Ahogy én megfigyeltem, néhány itteni (ex)fórumozó hozzászólásából a következőket szűrtem le:
1. : Csak a heavy metal minősül zenének.
2. : Minden zenekar, ami sikeres lett féreg.
3. : Az embereket három csoportba lehet bontani: az Áriák, a Kiszolgáló fajok, és az Irtandó fajok.
Fajelmélet
Kezdjük a harmadikkal. Az Áriák állnak a legmagasabb szinten. Ők saját elmondásuk szerint olyan zenét hallgatnak, amit kevesebb, mint 50 ember hallgat a világon. Zeneileg agyon vannak művelve. Vakon követik a Füh... akarom mondani a Meastro igéjét. Ez a Maestro nem egy létező személy. Ő a neten összegyűlt vélemények összessége, amit álltalában a zeneileg agyonművelt, elvakult sznobok gondolatai alkotnak. Az Áriákra jellemző a csőlátás, az arrogancia. Hatalmas fegyverük, hogy a válaszadás elől kitérnek, értelmes vitára képtelenek, véleményt nem tudnak formálni, csak bunkóznak. Ezzel idegesítik a többieket. Ők döntik el mi a Zene és mi nem az. Általában csak a fórumokon fordulnak elő, de meg lehet találni őket a valóságban is.
A második csoport a Kiszolgáló fajoké. Ők élőzenét hallgatnak, álltalában a Rock valamelyik fajtáját. Ők már nem szűk látókörűek, nem akarják megmondani senkinek, hogy milyen zenét hallgasson és nem ítélnek el senkit az ízlése miatt. Mivel élőzenét hallgatnak, az Áriák megtűrik őket, de lekezelően bánnak velük, hiszen körel sem olyan műveltek mint ők.
A harmadik csoportba tartoznak az Írtandó fajok. Őket az áriák emberszámba sem veszik. Álltalában Hip-Hop-ot, Pop-ot, vagy valamilyen elektromos zenét hallgatnak. Az Áriák képtelenek elfogadni, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint ők, sőt talán még jobbak is. Semmibe veszik őket.
Zeneelmélet
Azt, hogy mi a zene, az Áriák szabják meg. Vannak persze szabályok, hogy mi minősül annak, de általában az a mérvadó, hogy tetszik-e egy Áriának vagy sem. A logikát teljesen mellőzi a döntés, csak személyes ízlés(telenség) alapján működik. Egy zenekar, ami populárisabb lett, az már nem minősül zenének. Ez alól csak a Maestro tehet kivételt. Ha valami elveszti a Zeneiségét, annak az okát az Áriákon kívül senki nem tudja, hiszen ahogy azt fentebb írtam ők nem teljes mértékben képtelenek a vitára és a véleménynyilvánításra.
Konklúzió
A világban ahol élünk, pontosan a zenének (és egyéb művészeti ágaknak) és a zene szeretetének kéne lennie annak, ami kortól, nemtől, rassztól, nemzetiségtől függetlenül összeköt minket. Ennek ellenére néhányan képesek arra, hogy Hitler mintájára rangsorolják az embereket. Valahonnan úgy gondolják, hogy az ő joguk eldönteni, mi a Zene. Az a legszomorúbb, hogy általában pont nekik nincs semmilyen zenei tapasztalatuk. Szerencsére az ilyenek nagyon kevesen vannak, őket pedig el kell viselni. Én voltam a hülye, amikor egy kérdésre értelems választ vártam néhány "Áriától". Tudhattam volna, hogy ők képtelenek az ilyesmire. Őket nem lehet meggyőzni, egyszerűen csak nem kell velük törődni. Ezen a poszton kívül többé én sem fogok.
Zenei fajelmélet
Mostanában vettem észre (lehet már régebben is, csak elfelejtettem), hogy divat lett zenei ízlés szerint besorolni az embereket. Erről jutott eszembe néhány dolog.
Sajnos vannak ilyen emberek, és lesznek is még, de hát ez van.
Amúgy szerencsére én is szinte minden zenei műfajban találtam magamnak valót. Szóval már oda sem figyelek, ha valaki valamelyik stílus ócsárolja...
Igen, a populáris zenében általában elég sok förmedvényre derül fény. Igazából marketing az egész, a zene nem is lényeg. Persze nincs rálátásom, úgyhogy annyira erről inkább nem értekeznék. De tény, hogy sok "popcsillagról" derült ki, hogy -annyira nem is jó- hangja igen sok utómunkálat után jön létre. Azt meg annyira nem szeretem, mikor technikai szaktudás kell egy "művészethez". Mert az már nem művészet...
S igen, a rap is elég érdekes téma lehetne. Nekem mondjuk alapból nem jön be, valahogy nem érzem át a "stílust". Ezzel szemben viszont a reggae-t szeretem, pedig hasonló kaliberű.
