• Élőszereplős előzetes érkezett a Diablo 4-hez
  • Amelyet az Örökkévalók és A nomádok földje rendezője, Chloé Zhao készített
  • A képsorokon Sanctuary lakói kérnek segítséget a leendő játékosoktól
  • És minden karakterosztály feltűnik benne

Ugyan a nyarat a napokon belül érkező Street Fighter 6 nyitja a nagyobb megjelenések terén, nem sokkal később a Pokol is kitárja kapuit, június 6-án érkezik ugyanis a Diablo 4, amellyel a Blizzard ismételten bizonyíthatja, hogy ő a műfaj királya. A bétatesztekre adott visszajelzések, valamint a fejlesztők nyilatkozatai alapján már szinte biztosak lehetünk benne, hogy egy minden ízében méltó folytatást kapunk. Amelyet aztán éveken keresztül nyüstölhetünk, hála a negyedévente érkező új szezonoknak (a Season One július végén startol), amik a kötelező érvényű kozmetikumokon túl is számos éredekességet tartogatnak. A játékhoz pár napja már befutott a Billie Eilish nevével fémjelzett végső előzetes, a készítők azonban úgy gondolták, hogy belefér még egy élőszereplős "szösszenet" is.

A Blizzard ráadásul nem is akárkit kért fel arra, hogy hozza tető alá a produkciót, a fent látható képsorokért ugyanis az Örökkévalók és A nomádok földje Oscar-díjas rendezője, Chloé Zhao felelt, a társrendező szerepét pedig Kiku Ohe töltötte be. A rövid, mindössze egy perces videóban Sanctuary terrorban tartott túlélői kérik a segítségünket, miközben az összes karakterosztályt láthatjuk akció közben, méghozzá felettébb látványos, az erősségeikre fókuszáló jelenetek során. A videó végén természetesen az aktuális antagonista, Lilith is feltűnik, hiszen nélküle nem lenne teljes a kép. Már csak párat kell aludni, és eleget tehetünk a felhívásnak.

A Blizzard lőtt pár öngólt az elmúlt években, de a Diablo 4-gyel mindent kijavíthatnak. Ha érdekel a Diablo 4, megtalálod a Konzolvilág kínálatában.