Sajnos egy kissé késve érkeztem meg a buliba, így lemaradtam a Destiny 2 olyan, időközben vaultolt tartalmairól, mint a sztorit elindító The Red War kampány, a Curse of Osiris, a Warmind és a mindenki által imádott Forsaken. Olybá tűnik viszont, hogy valamikor a jövőben én is átélhetem a teljes élményt, mert bár néhány hónappal ezelőtt még úgy volt, hogy a Bungie végleg elengedi a looter shooter kezét, a cég nemrég közzétett videója alapján ennek pont az ellenkezője fog történni az elkövetkezendő hónapokban.
A stúdió új vezetői, a Pete Parsonst váltó Poria Torkan (stúdióvezető) és Josh Deane (a Marathon termékvezetője) perceken át beszéltek arról, hogy miként tervezik visszanyerni az emberek bizalmát (közben azért az elbocsátott kollégákról is megemlékeztek), és hogy mekkora szerepe van a Destiny-szériának a Bungie életében. A legfontosabb, hogy megtörténik a csoda, avagy a csapat elkezdi visszaállítani a Destiny 2 kukázott vaultolt tartalmait, amik azért kerültek ki a lövöldéből, mert különben túl nagyra hízott volna, plusz így könnyebb volt beépíteni az új tartalmakat. Ez a magyarázat természetesen nem igazán vigasztalta a rajongókat, hiszen fizetős kiegészítőkkel lettek szegényebbek – lényegében pont a cég meggondolatlan döntésének „köszönhető”, hogy hanyatlásnak indult az egykor óriási népszerűségnek örvendő FPS.
A fejesek kihangsúlyozták, hogy a szóban forgó tartalmak visszaállítása egyáltalán nem lesz egyszerű művelet, mivel az időközben eszközölt technológiai újítások miatt frissíteni kell a bevilágítási rendszert, az összecsapásokat, az ellenfeleket és a többi alrendszert, máskülönben nem lenne elég stabil a végeredmény. Az elkövetkezendő néhány hónapban elvileg többet is megtudunk arról, hogy pontosan mely részek térnek vissza a „halálból”, ám mivel a duó külön kiemelte a kampányokat, a helyszíneket és a raideket, valószínűleg ez a három terület van a fejlesztők fókuszában. Szinte biztosan újra elérhetővé válnak tehát az első mondatban említett kiegészítők, az olyan planéták, mint az eredeti Mars vagy az Io, valamint az elveszett raidek (Leviathan, Spire of Stars, Crown of Sorrow, satöbbi), ami – a Monument of Triumph frissítéshez hasonlóan – szerintem ismét kilövi majd a játékosszámot.
További jó hír, hogy a Bungie a jövőben sem mond le a franchise-ról, vagyis hiába nem kapott még zöld utat a Destiny 3 (a folytatásért indított petíció amúgy csaknem 411 000 aláírásnál jár), mindenképp szeretné új történetekkel és kalandokkal bővíteni ezt a közkedvelt univerzumot. „Ha a Destiny jövőjére tekintünk, ez a helyreállítási folyamat jelenti az első lépést azon alapok megteremtésében, amelyekre építve új történeteket és játékokat kovácsolhatunk – olyanokat, amilyeneket mindannyian megérdemeltek” – mondták az új vezetők a visszaállításra váró Destiny 2 tartalmak kapcsán. „A következő hónapokban további részleteket is megosztunk a tartalmak visszahozatalával kapcsolatban, és már alig várjuk, hogy felfedjük előttetek az elképzeléseinket a Destiny örökségének méltó megünnepléséről és a sorozat közösen épített jövőjéről” – tették hozzá. Mindez remekül hangzik, most már csak azért kell imádkozni, hogy a Sony ne vesse tűzre ezeket az ambiciózus terveket.
Borítókép forrása: Bungie