Amúgy ja, igen, filmszakra járok. Illetve jártam, idén végeztem. (S remélhetőleg felvesznek majd a "továbbképzésre" is. )
Amúgy te valami filmművészeti fősulin tanulsz?
Én konkrétan leszarom, legyen szó akár zenéről, akár filmről, akár játékról vagy más művészeti ágról, hogy az "árják" (ahogy te nevezted), vagy "ízlészsandárok" (ahogy egyik tanárom nevezi ) mit tartanak jónak/elfogadhatónak. Többek között ezért sem nagyon veszek már játékmagazint, mert osztom egyik ismerősöm véleményét: honnan tudja a kritikus, hogy az a játék nekem nem fog tetszeni? Szubjektív műfaj ez, hiába hangoztatja mindenki itt, hogy "objektivitás kell". Illetve nem egy példa volt már rá a filmtörténetben úgy, ahogy a játékvilágban, hogy a kritikusok által lehúzott alkotásból lett kultstátuszú örökzöld. Pl. El Topo, Rocky Horror Picture Show, The Warriors, játékok közül meg most hirtelen a Vampire: The Masquarade Bloodlines-t tudnám felhozni. Tehát a "nagy megmondók" véleményét persze figyelembe lehet venni, de, akinek van egyéni ízlése, az szerintem leszarja, ki, mit mond.
S itt van a nagy tévedés sokak részéről. Emlékszem, annak idején általános/középiskolában mindenki hogy odavolt, hogy majd attól lesz susulyka nagy egyéniség, ha megtagadja a szülők értékrendjét, és rocker/rapper/stb. lesz. Hatalmas baklövés azt hinni, hogy attól valaki egyéniség. A mainstream kultúra megszokott, átlagos - az ellenkultúra viszont ugyanilyenné válik. S innentől tökmindegy, hogy a fősodorbeli homogenizál vagy az ellenkultúra. Aki felveszi az ellenkultúra jegyeit, az ugyanúgy lemond az egyéni döntés privilégiumáról. Aki elkötelezi magát egy zenei irányzat mellett, az ugyanolyan sznob, legyen akár egy abszolút populáris stílus vagy egy hatszázadik indie mellett elkötelezett.
Ha nekem úgy tetszik, akkor ignorálom a mai filmeket és csakis klasszikus, '60-as évek előttieket nézek. De, ha esetleg megtetszik valami kortárs alkotás is, akkor meg azt nézem/hallgatom.
Szóval szerintem itt inkább a sznobizmussal van a baj. A beszűkültséggel, ami az ízlészsandárokra oly' jellemző szokott lenni.
Amúgy abban azért egyetértek egy-két ilyen "árjával", hogy vannak bizonyos "zenének nevezett" förmedvények, melyekre aligha lehet használni e jelzőt. Ugyanígy persze a filmek között is vannak olyanok, melyeket maximum mozgóképnek lehet nevezni, de művészi értékük a nullához közelít. Mert, legalábbis szerintem, abban semmi művészet nincs, hogy valaki más termékét felhasználja, belerak egy-két effektet, és szólhat a tuc-tuc. Vagy ilyen a sok szar igénytelen mulatós "zene", melyek maximum szövegben térnek el, de dallamuk aligha. Vagy ilyen a popzenék többsége is, melyek még mondanivalójukban (?) sem térnek el. 0 kreativitás, maximális profit reménye.
Egyébként én is szerettem régen a tuc-tuct, de akkor ábrándultam ki belőle, mikor egy szar programmal olyan minőséget tudtam produkálni, mint bármelyik igénytelen diszkós DJ... S ezzel nem azt akarom mondani, hogy az elektromos zene úgy egészében szar. Nem. Azt is lehet igényesen, művészi szinten művelni.
S ebből jön a következő gondolat: igazából nem zenei/filmi/játékstílusok közt kellene különbséget tenni, illetve nem mainstream és ellenkultúra között. Sokkal inkább a stílusokon belüli termékek minőségét kellene vizsgálni. Csak hát erre az olyan emberek képtelenek, akik eleve a konfliktuskreálás lehetőségét keresik. Úgy vélem, hogy az olyanoknál, akik még mindig ott vannak leragadva, hogy "köcsög rockerek", meg "lépesmézrapperek", teljesen mindegy, hogy ki áll a "másik oldalon", s zenei stílusban vagy politikai nézetben kell "megkülönböztetni". Az ilyenek számára az a lényeg, hogy valakibe beleköthessenek.
Én speciel elég mindenevő vagyok, sok stílus van amit szeretek, szinte minden téren vannak kedvenceim, csak meg kell találni a jobb darabokat.