Egyre nehezebb igazán maradandót alkotni a zombis műfajban. A játékfejlesztők kedvenc ellenféltípusaként a legkülönbözőbb módokon pusztíthattuk az agyra kiéhezett élőhalottakat (vagy épp alakíthattuk őket), a stílusban rejlő potenciált pedig túlzások nélkül a végletekig merítették, ahol már közel sem biztos, hogy van még olyan zsáner vagy értelmezés, amire valaki nem gondolt.

Ebből a szempontból a Silent Dreams által alkotott Dead Age sem tűnt kiemelkedőnek roguelite zombis túlélőjáték már van, nem is egy (közülük is kiemelkedik a State of Decay-széria), a srácok mégis meglepően szép sikereket értek el ötletükkel, olyannyira, hogy nemrég már a második felvonást léptették Early Accessbe. A Dead Age ugyanis a zombiirtás színtiszta élvezetének és a posztapokalipszis keserédes melankólikus atmoszférájának keveréke helyett (bár vizualitásában és stílusában letagadhatatlan a The Walking Dead, különösen az eredeti képregény hatása) elsősorban az FTL idegőrlő pánikszimulációját tekintette inspirációnak a túlélés a zombiapokalipszis során egy lehetetlen szituáció, amelyből a lehető legjobbat kell kihoznunk.

Ennek fényében a Dead Age 2 által kínált különböző rendszerek és játékelemek mindegyike kihívás is egyben. Adott egy oldalnézetből szemlélhető bázis, amit fejleszthetünk és bővíthetünk, hogy egyre több funkciót nyújtson számunkra, ám az azon végzett munka jellemzően fél-egy napra leköti túlélőinket, akár ellehetetlenítve így bizonyos határidős küldetéseket. Gyűjthetünk új túlélőket és fejleszthetjük őket, hogy egyre szívósabbak legyenek és nagyobb eséllyel éljék túl a játék meglehetősen komplex és nehéz körökre osztott összecsapásait, ám minden túlélő egy újabb éhes száj is, akinek köszönhetően még gyorsabban emésztődnek fel amúgy is vészesen fogyatkozó készleteink. A térképen pedig hiába bukkannak fel időről időre csomópontok, ahová csapatunkat vezetve értékes rakományt vihetünk vissza a bázisra, a kiruccanás nem minden esetben éri meg a kockázatot, főleg, hogy bázisunkat hol ellenséges frakciók, hol élőhalott hordák ostromoljatják.

A Dead Age 2-ben borzasztóan könnyű viszonylag gyorsan elbukni, a játék pedig mindössze annyiban nyújt segítő jobbot, hogy az aktuális játék során végzett teljesítményünkért medálokat kapunk, melyek elköltésével növelhetjük a következő nekifutás kezdő körülményeinek színvonalát, esetleg eleve combosabbra gyúrthatjuk új karakterünket. Ám még a legcombosabb túlélő sem lesz soha elpusztíthatatlan szuperhős legfeljebb kicsit nagyobb eséllyel és tovább bírja majd egy játékban, amely folyamatosan a lehetetlennel szembesít. Ráadásul a dinamikus, és az Early Access során folyamatosan bővítendő rendszernek hála minden próbálkozás során más eseményekkel, más lehetséges történetbeli döntésekkel, más küldetésekkel. Megpróbálod levadászni a táborodból értékes nyersanyagokkal dezertált barátodat? Fizetsz védelmi pénzt a környéket uralma alatt tartó bandának? Szövetkezel a szomszédos csoporttal? És ez csak néhány példa a sok közül.

A Dead Age 2 természetesen magán viseli a fejlesztőcsapat lehetőségeinek korlátjait  is: grafikája meglehetősen kopott, hanganyaga és története sem kiemelkedő, ám a hangulat és a benne rejlő potenciál egyszerűen kiváló, ráadásul képes kárpótolni az esetleges hiányosságokért. Külön plusz pont, hogy a fejlesztők az Early Access alatt egy folyamatos Wishlist Eventet futtatnak minél több játékos teszi kívánságlistájára a játékot, az egyes mérföldkövek elérésével annál több extra kerül bele a végleges változatba. Ugyan egyes elemeken még bőségesen van csiszolnivaló (a próbakör során szép számmal akadtam bugokra), a víz pedig talán picit túlságosan hirtelen mélyül a röpke tutorial után, mindettől függetlenül a Dead Age 2-nek nagyon jó esélyei vannak arra, hogy kiemelkedjen a zombijátékok miliőjéből és akár klasszikussá is váljon.