A sorozat(gyilkos)
A Fűrész-filmek legfontosabb karakterét, John "Jigsaw" Kramer-t (Tobin Bell) 2004-ben csak pár pillanatra láthattuk, egy ágyjelenetben és a végső WTF pillanatban. Az azóta elkészült részekben megismertük őt, mint embert és mint sorozatgyilkost, a motivációit, a segítőit. Bepillantást nyerhettünk a terveibe, de a készítők nagyon odafigyeltek arra, hogy még csak véletlenül se álljon össze a teljes kép az utolsó percig. Mindig volt valami kisebb nagyobb titok, ami nem derült ki, a történetnek igazából egyik részben se lett teljesen vége. Bevallom, engem már a 4-6 résznél aggasztott, hogy addig nyúzzák az egészet, hogy semmi értelme nem lesz. A 3. majd a 6. rész előtt is bejelentették, hogy az lesz az utolsó, de ezekből semmi nem lett, hiszen "pénz beszél...".
A filmek másik fontos eleme, a történet mellett, a brutalitás. Jigsaw csapdái egyszerre voltak érdekesek és végtelenül hátborzongatóak-undorítóak. Általában minden esetben volt lehetőség arra, hogy minden játékos túlélje, egészen a 4. részig, mert onnan kezdve szerintem a csapdák egyáltalán nem voltak olyan "igazságosak". Valakinek mindig meg kellett halnia és ez nekem nem jött be. Maguknak a csapdáknak a kivitelezése is egyre inkább túlzásba ment át, hiszen néhol nagyon túl voltak bonyolítva.
Na azt hiszem ennyi elég is az előzményekről, hiszen ha itt vagy, akkor gondolom a többi részt már láttad.

Virtuális agyvelődarabkák
Az első pár percben azt hittem valami hiba van a rendszerben. Mesterien sima kameramozgások, élénk színek... ez minden, csak nem Fűrész film. Aztán a kötelező film elején levő csapda után helyreállt a világ rendje és eltompultak a színek, de azért az operatőr spontán "idegrohamaira", amik annyira jellegzetesek a sorozatra, a film végéig kellett várni. A csapdák megint kellőképpen gyomorforgatóak, de megint volt egy-két olyan, ami túl lett bonyolítva, ezeket nem hiányoltam volna ha kihagyják. A 3D viszont nem csak reklámszöveg volt, tényleg sokat dob rajta, ahogy a vér, belek, csontrepeszek stb. kirepülnek a képernyőről. Nem volt túlerőltetve, nem volt lépten nyomon az arcunkba tolva, de szolidan mindenhol jelen volt (párbeszédekben is látszott, hogy ügyeltek rá, hogy meglegyen a jól elválasztható elő-, akció- és háttér) néha pedig egy-egy hatásvadász pillanatra előtérbe is került. Az ilyen pillanatokban viszont garantáltan hátrahőkölünk és összeszorítjuk a szemünket egy pillanatra, nehogy belefröccsenjen a vér.

Sikíts ha mersz!
A színészi játék, se többet, se kevesebbet nem nyújt a megszokottnál. Néhány statiszta vért köpve hörög, mások üvöltöznek, sikoltoznak és harcolnak az életükért, de semmi komolyat nem kell várni. A régi szereplők hozzák a maguk színvonalát (sajnos Tobin Bell nagyon keveset van benne) az újak se rosszak, de azért valljuk be ehhez nem is kell ezerarcú színészzseninek lenni.
A hangok és a zene el vannak találva, tökéletesen növelik a feszültséget és amikor a végén még egyszer utoljára jövünk rá a zenéből, hogy most jön a WTF pillanat .

In The End
"Utoljára"??? Kérdezhetitek. Na persze, ezt mondták már 4 éve is és mégse lett belőle semmi. Most viszont biztosíthatok mindenkit, hogy ez máshogy van. A történetet lezárták, minden szál el van varrva. Ez persze nem zárja ki a folytatást, hiszen ha nagyon akarják, bármit tudnak folytatni, de ez most így kerek és tökéletes. A 4-6. részeknél féltem, hogy nagyon elrontják ezzel a nyúzással, de most a befejező rész láttán egyáltalán nem bánom, hogy ennyi része lett, mert ez most így lett tökéletes. A történetről többet nem is akarok írni, annyi szerintem bőven elég, hogy csavaros és hozza a színvonalat, a végén a WTF faktor is a helyén van (ráadásul nem is egy).

Game Over
Vége lett az egyik legjobb horror-thriller sorozatnak, amit valaha készítettek. Tökéletes lezárása egy hosszú-hosszú eposznak. Szerencsére ezt a részt már leadták nálunk is moziban, így a finálét teljes pompájában élezhetjük mi is. Szerintem aki szereti a sorozatot és látta az eddigi összes részt, annak kötelező, ha meg nem szereted és nem is láttad őket, akkor minek olvastad végig?

9/10