VII. Jayavarman leginkább arról ismeretes, hogy 1181-es hatalomra kerülése után az akkor már több, mint 400 éves hagyományokkal bíró Khmer Hinduizmus helyett a Mahayana Buddhizmust vezette be. Ezzel egy időben hatalmas beruházásokba kezdett, melyek a nép javát szolgálták: templomok, kórházak, kövezett utak és öntözőcsatornák kiépítésével egy új aranykorba vezette a mai Kambodzsát.

Erre vonatkoznak a Civilization 6 során bemutatkozó egyedi képességei és egységei is. A Domrey, azaz a harci elefánt hátára még egy balliszta is került, míg a Prasat a templomnegyedet cseréli le egy jobb bónuszokat adó mezőre. Egyedi képessége is avalláshoz kapcsolódik: a szent helyek extra bónuszokat adnak, továbbá minden alkalommal, amikor létesítünk egyet, területet nyerhetünk el, akár az ellenfeleinktől is. A nép egyedi képessége a Grand Barays, mellyel az akveduktok és a mellettük húzódó farmok kapnak hasznos bónuszokat.

A DLC fizetős, a Digital Deluxe kiadás tulajdonosai azonban alanyi jogon kapják meg megjelenéskor.