Azt már ugye tudjátok, hogy 25 éves a PC Guru magazin, és ezzel bizony öregebbek vagyunk, mint az E3. Belinkelt cikkünkben utaltunk rá, hogy van egy tervünk arra, miként törnünk világuralomra. Annyira biztosak vagyunk a tervben, hogy el is mondjuk nektek, miként érjük el, hogy az egész galaxis -- mit galaxis, univerzum -- a PC Gurut olvassa.

Július 7., péntek.

Nemsokára, egész pontosan július 13-án jelenik meg a PC Guru jubileumi száma, melyet, mint mondtuk, eltökélt célunk minél több olvasóhoz eljuttatni. Ehhez a legújabb csúcstechnológiát vetjük be, melyet a Cyberdyne Systemsszel kötött exkluzív megállapodás értelmében világelsőként mi fogunk alkalmazni. Büszkén mutatjuk be a PCG-800-at, a 3D nyomtatók új generációját, mely nem csak villámgyors, de önmaga sokszorosítására is képes. A rendszer szépsége, hogy bármilyen anyagot képes felhasználni a feladatához és teljes egészében önellátó. Minden 25. kinyomtatott magazin után legyártja önmagát, majd klónjai is eszerint járnak el -- a folyamatot egy fejlett MI felügyeli, úgyhogy mi csak feltesszük a lábunkat és gyönyörködünk.

jubileum-genya.jpg

Persze a cél érdekében áldozatokat kell hozni. Tisztában vagyunk vele, hogy az univerzum meghódítása nem egyszerű feladat, de a csodálatos PCG-800 ezt is megoldja. Mi baj történhetne?

Július. 10, hétfő.

6:25 - Minden készen áll, a magazin sokszorosítása megkezdődött. Elképesztő sebességgel, alig 25 másodperc leforgása alatt a PCG-800 már ki is nyomtatja az első kötegre való újságot, és önmaga lemásolásába kezd. Alig több, mint öt perc, és már el is készül a második nyomtató, immáron megkettőzött erővel ontják a magazinokat. Chocho kíváncsi, hogy pontosan milyen gyorsan klónozza magát a kütyü, úgyhogy stopperrel várjuk a procedúra kezdetét. Egészen pontosan 625 másodperc alatt készül el a következő klón -- vagyishogy kettő, mivel most már mindkét PCG-800 végrehajtja az önmásoló parancsot. Gyorsan letakarítunk egy asztalt, hogy legyen hely az új szerkezeteknek. Azonban a negyedik példány valamiért nem a magazint, hanem egy furcsa, pókszerű szerkezetet nyomtat, ami elkészültével azon nyomban kipattan a gépből, és ceruzák gyűjtésébe kezd, amiket aztán a nyomtatóba pakol. Chocho el is kereszteli Bubukának az új jövevényt, Chris röhög, Böjti haza akarja vinni, Peti, a dizájner pedig kiborul, amikor az asztalán kezd randalírozni. 25 perccel később Bubukának testvérei is vannak (sok), és már nem is tudjuk, melyikük volt az eredeti. A kis csapat kifogyott a ceruzákból, már a régi magazinokat és a kartonpapírokat is megetették a PCG-800-asok, és az emeleten található irodák ajtajának lebontásába kezdenek.

6:52 - Nagyjából ez az a pont, amikor rájövünk, hogy ez így nem biztos, hogy jó lesz. Egyrészt már most nagy a huzat, másrészt Chocho kifogyott a becenevekből, Chris sem röhög, Böjti kijelenti, hogy ő az eredeti Bubukát akarja, Peti, a dizájner pedig lelépett. Kis tanakodás után a kézikönyv keresésébe kezdünk, de hamar rájövünk, hogy a kis pókok már rég elhordták. Felhívjuk hát a Cyberdyne magyarországi képviseletét -- azaz csak hívnánk, mert tárcsázás közben vesszük észre, hogy Bubuka éppen a telefon vezetékét cincálja ki a falból. Döbbenetünkből Chris velőtráző ordítására ocsúdunk fel, aki könnyeivel küszködve konstatálja, hogy nem csak a gyűjtői kiadásokat, de a kislábujját is feldarabolná az addigra már igen tetemes méretű gépsereg.

jubileum-menekules.jpg

7:25 - Szégyen a futás de hasznos: felhúzzuk a nyúlcipőt, közben tárcsázzuk a rendőrséget. Menekülésünk útvonalát nyomtatók, Bubukák és a jubileumi lapszám tornyai szegélyezik -- mire kijutunk a parkolóba, már az ablakokon potyognak ki a magazinok. A diszpécser kiröhög, és leteszi a telefont, de előtte még közli, hogy jobb, ha a kiérkező járőr nem talál ott minket, mert bevisznek hamis riasztás és a hatóság munkájának akadályozása miatt.

