Nos... ma (Éppen 1:05 perc volt, amikor belekezdtem a postba) este 9 óra körül 1993-ban megszülettem Éppen Luca napján, 13-án.
Kicsit valamiét gondolkodóba estem, mi változott egy évvel ezelőtt óta, igaz, ezt újévkor kéne megtenni, akkor is fogok rá időt szánni ahogy ismerem magamat, de most is töprengek.... Sok dolog változott, talán csak fele jutott éppen eszembe most.... Elkezdtem a középiskolát, új lakásba költöztünk, megismertem életem szerelmét... De amin elmélkedek (Sokan a blogot naplóként kezelnek, most azt hiszem én is ezt teszem) hogy Kb egy évvel ezelőtt minden úgy ment, mint az előtt egy évvel és az előtt Stb... Mindig csak mint egy számláló lenullázása vagy éppen újraindulása ként tekintettem igazából a szülinapra... Mindig ugyanúgy éltem, de ebben az évben először van, hogy azt mondom, változtam, úgy és annyit, hogy már nem akarom, hogy egy évvel ezelőtt legyen, olyan dolgok történtek, amik nélkül már létezni sem tudnék... Van, ami hiányzik, de nem annyira, mint a mostaniak elvesztése hiányozna. Amit megtartandónak éreztem, az most is itt van, az új "életmódomban" Az akkori barátaim ma is azok (Remélem) akik mint ismerősök vannak jelen az életemben, nem akarom hogy megszűnjenek, új életet azért nem kezdtem... Viszont olyan dolgokra "vetemedtem" amik nélkül már nem érezném jól magam...

Na de szakítsuk meg ezt a kicsit talán "filozofikus" elmélkedést és mivel megfogadtam magamnak, ezért most elnézést Gyarfitól, mert lenyúlom a videót, de ezt most úgy érzem azért elengedhető....
Azaz:
Alma együttes: Ma van a szülinapom!

Igazából szerintem nem rossz, legalábbis a mai "Megasztárok" helyett komolyan mondom, inkább ezt hallgatom, fülbemászó egy dallam-pam-pam-pam-papapam. Legalább tehetség szorult beléjük (És előadói kéjség)


Nos... a Fahrenheit zenéje jutott az eszembe (aki játszott vele, az biztos tudja) amikor az elmélkedős részt olvastam... Csak én érzem a videó feletti szöveget depisnek? Nem úgy akarom beállítani magamat, mint aki szomorú, jó kedvem van, hiszen ma van a szülinapom-pom-pom-popopom. Bár felmerül a kérdés, miért írok én 1:32 perckor még postot? Nem ért volna ez rá reggel? A válasz valamiért NEM lesz, hiszen írok, bár nyomós okot nem tudok rá találni... (Na, vissza a filozofálgatáshoz....) Nem akarok aludni, valami azzal lezárul, amit még pár percig akarok átérezni, semmi sem lesz más, mire felkelek de akkor is... Talán ha ezt megírom, betolom a klaviatúra tartó kis kihúzható üm... fa lapot (Van ennek neve? Ha van itt egy asztalos mondja meg mi ez ) és elindítom a Devil May Cry 4-et és játszom, most úja rákattantam, most a második fokozaton játszok vele, nem is olyan nehéz, ha végzek, talán megyek a következőre, mert már nincs sok. Még mit is akartam vajon írni? Biztos van még valami... A mai napom nagyon jól telt, mintha a világ is tudta volna, hogy ma jó kedvem kell legyen (illetve holnap, de köszönöm felsőbb erők, ez kedves bevezető volt!) Ma nem volt semmi, amire azt mondtam volna, ez "nem volt éppen jó..."


Na... most már egészen jó asszem a hangulat, szóval megnyugodtam, már csak a magamban beszélgetést kéne abbahagyni... De hát én mindig is így írtam azt hiszem. Huh, na akkor, gondoltam még valami nagyon fontos dolgot is megejtenék, ha minden igaz, mindannyiónk fórumbarátja Blarskerin is ma ünnepli a szülinapját, ez úton is boldog szülinapot neki is Bár mondta, nehéz napja lesz, azért remélem jó kedvű leszel Esetleg, ha másnak is ma van a szülinapja, vagy akár a Luca nevet kapta, esetleg hasonlók, írjon ide és felköszöntöm.

Éppen észrevettem, hogy az új osztályfőnökömnek is ma van a szülinapja, legalább nem felejtem el soha De például December 13-án született Gárdonyi László, Jamie Foxx, de V. Sixtus pápa is, csak hogy párat említsek, azok közül, akikről tudom, hogy ma születtek és ismerem is őket, még ha névből is
De akit érdekel ez a nap, annak érdekesség lehet, nem csak Luca nap, mint ünnep van ma, Malawiban a a faültetés napja van 13.-án Máltán pedig az alkotmány napját ünneplik ma meg.
Nos, azt hiszem éppenséggel ennyi Talán még módosítok, a poston, talán még hozzáálmodok dolgokat, esetleg holnap írok még egyet, amiben olyan ajándék nektek tőlem, hogy ti is kapjatok valamit, ne csak én dolgok lesznek. Na de így 1 óra, 58 perckor is üdvözlök mindenkit