AVP: Hunter és Survivor Edition
Most, hogy minden lehetséges akadály elhárult az Aliens vs Predator elől, a SEGA boldogan jelentette be, hogy a játéknak rögtön két különleges kiadása is a boltokba kerül.
Most, hogy minden lehetséges akadály elhárult az Aliens vs Predator elől, a SEGA boldogan jelentette be, hogy a játéknak rögtön két különleges kiadása is a boltokba kerül.
A BlizzCon egyik bajnoka egymaga sikeresen átverte az internet egy részét. Azt állította ugyanis, hogy nemsokára kezdődik a jövőre ígért StarCraft 2 bétateszt.
Kétszer annyi a párbeszéd van a Dragon Age-ben, mint a jövő év januárjában megjelenő Mass Effect 2-ben.
Vajon kik lesznek 2010 legerotikusabb női játékfőszereplői? Erről készített egy összeállítást a Playboy -- meglepő választásokat kaptunk...
Legutóbbi számunkban teszteltük a Diablo készítőiből alakult Runic Games remek kis akció/RPG játékát. A cucc boltokban nem kapható, a Steamen azonban igen – sőt!
Az, hogy az Infinity Ward és az Activision úgy döntött, nem támogatja a PC-s dedikált szervereket, lavinát indított el. Egyrészt petíciók és bojkottok lángoltak fel netszerte, másrészt hamar kiderült, hogy ezek jó része szalmaláng, amin viszont a kiadók bátorodtak fel: először az új AvP-játékról röppentek fel olyan hírek, hogy kihagyják belőle ezt a multis opciót (egyelőre a meccs állása: lesz : nem lesz – 1 : 1), most pedig az új Sam Fisher-akcióról.
A mai trendeknek megfelelően teljesen természetes, hogy az új God of Warból is lesz gyűjtői kiadás, ám tálalása és tartalma azt hiszem, a legvérmesebb reményeket is túlszárnyalja, kötelező vételt jelentve a rajongóknak.
Nemrég ismét elözönlötték anime- és mangarajongók százai a budapesti Hungexpo csarnokát, hogy együtt fejezzék ki rajongásukat a stílus iránt.
A Ghost Recon egy rendkívül patinás széria, ami a Splinter Cell mellett a másik olyan Tom Clancy-univerzumban játszódó program, ami eddig nem okozott csalódást. A Ubisoft már régóta tervezi a folytatást, na de a jövőben?
A magazin cikke és a Chrisszel készített videótesztünk alapján már megtudhattatok egyet s mást a King Arthurról, ám ha mindez még nem elégített ki benneteket, akkor itt az ideje kipróbálni a játékot.
Pontosította a jövő évre csúsztatott Split/Second megjelenési dátumát a kiadó Disney Interactive.
A Mass Effect-saga harmadik része lezárja a mostani történetet, de ennek ellenére azért lesz még Mass Effect.
Az NCsoft már korábban is móresre tanította a játékaikat bemocskoló cheatereket, s főleg a botok használóira, vagy a "dual-box"-ozókra (akik egyszerre több ablakban futtatva a játékot egész partikat irányítanak egyedül) sújtottak le. Most pedig az Aionon volt a sor.
Az eddig túlságosan is ifjúságvédő Ausztráliában úgy tűnik, változnak a dolgok, hiszen a belügyminiszter vitatémát indított azzal kapcsolatban, hogy bevezessék az R18-as besorolást a játékok esetében, valamint az is egy biztató jel, hogy a SEGA Australianak sikerült elérnie, hogy a korábban betiltott Aliens vs. Predator módosítások nélkül jelenhessen meg az országban.
Az óriásfrissítés a vicces képregények mellett hat új fegyverrel, a nem használt tárgyak kombinációjának lehetőségével és összesen 70 új achievementtel egészítette ki a játékot -- de természetesen új pályák is érkeztek.
Visszatérő témánk az ausztrál korosztály-besorolási rendszer, mely miatt az ottani játékosok rengeteg mai slágerjátéktól estek el -- illetve kényszerültek a nem legális beszerzési forrásokra, amely persze a kiadóknak is egyre jobban szúrja a szemét. A külső és belső nyomás egyre nőtt az utóbbi időben, így nem csoda, hogy a kormány megtette az első lépést...
Sam Fisher, a szuperügynök ötödször is visszatér a Convictionben. Ezúttal már nem az NSA megbízásából, hanem saját szakállára dolgozik: minden áron kideríteni ki és miért ölte meg a lányát...
Mindez már csak azért is érdekes, mert a játék eredetileg idén télen jelent volna meg, majd jött a duma, hogy tavasszal, míg most a nyár van soron. Doom 3-szagot érzek...
Már csak pár hónap van hátra a Battlefield: Bad Company 2 megjelenéséig, de azért még érdemes megnézni ezt az új játékmenet-videót.
Végéhez közeledik a War! Update, hiszen mindkét fél megkapta már a neki járó új fegyvereket, már csak az a kérdés, kié lesz a titkos eszköz.
A Prince of Persia: Forgotten Sands múlt heti bejelentése után kisvártatva megérkeztek az első részletek és képek a folytatásáról.
A Final Fantasy XIV nyílt bétájára már lehet jelentkezni, ami biztató, hisz így már elhisszük, hogy a játék 2010-ben tényleg a boltokban lesz.
Megérkezett egy videó az Assassin's Creed II két kiegészítő tartalmáról, amelyek valószínűleg már szerepeltek korábban is a játékban, de az utolsó pillanatban kivették őket.
Az EA ingyenes, nem titkolt módon a Team Fortress 2 sikere ellen küldött online FPS-e olyan népszerű, hogy azt még a kiadóóriás sem gondolta volna. Szeptember óta több mint egymillióval nőtt a játékosok száma.