Cattle and Crops - Early Access teszt

Azt hitted, hogy egy monitor mögül farmot vezetni nem nehéz? Német fejlesztők épp azon munkálkodnak, hogy ne így gondold, és egy minél valósághűbb programmal örvendeztessék meg azok szívét, akiknek már annyitól is megugrik a pulzusszámuk, hogy: John Deere.

Bár sokak számára végtelenül furcsának tűnt a farmszimulátor zsánerének felbukkanása (mi élvezetes lenne abban, hogy képernyő előtt játszunk őstermelőt?), a mezőgazdasági sandboxok zászlósfutára, a 2008-ban megjelent Farming Simulator végül számtalan folytatást kapott és önálló franchise-zá nőtte ki magát, ezzel bizonyítva az ilyen jellegű programok létjogosultságát. Idővel pedig megérkeztek a versenytársak is, melyek közül nem sokan tudtak újat mutatni, egészen biztatónak tűnik viszont egy maroknyi német csapat, a Masterbrain Bytes stúdiója fejlesztés alatt álló mezőgazdasági kalandja.

A független Masterbrain Bytes főleg azért érdekes, mert tagjai közt nemcsak az évek óta fejlesztésben mozgó dizájnereket, grafikusokat és programozókat tarthat számon, hanem olyan mezőgazdász múlttal rendelkező szakembereket is, akiknek az a céljuk, hogy valós életbeli tapasztalataikat egy részletgazdag szimulátorba ültessék át. A Steamen jelenleg korai hozzáférésben elérhető Cattle and Cropsot következő generációs farmszimulátorként nevezik, és az általuk felvázolt koncepció elég volt ahhoz, hogy egy 2013-ban indított Kickstarter-kampány során több mint a kétszeresét kalapozzák össze a fejlesztéshez szükséges összegnek. Részben annak is betudható volt a siker, hogy már akkor a hivatalos járműgyártók hátszelét tudhatták hátuk mögött a licencelt járgányokkal. Nem kis fába vágták azonban fejszéjüket, mert emellett az alkalmi játékosok igényeit is szeretnék kielégíteni, így számtalan játékmódot terveznek, a kampány mellett multi és sandbox mód is lesz, nem beszélve a modding erőteljes támogatásáról.

IZZON A VETÉSFORGÓ!

A Steamen jelenleg az első tartalmasabbnak mondható 0.1.1-es verzió érhető el, ami még korántsem a végleges változat (ennek megjelenését csak valamikor 2019-re várhatjuk), de a helyzet nem olyan vészes, mint sok alfaprogram esetében – az egyetlen megnyitható térképen már komplett küldetésekben kóstolhatunk bele a vidék ízébe, illetve egy techdemó is elérhető. A Cattle and Cropsban egy farmert kapunk kezünk alá, akit terelgethetünk TPS vagy akár FPS nézetből is, így értelemszerűen nem egy felülnézetes stratégiáról van szó. Ráadásul tapasztalati pontokkal a karakter is fejlődik, idővel újabb specializációkat választhat. A cél, hogy felvirágoztassuk a gazdaságunkat, és minél több bevételre tegyünk szert, és természetesen ez csak verejtékes munka árán érhető el: nemcsak, hogy megfelelő gépeket kell vásárolnunk a többféle talajtípus megműveléséhez, de állatokat gondozhatunk, növényeket termeszthetünk, az utunkba álló akadályok pedig azok lesznek, amik a valós életben is – az időjárás, az aszályos időszak, a terményeket és a jószágokat támadó betegségek. Ahogy fejlődik gazdaságunk, úgy kell még több szorgos kéz a kezünk alá, később bizonyos feladatokra munkásokat vehetünk fel, akik elvégzik a gyümölcsök szüretelését, a haszonjószágok hizlalását, az aratást. A tervek szerint rájuk is figyelnünk kell majd, képességeik szintje mellett boldogságuk is kihatással lesz arra, hogy mennyire hatékonyan sürögnek-forognak.

AZ IDŐKÉP TEGNAP MÉG NEM EZT MONDTA...

