Mivel a blogok nem túl felkapottak mostanában, ezért én is kicsit lazábbra veszem a figurát, úgyhogy most semmi komoly post nem jön, max egy-két videó. Idén év végén szerintem összesíteni sem fogom a dolgokat, mivel egyrészt karácsony és újév közt dolgozom, utána meg jöhetnek a vizsgák-pótvizsgák, szóval lesz jobb dolgom is Ráadásul ezen tényezők miatt sok játékot ki sem próbálhattam, kezdve az Arkham City-nél, a BF3-mon át, olyan játékokig, amiknek a megjelenését már rég elfelejtettem.

Lényeg a lényeg, kicsit filmeztünk a napokban, és kezembe akadt két DVD, amikre ránézve igen kellemes érzéseim támadtak. Az egyik az a District 9 volt. Szerintem az egyik legjobb sci-fi film, amit ha valaki nem néz meg, magára vessen. A másik az a 2009-ben készült Star Trek volt. Szerintem nem titok hogy én nagyon szeretem ezt a filmet, és ha azt mondom, hogy utóbbit néztük meg, az én javaslatomra, akkor ez az állításom tökéletesen igazolva van. Ugyanis mint film a District 9 sokkal jobb, viszont a Star Trek egy olyan film, amit bárhol, bármikor meg lehet nézni, és szórakoztatni fog. Persze nem igazi Star Trek, inkább valami akció film, de egyszerűen olyan jól sikerült, hogy a fenét sem érdekli, hogy belekössön a sok ellentmondásba, amit a film kelt, még hardcore trekkie-k (terkkerek ) is elismerően néznek a film felé (habár a többi filmet tekintve, szerintem ez nem meglepő). Ráadásul nem volt rossz újra hallani Michael Giacchino dallamait, amik közül nem egy a Lost-ot idézte fel (lehet ez is hozzájárul a film sikeréhez nálam).

Szóval nézzétek meg, nagyon jó film, részletesen már írtam róla mikor a mozikba került, bár azóta sok minden változott.