Néha én is megremegek

Amikor nyomomba ered a szél,
amikor fülemből a világ
miatt gyakran csorog a vér,
Néha bizony megremegek,
de elviselem,mert mást nem tehetek.
Vörösre festett párnáim közül minden
pirkadatkor,ugyanúgy,ugyanakkor felkelek.

Senki sem születik bátornak vagy erősnek,
Minden kicsi halál után egy edzettebb
tükörkép tűnik ismerősnek.

Néha megfordulok;
Hátam mögül már hiányzik a szél.
A vér kimosta a fülemet,
Tisztán hallom ki szól,s ki csak beszél.

Magamra nézek már nem remegek.
Elviseltem mindent,mit csak eddig el lehetett,
Nem állítom be magamat minthahősnek,
De a tükörben minden reggel,ugyanaz az arc
tűnik ismerősnek.