Az életszerű rendszer egyik alapfeltétele természetesen az, hogy a természet törvényei is úgy domináljanak, ahogy a valóságban, ezért a fejlesztők nagy hangsúlyt fektetnek a dinamikus környezetre, az időjárásra, évszakokra és a fizikára is. Olyannyira, hogy a járművek nyomokat is hagynak a talajon, hiszen ki látott már olyan traktort, ami nem húz maga után semmilyen csíkot? Ez azt is jelenti, hogy amiképp a valóságban is, egyes terepeken sokkal nehezebb lesz a munka, és az aratás és földművelés során is olyan technikákat kell választani, amik ésszerűek és működőképesek. Az alfaverzióban már az is megtapasztalható, hogy az általunk vezetett traktornak kezünk alatt tényleg érezzük a „súlyát”, és körülményesebb türelemjáték megszokni a vezetését, főleg a parkolást, vagy amikor eszközöket kell csatlakoztatni a járműre. Utóbbi egyébként úgy a legegyszerűbb, ha a jármű belsejéből irányítunk, a „cabin” nézetben, ekkor ugyanis visszapillantó tükrök fogják segíteni a dolgunkat amellett, hogy a fejlesztők azt is jelzik, hogy pontosan milyen szögben akaszthatunk be, mondjuk, egy ekét.

A fejlesztők fontosnak tartják a személyre szabhatóságot is, így az alkalmi játékosok kikapcsolhatnak olyan játékelemeket, amik nehezítik a küldetéseket vagy a kezelést, ilyen például az automata kézifék, de megadható az is, hogy a környezet mennyire legyen ellenségünk. A téma iránt rajongók vágyait a valós életben is létező modellek elégíthetik ki, a stúdió ehhez rengeteg partnertől szerezte be a szükséges licencjogokat, így a Mercedes-Benz, Stratmann, Hawe, Horsch, Damann modelljeibe is bármikor belevethetjük magunkat, hogy átfurikázzunk a szomszéd telekre, és ezt elég sokszor kell majd megtennünk. És ha már személyre szabhatóság: a járgányokat is kedvére dekorálhatja a játékos, ajtókat cserélhet, interaktív tükröket, horgonyokat vagy más kiegészítőket helyezhet beléjük, sőt emellett még az épületek is modulárisak.

NŐJÖN AZ A CEFRE!

A mezőgazdasági múlttal rendelkező fejlesztők komolyan veszik azt is, hogy a termény minősége rengeteg tényező függvénye: nedvesség- és páratartalom, tápanyagok és más. A végleges verzióban sokféle növényt várhatunk majd (alfában egyelőre csak a kukorica érhető el), és ahogy a valóságban, úgy minden egyes típusú növénynél másra kell figyelnünk, az sem lesz mindegy, hogy azokat milyen körülmények közt ültetjük el. A fejlesztők a dinamikus időjárás programozása során valódi statisztikai adatokat vettek alapul, ezek alapján dől el, hogy mikor jön eső és szárazság. Az évszakok és természeti tényezők pedig ugyebár hatással vannak a termőföldre, avagy arra, hogy milyen eszközökkel és járművekkel művelhető – ha rosszul döntünk, akár szépen bele is süppedhetünk a mocsaras talajba. A hosszabb ideig tartó aszály vagy esőzés pedig befolyásolja a hosszabb távú stratégiáinkat is, így bőven lesz mire figyelni – természetesen csak a végleges verzióban láthatjuk, hogy ez miként is áll majd össze egészként.

A MAGVAK EL VANNAK VETVE

Jelenleg inkább az alapvető mechanikai elemek finomításán és a tartalom bővítésén van a hangsúly, grafika terén már egy, a mostani állapotában is szép játékot láthatunk, amit a jobban kidolgozott textúrák a későbbiekben valószínűleg még látványosabbá tesznek. Már most nyitva áll a modding lehetősége is egy térképszerkesztő formájában, és a közösségi fejlesztés a későbbi tervek közt is kiemelt szerepet kap: a fejlesztők az eszközök mellett videós tutorial anyagokat is terveznek. Jövő év májusáig fogják folyamatosan adagolni az újabb járműveket és funkciókat, később pedig ingyenes DLC-k formájában szeretnék bővíteni a játékelemeket. A tartalom bővítése mellett a fizikán is bőven van mit dolgozni, nem beszélve a mesterséges intelligenciával ellátott karakterekről, járművekről, na és a multiplayer módról, amiben a barátok együtt eshetnek neki a tennivalóknak. A korai vásárlók eddig rendkívül pozitív kritikákkal illették a 33 eurós (10 300 forintos) programot, és úgy tűnik, ebből még valami jó is kisülhet, talán még a Farming Simulator jövőre érkező részét, vagy a napokban elstartoló Pure Farmingot is megszorongathatják a németek – amennyiben sikerül minden ígéretüket valóra váltani. Legalábbis PC-n, mivel konzolos változatot nem terveznek készíteni.