7:52 - A Bubukák és PCG-800-asok együttműködve megállíthatatlanul ontják a magazinokat, most már a Rákóczi híd budai hídfőjénél tart az áradat. Relatív biztonságból, a Duna túlfeléről követjük figyelemmel az eseményeket. Chocho azon kesereg, hogy ugyan sikerült a terv, és már a CNN híradójában is benne vagyunk, ezek után senki sem fogja terjeszteni a PC Gurut. Nem sokkal később azonban felderül az arca, amikor a Pesti rakpart fölött kis drónok százai kezdenek a magazin kihordásába. Ugyan kit zavar, hogy közben a Rákóczi hidat szőnyegként borítják be Bubuka soklábú rokonai?

18:25 - Sajnos el kellett hagynunk Budapestet, de örömmel tapasztaljuk, hogy lépten-nyomon minden postaládában, szélvédőn és háztetőn látjuk a magazint. "Sikerült" -- gondoljuk egy emberként.

Július 11, kedd

6:25 - Magyarország fővárosának teljes infrastruktúrája a PC Guru jubileumi számának gyártására összpontosul, és már a környező országok híradóiban is beszámolnak arról, hogy számolatlanul lepik el a postaládákat magazinunk anyanyelvükön nyomtatott példányai.

jubileum-infrastruktura.jpg

18:25 - A NATO légvédelme készültséget hirdet, amikor az Európai Űrügynökség egy, majd több ismeretlen űreszköz kilövését is érzékeli. A riadót lefújják, amikor kiderül, hogy a járművek röppályájuk alapján a Holdra tartanak, de nemzetközi vizsgálatot indítanak az ügy kinyomozása érdekében. Közben az első újságok megérkeznek az Egyesült Államokba, Ausztráliába és Japánba is. "És még csak két nap múlva leszünk 25 évesek" -- vigyorog Chocho.

Július 12, szerda

6:25 - Világszerte tömeges eltűnésekről számolnak be, és a hazai helyzet sem javult egy cseppet sem. Mostanra a Duna összes vize a nyomdagépeket hűti, erdők már nincsenek, állatokat sem láttunk már jó ideje, és egyre nehezebb lélegezni is. "Úgy tűnik, hogy a PCG-800-asok kifogytak az alapanyagból, és új erőforrások után néznek. Jobb lesz, ha lelépünk" -- Böjti tanácsára elhagyjuk az országot.

18:25 - A Hold eltűnt. Az elkapott rádióadásokból annyit tudunk összerakni, hogy a Rover marsjáró a nap folyamán szokatlan jeleket fogott, majd rövid időn belül megszűnt vele a kapcsolat. Utunk során sem embert, sem állatot nem láttunk, az éjszaka teljesen sötét, csak elvétve pislákol itt-ott egy kis fény. Most már mind tudjuk, hogy nagy a baj. "Ki fog minket olvasni?" -- sopánkodik Chocho.

Július 13, csütörtök

6:25 - Elfogyott a benzinünk, gyalog folytatjuk az utunkat. Hajnalhasadtával vettük észre, hogy az autópálya burkolata, amin eddig haladtunk, a jubileumi lapszámunk oldalaiból áll. "Mikor történt ez?" -- nézünk egymásra kérdőn, de nem sok időnk marad a tanakodásra, mert hirtelenjében egy hatalmas árnyék takarja el a napot. A repülő szerkezet meglepően hangtalanul érkezik és közvetlenül előttünk landol, elfoglalva az autópálya mind a hat sávját. A legrosszabra készülve elmormolunk egy imát, majd amikor a teljesen sima felület megnyílik és előlép belőle rémálmaink szereplője, egy emberként önt el minket a rettegés. A rémisztő jelenség láttán Chris elfehéredik és kis híján elájul; Böjti örömében fel-le ugrál, miközben torkaszakadtából kiabálja, hogy "Tudtam, én megmondtam!"; Chochónak pedig földbe gyökerezik a lába -- majd az Idegen nekünk szegezi a kérdést:

jubileum-alien.jpg

HOL LEHET ELŐFIZETNI?

ITT.

Küldetés teljesítve.