Ha Todd Howardon múlik, nem lesz Morrowind remastered
Todd Howard egy interjú során elárulta, hogy kifejezetten ellenzi a Bethesda régi játékainak, például a Morrowindnek a felújítását.
Todd Howard egy interjú során elárulta, hogy kifejezetten ellenzi a Bethesda régi játékainak, például a Morrowindnek a felújítását.
Megérkezett a DC Universe új sorozatának, a Titansnak a trailere, ami sötét, erőszakos és mocskos, és még Robin is ütős benne.
A jövő hét folyamán megjelenő No Man’s Sky Next lesz a játék eddigi legnagyobb frissítése, javul a grafika és bővül a tartalom is.
A BarCraft egyik leghíresebb koktélja átesik némi vérfrissítésen, és főnixként támad fel poraiból.
A Cyberpunk 2077-et nemcsak a csúcs-PC-k tulajdonosai, hanem bizony a konzolosok is élvezhetik majd.
Egy Postal 2 reklámnak szánt tweet komoly visszhangot okozott, mivel a kép a GamerGate botrányt idézte.
A Capcom várva-várt játéka, a Resident Evil 2 újrafeldolgozása is a sokat szidott Denuvóval kerül a boltok polcaira.
A Blizzard gondolt egy merészet és a World of Warcraft előfizetőinek elérhetővé teszi az összes előzőleg megjelent kiegészítőt.
Az előző héten megjelent The Culling 2 akkora bukás volt, így a Xaviant elhatározta, hogy inkább visszatér az első rész frissítéséhez.
Az Avalanche fejlesztői egy majdnem négyperces videóban mutatják be nekünk, mire képes a Just Cause 4 alatt dübörgő Apex Engine.
A Machine Games legújabb álláshirdetései alapján elképzelhető, hogy a Wolfenstein 3 multival, vagy hasonló szolgáltatásokkal érkezik.
Most érdemes előfizetnetek kedvenc magazinotokra, hiszen a nyár és az ősz legnagyobb durranásait kérhetitek mellé.
A GVMERS elkészítette a The Rise and Fall of Silent Hill című dokumentumfilm, amely átfogóan mutatja be a játéksorozat sikerét és bukását.
Hétvégén lezajlott a nyári MondoCon / PC Guru Show, ahol természetesen a PC Guru is képviseltette magát. Beszámoló.
Úgy volt, hogy a Fear the Wolves ma rajtol el Steamen korai hozzáférésben, de a fejlesztők elhalasztották, cserébe tovább tart a zárt béta.
Az Ubisoft a negyedéves pénzügyi jelentésében elárulta, hogy a South Park: Stick of Truth még idén ellátogat a Nintendo konzolára is.
Az idei E3-on a Microsoft már beharangozta a Sea of Thieves nyári első frissítését, most pedig egy trailert is kaptunk az eseményhez.
Félelmetes ereklyék, eltűnt családtagok és időutazó szereplők: pörgős videóval mutatkozott be a Call of Duty: Black Ops 4 zombi módja.
Úgy tűnik, hogy végre előmászik a tengerfenékről a Cyanide fejlesztésében készülő Call of Cthulhu, most már dátumunk is van.
A Middle-earth: Shadow of War végre búcsút int a játékbeli piacnak és ezzel együtt a mikrotranzakcióknak is.
Hamarosan jön a Mamma Mia! folytatása, amely nem kevesebb, mint 10 évvel készült el az eredeti film után. Lássuk, mivel kecsegtet a nosztalgia vasút.
Sok probléma miatt siklott félre a Street Fighter című film: a helyszín, a Capcom és maga a főszereplő, Jean‑Claude Van Damme is az okok között van.
A Metro: Exodusban sok mindent testre szabhatunk majd, kezdve a fegyvereinkkel, bezárólag az Artyom által viselt ruháig.
Új DLC-vel bővül a Far Cry 5, ám a Lost on Mars nem a montanai Hope megyében, hanem a távoli vörös bolygón játszódik.