A nyolcvanas évek során csodálatos horrorfilmek születtek, és itt most nemcsak a minőségi darabokról van szó, hanem azokról is, amik kifejezetten szórakoztatónak bizonyultak még úgy is, hogy megtekintésük után szinte mindenbe beleköthet az ember. Az amerikai és az olasz filmgyártás élen járt az ilyen B filmes felhozatalban, olyan klasszikusokat ránk hagyva, amiket manapság is bármikor megnézhetünk, mit sem vesztettek egykori fényükből. Ha pedig Amerika, akkor ott van New York, illetve az 1950-ben született Jim Wynorski, akit a Roger Corman Double Feature során már megemlítettem.

tamogato-screenbound.jpg

Bár a direktor (és író, producer, színész, sőt zeneszerző) a kilencvenes évektől egyre mélyebbre süllyedt az igénytelenség mocsarában, vannak olyan produkciók, amiknél nem lehet elvitatni érdemeit, melyeknek hála emberünk olyan rendezőket utasíthat maga mögé, mint mondjuk a már szintén felemlegetett Fred Olen Ray vagy éppen fia, Christopher Ray. Életművéből pedig kiemelt figyelmet érdemel a ’86-os Chopping Mall, valamint a ’89-es The Return of the Swamp Thing. A cikk legfontosabb apropója, hogy utóbbi kék verziója (Blu-ray) májusban jelenik meg az Egyesült Királyságban, a Screenbound Pictures pedig volt olyan kedves, és a felújított verzió megtekinthető változatát már egy hónappal a megjelenés előtt a rendelkezésünkre bocsátotta.

Chopping Mall

Miután Wynorski a ’82-es Forbidden Worldnél sikeresen vette az akadályt, és ügyesen megoldotta a Corman-univerzum filmjének sztoriját, később önálló lehetőséget kapott, immáron rendezőként. A Chopping Mall pedig íróként és direktorként is csak javára vált, elvégre bár a ’86-os esztendő kifejezetten erősnek bizonyult (A légy, A ház, Támadók a Marsról, Az országút fantomja, Borzalmak éjszakája, Rémecskék, Tágra nyílt elme stb.), a gyilkos robotokkal teli mozifilm igazán emlékezetes B horrorjává vált a korszaknak. Maga az egyszerű történet érdekes párhuzamot mutat a szintén ebben az évben, de kicsivel később bemutatott Rövidzárlattal, ám itt az öntudatukra ébredő robotok kevésbé mondhatóak barátságosnak és szerethetőnek, jellemük inkább a Dalekek (Doctor Who) viselkedéséhez áll közelebb.

Indításként egy hiper-szuper, modern bevásárlóközpontot szemlélhetünk meg, amiben zajlik az élet, láthatjuk, hogy már a nyolcvanas években is mindenki a plázákban élte a magánéletét (nem mintha erről Romero nem győzött volna meg minket, méghozzá jóval korábban), ehhez pedig kellő biztonság dukál, így kerül terítékre a helyi szolgálat által irányított robotok bandája. Természetesen a gépesített őrök a tájékoztatók alapján nem használnak halálos fegyvereket, csak és kizárólag a magukat igazolni nem képes, illegálisan (avagy zárási időben) az épületben tartózkodó egyéneket inzultálják. Legalábbis addig, míg egy nagy vihar, néhány villámcsapás, valamint egy kiütött rendszer meg nem változtatja a szabályokat, és a killbotok (eredetileg a cím is Killbots volt, de a gyenge bevételek után változtatni kellett) rossz útra nem térnek. Ámokfutásukhoz asszisztál az a néhány fiatal, akik úgy döntenek, hogy az éjszakát a centerben töltik, hogy bulizzanak, klasszikus horrorfilmet nézzenek, na és persze szexeljenek. Útjaik természetesen keresztezik egymást, aminek, mint minden hasonló esetben, vérontás a vége.

És ez a vérfürdő az egyik legjobb, ami valaha is plázában zajlott le… az emlékezetes, fülbemászó dallamok, amik védjegyévé váltak a mozinak; a kifejezetten korrekt speciális effektek (torokvágás, fej robbanása); a B kategóriához képest egészen jól teljesítő színészek – mind-mind a 22 nap alatt leforgatott Chopping Mall előnyére váltak. Ez talán Wynorski legjobb filmje, és az egyik legemlékezetesebb is (személyes kedvencem még A mocsárlény visszatérése mellett a 976 második része), ami az elejétől a végéig szórakoztató és emlékezetes. A „Thank you, have a nice day!” szinte beleégett az ember agyába, ahogy az olyan szórakoztató kis kikacsintások is, mint a Roger’s Little Shop of Pets elnevezésű bolt (Corman Little Shop of Horrors rendezésére utalva), vagy Dick Miller kameója Walter Paisleyként (ugyanezen a néven szerepelt Corman Egy vödör vér című horrorjában is). Szóval, ha valaki lemaradt volna erről a kultusszal is bíró B kategóriás csodáról, az sürgősen pótolja, mert megérdemli a figyelmet (ahogy egy minőségi, európai kiadás is kijárna számára, de erről majd később).

