• A PlayStation Studios tagjai kezdeményezték a PC-s portokat
  • Egyelőre nem tudni, hogy a God of War: Ragnarok is kap-e majd átiratot

A Horizon Zero Dawn és a Days Gone után pár napja végre a 2018-as God of War izgalmaiba is belevethette magát a PC-s közönség, ami úgy tűnik a Sony saját stúdióinak érdeme. A Sony Santa Monica kreatív igazgatója, Cory Balrog a GameInformer interjújában mondta el, hogy alapvetően a PlayStation Studios csapatai kezdeményezték kollektíven a nagy PlayStation-exkluzívok portjait, addig tömve vele a Sony ötletládáját, míg a cég végül be nem adta a derekát.

gow2018.jpg

Balrog kiemelte, hogy ez egy folyamat, így még mindig próbálják cégként és stúdiónként is kitalálni a megközelítést és a megfelelő stratégiákat. A God of War: Ragnarok kapcsán hozzátette, hogy fogalma sincs róla, hogy esetleg a széria legújabb része is megérkezhet-e majd PC-re, egyelőre egyenként haladnak és vizsgálják a lehetőségeket, valamint a végső döntés úgyis a Sony kezében lesz.