Tudom, hogy gyakorlatilag a fél világ végigjátszotta már a Mass Effect 2-t, de engem még csak most ért az a megtiszteltetés, hogy elérjem az áhított lvl60-at. Ugyan már másfél éve az enyém a játék, de ezt a szintet még nem sikerült eddig elérnem. Aki figyelte a játék topicját (az onnan való kivonulásom előtt), az tudhatja, hogy szenvedtem ezért, és féltem hogy nem lesz meg. Igazából így is éppen hogy meglett, de a lényeg hogy megvan, így várhatom a bónuszokat a folytatásban (a hivatalos megjelenés nekem ennyiből jó hisz nem kellett annyira sietnem a befejezéssel).
De ha már írtam egy postot csak ennek, akkor legyenek itt a postjaim, írásaim, videóim a játékról, és a folytatásáról.

Elsőként legyen itt az első videóm a játékhoz, amit a Warner sikeresen letiltott, aztán valami jószívűségnek köszönhetően feloldották. Mondjuk találtak másikat, amit letiltsanak (mondjuk soha az életben nem fogok rájönni, hogy mi a fenéért tiltották le a Quantum of Solace trailerét, amiben gyakorlatilag James Bond zene megy, mert még ezt anno megértettem, de a JB letiltásához már igen beteg elme kellett ), de örüljünk, hogy ezen nincs tiltás (mondjuk GameTrailersre is felraktam, szóval nem volt túl effektív tettük).



Lazításnak a videó után itt van kettő darab post is. A blogon 99. post nem volt más, mint egy képes ráhangolás a Mass Effect tesztjére, így ez egy könnyedebb dolog, míg maga a 100. egy viszonylag hosszabb Mass Effect értékelés volt.
A sorban ezután ismét egy videó jön, mely eleinte az előző folytatásának indult, de anyag hiányában az lett ami, bár próbáltam feldobni pár ötlettel, és talán sikerült is. Arról nem is beszélve, hogy exkluzív jelenetekből nem volt hiány (ilyen formában a videókat sehonnan nem lehetett megszerezni, logó vagy egyéb nélkül), ráadásul a Normandy pusztulása is itt van szinte végig, ami addig nem volt megmutatva.



Ismét egy kikapcsolódó leírás azon fáradhatatlan olvasóknak, és érdeklődőknek, akik annyira ráérnek, hogy mindet elolvassák, akár egyszerre. Nem más, mint a Revelation könyv értékelése, ami nekem nagyon tetszett. Ugyan az Ascension-ről is akartam írni, de még nem sikerült (próbálkozom még vele azért).
És elérkeztünk a legközelebbi dátumhoz, legújabb videómhoz, amit karácsonyi ajándéknak szántam, és gyakorlatilag ez az első videó folytatása. Persze sokban építkezik az előző videóból, de például a vége, az eredetileg erre lett komponálva, csak miután rövidíteni kellett, át lett emelve, és igazítva a másikhoz. Ráadásul ami még büszkébbé tesz az az, hogy sikerült röpke egy hónap alatt a 5. helyre (és ez még fog menni följebb, legalábbis remélem, hogy még a GTA 4 Action Video-t leelőzi, ami nem volt több egy egyszerű kísérletnél, szóval szépen be fog állni, a TFU mögé, ám le nem körözi, arra már nem sok esélyt látok, de így is sikerült a videóimmal egy olyan szintet elérni, ahol az első két legnézettebb egy-egy igen jó minőségű, a második meg konkrét kedvenc, videó áll, az egyébként leelőzhetetlen GTA 4 videóm mögött) ért. Szóval itt a videó, nézze meg aki nem nézte, élvezze újra, aki szerette, és döntse el mindenki mit akar



És még így utószóként annyit, hogy nagyon várom a Mass Effect 2-t, de már kivárom a gyűjtői változatot, kibírom. Addig itt van nekem a Star Trek Online nyílt bétája, ami ugyan 26-án véget ér, de a a köztes időben csak találok valami elfoglaltságot. Az STO-ról pedig várhattok még egy beszámolót, és tőlem megtudhatjátok, hogy érdemes-e fizetni érte havonta, vagy egyáltalán ezen filózni, szóval egy igen exkluzív (jó, annyira nem ) postra készüljetek, csak nektek, csak tőlem, csak akkor amikor...