1 milliós csúcsragadozó – Acer Predator Helios Neo 16S AI teszt
Tartsatok velünk, és fedezzük fel együtt, mire képes az Acer gamereknek szánt laposa!
Tartsatok velünk, és fedezzük fel együtt, mire képes az Acer gamereknek szánt laposa!
Kedves, EA! Nem akartok esetleg kiadni egy reboot-változatot hozzá?
A The Sims újabb kihívóra talált: ez lesz a meglehetősen cozy-hangulattal megáldott Paralives, ami még idén megjelenik.
A Project Cars és az NFS: Shift szellemi örököse nem leplezi a leplezni valót. Minden csak a piszkos anyagiakról szól az új trailerében.
Picit tényleg olyan, mintha a Borderlands 4 a széria soft-reboot epizódja lenne. Úgy tűnik, hogy a bossharcokba is belenyúlnak a fejlesztők.
Veterán játékosok számára szívmelengető frissítés érkezett az egykori PES-be.
Féltünk tőle, de végül levett minket a lábunkról az Assassin’s Creed Shadows, ami most megkapta első igazi leárazását is. Persze így sem 1-2 ezer forint, de ha valamikor, akkor most érdemes beruházni a Ubisoft játékára!
Nem akármilyen szörnyszülöttet kaptak lencsevégre a napokban!
Egy ideje már csak a Crysis Maximum Edition keretében érhettük el Steamen a Crytek PC-ket leolvasztó lövöldéjét, mostanra viszont ez a bundle is az enyészeté lett.
Friss kedvcsinálót és dátumot kapott a Nintendo Switch 2 eddigi legbizarrabb exkluzívja, a Drag x Drive, amiben tolószékben ülve zsákolhatunk majd.
Egy 19. század elején rögzített szláv mese elevenedik meg a Morteshka július végén érkező kalandjátékában, amelybe a demónak köszönhetően bárki belekóstolhat.
Mutatunk 10 olyan játékot, amik nem a legolcsóbbak az új Steam Sale kínálatában, de azért olyan akciókat kaptak, amiket kár lenne kihagyni.
Demi Moore feminista testhorrorját a férfi és a női nézőknek is látniuk kell – még akkor is, ha talán utóbbiakkal rezonál majd mélyebben a történet. A szer spoileres kritika.
Danny és Michael Philippou rendezőpáros vadonatúj horrorja szerencsére nem kerüli el a hazai mozikat sem.
A Battlefield 2042 érkezése előtt sokkal sikeresebb volt a széria.
Isshin elég sok játékoson kifogott – de mi lehet ennek az oka?
Egyes helyeken már a gyártósorról származó Nintendo Switch 2 alaplapot is be lehet, ráadásul olcsóbban, mint hivatalos forrásból.
Egyre több olyan hozzászólás születik Redditen, melynek szerzője hiányolja az endgame tartalmakat a Virtuos felújításából.
Eddig azt hittük, hogy az újonnan debütáló csáklya csak a közlekedésben és a harcok során lehet a segítségünkre, nemrég viszont kiderült, hogy akár lootolhatunk is vele.
Elmarad az idei BlizzCon, így helyette a Gamescomon számíthatunk majd a World of Warcraft következő expanziójának nagy bemutatójára.
Adi Shankar is meghallotta a nézők visszajelzéseit, és nem kell aggódnunk: a második évadban szintet lép mindenki kedvenc démonvadásza.
Minek nekünk Switch 2 és Mario Kart World, ha 120 fps-sel, 4K-s ultrawide-ban szakít a Mario Kart 64?
A The Game Awards hivatalos X oldalán tették fel a kérdést, hogy mi lehet idén a GOTY – néhány kivételtől eltekintve két táborra szakadt a közösség.
Elérkezett a nyárnak az a része, amikor dicső Gabe Newell újra a spórolt pénzükre pályázik. Itt a nyári Steam Sale, tele rengeteg remek ajánlattal, köztük olyanokkal is, amik tényleg nagyon olcsóak.