játékos külső nézetből irányította a borzongató miliőbe helyezett karaktert, miközben kisebb-nagyobb logikai fejtörőket oldott meg és túlvilági szörnyekkel vívta magányos harcát. A játék azóta több részt is megélt és természetesen más alkotókat is megihletett: PC-s platformon a Resident Evil nem lehet ismeretlen név a stílus kedvelőinek, azonkívül a Dino Crisis vagy éppen a Blair Witch trilógia okozhatott „kellemes” perceket azoknak, akik szeretik a félelem érzését -- ám van egy másik sorozat is, amit mindenképpen meg kell említeni, ez pedig a Silent Hill.

Az Electronic Arts a háromszoros aranylabdás Lionel Messi mellé szerencsére némi valóságot is igazolt  utcai futball szimulátorának negyedik részéhez. A franchise újraértelmezése egészen jól sikerült, így indulhat végre a joga bonito!

A Combat Arms egy dél-koreai cég, a Doobic Studios terméke. A csapat eddig kizárólag MMOFPS-eket készített, első játékuk, a Heat Project csak Ázsiában jelent meg. Ezután felvásárolta őket a Nexon, és elkészült tesztem alanya, melynek több változata is megjelent, egy-egy nagyobb régióhoz (Korea, USA, Európa) igazítva.

Vajon mit csinál egy tökös fickó, ha a városban mindenki zombivá változott, és végre talál egy sörétest? – naná, hogy számára itt a karácsony. Arénaszerű felépítés, lokális kooperatív mód, némi humor, és hatalmas mészárlás következik, de mégsem happy end a vége…

Az utcákon járva-kelve és az elsuhanó (vagy éppen dugóban álló) kocsikat nézegetve a sok kommersz, mindennapos járgány mellett olykor megüti az ember szemét egy-egy feltűnőbb darab. Nem is feltétlenül a kilométerhosszú limuzinokról van szó, hanem a jobbára garázstuningolt, egyedi fényezésű kocsikról, lángnyelvekkel vagy egyéb mókás rajzokkal a motorháztetőn. Az ötlet valamikor a ’30-as években született meg Amerikában néhány versenyezni kívánó úriember fejében, hogy szeretett autójukat (leginkább Fordokat) kívül-belül némiképp megbütyköljék, és egymás ellen próbára tegyék. Ez a hullám aztán tartósnak bizonyult, mind a mai napig rendeznek kiállításokat a felspécizett verdáknak, újságok jelennek meg a témában, és jó pár filmet is (például a George Lucas rendezte American Graffitit vagy éppen a Grease-t) megihletett a téma. A számítógépes játékokról nem is beszélve…

„A rossz helyen megvívott rossz háború.” Sokan így jellemzik az amerikai hadsereg egyik, hanem „a” legnagyobb katonai kudarcát, Vietnamot. „A poklok pokla”. Sokan így jellemzik az amerikai veteránok közül azt a helyet, ahol minden nap a túlélésről szólt. A Guerilla Games e katonák bőrébe bújtat minket, akik egy keserves, céltalan háborút vívtak távol hazájuktól.

Le kellene szoknom arról, hogy várjak egy játékot, mert a várakozás elvárásokat ébreszt. És minél nagyobb az elvárás, annál nagyobb lehet a csalódás. Persze, a csalódásnak is vannak fokozatai...

A legókat 1947-ben kezdték el gyártani, ám világhódító útjára csak 1958 után indultak a kockák. A PC-k elterjedésével aztán a monitorokra is átköltözött a márka: az első az 1997-es LEGO Island volt, mely nagy népszerűségre tett szert (elsősorban a fiatalabb korosztály körében), 1998-ban meg is nyerte az „Év családi játéka” címet. Azóta se szeri, se száma a LEGO-játékoknak; végigélhetjük a Star Wars filmeket, a Karib-tenger kalózait, a Harry Pottert, részt vehetünk középkori csatákban... és versenyezhetünk is. 1999-ben megjelent ugyanis a Lego Racers névre keresztelt autóverseny-játék, mely jó kritikákat kapott, így nem volt kérdés a folytatás.

Ki tudja, miért, a vadnyugatot lovával járó magányos hős karakterére épülő történetek kevésbé ihletik meg a játékkészítőket, mint a ’60-as évek filmrendezőit. Abban az időben jó pár olyan híres, a műfajra hatást gyakorló alkotás került a stílusra fogékony néző szeme elé, mint például Sergio Leone spagettiwesternjei (Volt egyszer egy Vadnyugat és a „dollár-trilógia” Clint Eastwooddal) vagy éppen a Django, mely előtt épp most készül tisztelegni Quentin Tarantino.

Az EA a FIFA Street mellett idén tavasszal egy másik, évek óta parkolópályán lévő sport sorozatot is újraélesztett. Már amennyiben a szakadékokkal tarkított hegyoldalban történő, trükkökkel és lavina előli meneküléssel színezett snowboard lesiklás sportnak tekinthető. 

Az 1980-as évek filmgyártása valóságos aranybányát jelent a pörgős akciókat kedvelők számára. Olyan, mára alapvetésnek számító alkotások kerültek vászonra, mint a Ragadozó, a gépek elleni harcot témául választó Terminátor, továbbá az egyszemélyes hadsereget megtestesítő Rambo, Kommandó, és természetesen a Die Hard...

Hosszú idő után 2010-ben ismét megjelent egy hivatalos WRC-játék PC-re és konzolokra. A Milestone által fejlesztett sorozat első része nem aratott osztatlan sikert; első próbálkozásként azért nem volt rossz, de messze nem az, amit vártunk. Tesztünk alanya, a sorozat második része sok tekintetben már jobban sikerült. Ugyan ez még mindig egy arcade játék inkább, mint szimulátor, azért a fizika javult, valamint a grafikai téren is történtek pozitív változások.

Áprilisban igazi sikervárományos landolt a videojátékok piacán, hiszen a világszerte népszerű Star Wars franchise, és a Microsoft már 18 millió példányban értékesített mozgásérzékelős perifériája, a Kinect állt össze, hogy szórakoztassa a játékosokat. Cikkünkből kiderül, hogy mekkora sikerrel.

Úgy tűnik, a Kalypso játékgyártás helyett ráállt az állatorvosi lovak szaporítására, és félek, erről addig nem szoknak le, míg el tudják adni ezeket a szegény jószágokat az oldalukba billogozott Overdose felirattal. Persze, lovagolni ezeken is lehet, csak hát...

Nem volt nagy szerencsém mostanában a kalandműfajjal, hiszen két régóta várt címben is csalódnom kellett, emiatt aztán különösen hálás vagyok az Amanita Design csapatának, hogy azt kaptam, amire számítottam – még ha ebben van némi kritikai él is...

Ingyen és bérmentve -- szép szavak ezek, ha játékosként halljuk őket, de úgy tűnik még szebbek, ha látjuk, micsoda biznisz van az ilyen ingyenesség mögött. Nem csoda, ha kevés az olyan fejlesztő, aki ráértében hagyna elúszni egy ilyen lehetőséget.