A mocsárlény visszatér (The Return of the Swamp Thing)

Mocsárlény a DC-univerzum harmadik olyan karaktere, aki a közkedvelt füzetek után a filmvilággal is megismerkedett (Superman volt az első – illetve Batman is látható volt a filmvásznon, de ő a tévésorozatból lett átvariálva, ezért határesetnek bizonyul a felsorolásban), ráadásul nem is akárki adaptálta. Az első, ’82-es mozifilm ugyanis Wes Craven meglehetősen gyengén muzsikáló feldolgozása volt, ami a horrormestertől szokatlanul összecsapottnak tűnt még a nagy nevek (Louis Jourdan, Adrienne Barbeau, Ray Wise, David Hess…) ellenére is. Mégis, az ételhiány problémáján dolgozó tudós szörnyű átalakulását megörökítendő alkotás folytatásában csak látott némi lehetőséget a Lightyear Entertainment, hiszen beruházott rá, fedélzeten az eredeti stáb jelentős részével, no meg a feltörekvő Wynorskival, aki az ezt megelőző esztendők során bizonyította, kevés pénzből is lehet szórakoztató filmeket készíteni.

Így lett ez esetünkben is. A mocsárlény visszatér ugyan le sem tagadhatná, hogy kisköltségvetésű, B kategóriás darab, mégis, az első percektől az utolsóig kimondottan szórakoztató. A sztori maga az előzményből táplálkozik, Mocsárlény már a láp ura, miközben a gonosz Dr. Arcane (Jourdan) az örök élet esélyét óhajtja magáénak tudni, ezért pedig bármit beáldozna, még frissiben érkezett fogadott lányát (Heather Locklear) is. A bonyodalmakat pedig nemcsak az okozza, hogy a lápot a genetikai módosításon átesett szörnyetegek (Arcane kísérleteinek monstrumai) közül miszter ormányfejű járja, a frászt hozva a békés lakosokra, hanem az is, hogy Abby, avagy az ifjú hölgyemény összeakad Mocsárlénnyel, aki felvázolja számára, milyen ember is a nevelőapja.

Persze ez a tömörített sztori így önmagában nem túl izgalmas, maga a film mégis működik a kiforratlan, kicsit bárgyú megvalósítás mellett. Maga a színészi játék egy-egy esetben teljesen rendben van, legalábbis Jourdan nagyszerűen hozza a gonosz figuráját (közhelyesebben nem is lehetett volna bemutatni, mint az orgonás jelentnél, amihez már csak egy ördögi kacaj illene jobban), sőt a mellette dolgozó Sarah Douglas is a tőle megszokott minőséget hozza (kevés, de jól működő mimika). Heather meg… hát, ő eleve azzal szerezte meg az ismertséget, hogy frizurája mindent kibír, mindent átvészel (T.J. Hooker), így ezúttal is csak egy cuki szöszi karakterére futotta a színésznőtől. Nem beszélve a Penthouse által befuttatott kebelcsodáról, Monique Gabrielle-ről, aki leginkább testi adottságainak hála vált népszerűvé – mind a normál, mind pedig a felnőtteknek szóló filmekben. A szereposztás vegyes felvágottját csak színesíti a két kisfiú, akik újra és újra felbukkannak, hogy egyszer túljátszott, máskor egészen hihető formában csempésszenek valódi humorbombákat a cselekménybe. És akkor az eredetileg nem annyira viccesnek szánt jelenetekről és helyzetekről még nem is beszéltünk. Bár a Swamp Thing mai szemmel nem kifejezetten horror (sőt régen sem volt kimondottan az), erős pillanatokkal bír, ráadásul rendkívül szórakoztató, hála a gumiba bújt szörnyetegek jelenlétének és harcának, amit minden Godzilla- és Guyver-rajongó megkönnyezne.

Alapvetően mindkét filmet tudom ajánlani a B filmek kedvelőinek, és míg a Chopping Mall kifejezetten horrorként is megállja a helyét, addig a The Return of the Swamp Thing inkább egy szórakoztató, horrorisztikus elemekkel is megáldott darab, amit kár kihagyni, pláne ha valaki kedveli a DC karakterét. A Chopping Mallnak jelentősen nehezebb a beszerzése, kék verzióban csak az amcsi Vestron-sorozatban jelent meg, méghozzá régiózáras változatban, így átlagos esetben marad a DVD: mondjuk az európai kiadások itt is alulmaradnak az államokéval szemben. Mocsárlény már egyszerűbb eset, a régiózáras amcsi kiadás (Shout Factory, angol felirattal) mellé május 15-én érkezik az angol Screenbound Pictures (kibontós videónk nagyjából ekkor, avagy a hónap közepén-végén várható a kiadó további filmjeivel együtt) verziója, ami már 2-es régiós, tehát itthoni masinákon is tökéletesen futtatható, ráadásul a minőségével sincs gond.

 
Remélem, érdekesnek találtátok a cikket, esetleg a kedvetek is meghoztam Wynorski klasszikusainak megtekintéséhez, talán még a legszimpatikusabb kiadásokat is megrendeltétek – mindenesetre bárhogyan is legyen, hamarosan ismét találkozunk, addig jó szórakozást, kellemes rémálmokat és borzongást kívánok!