Az említett fejlesztőcsapat vezetője nem más, mint az a Toby Gard, akinek részben Lara Croft karakterét is köszönhetjük, így neve már alapból garancia lehet egy minőségi főszereplővel operáló alkotásra. Rajta kívül még a zeneszerző, Nathan McCree is visszaköszön a jól ismert szériából, így az aláfestő zenék színvonala is biztosított, az alapot pedig egyenesen H.P Lovecraft művei inspirálták. Lássuk is mit hoztak ki eddig ebből az ígéretes, jelenleg early accessben elérhető játékból.

Hatalmas, sötét és hátborzongató

Az már most tisztán látszik, hogy egy elég erős atmoszférával bíró világot sikerült megalkotni, amiben főszereplőnk, Morgan Carter igen jól megállja a helyét. Rajta kívül sok emberi élőlénnyel eddig nem találkoztam, de már most elmondhatom, hogy  mindenkinek remekül sikerült a szinkronja, aki csak megszólalt. Nem véletlenül, hiszen a hangokat is profik kölcsönzik a szereplőknek. A grafikára sem lehet túl sok negatív jelzőnk, mert habár nem a fotórealisztikus vonalat erősíti, ez a kicsit inkább képregényes/cel shaded látványvilág igencsak jól áll a történetnek. Apropó történet… nagyvonalakban összefoglalva célunk nem más, mint hogy kijuttassuk Morgant ebből a hatalmas és sötét világból, azáltal, hogy különböző küldetéseket hajtunk végre az egyes mapeken. Jelenleg az “iktass ki bizonyos számú ellenséget és/vagy találj meg megadott számú dolgot a térképen” feladatokra korlátozódik a játék, és a cikk írásának pillanatában ellenfélből is még csak kettő fő faj létezik: ghoulok (inkább közelharcosok, fürgék és némelyik képes a láthatatlanságra) és „paganok” (távol- és közelharc, egyesek varázsolni is tudnak), de a tervek szerint a felhozatal bővülni fog.

Lopakodás, harc és... lopakodás

Első indításnál egyből preferenciánk szerint választhatunk, hogy belső, külső vagy hibrid nézetben szeretnénk-e átélni a kalandokat. Személy szerint én jobban kedvelem a külső nézetes módot, de a másik kettőre sem nagyon lehet panasz, valamint a kontrolleres és a billentyűzetes irányítás is remekül működik. Technikailag nem is tudok reklamációval élni, a Dream Cycle szépen és folyamatosan fut, nem tapasztaltam akadást, összeomlást, maximum néha egy-két pillanatnyi fagyást a töltőképernyőn, de ez elenyésző. Mechanikailag viszont még akad néhány furcsaság, csak párat említve: az ellenfelek néha érdekesen mozognak, fall damage hol van, hol nincs, és egyszer még az irányítás is beakadt, de ezeket a hibákat úgy is javítani fogják. 

Fő feladatunk, vagyis a lopakodás és a harc ígéretes, mindkettő izgalmas és kellően élvezetes. Az eszközök már most változatosak, alap fegyverünk jelenleg a kard, másodlagosnak viszont választhatunk pisztolyt, íjat, gépfegyvert stb. Ezek mind jól és könnyen használhatóak. Különböző képességekből sincs hiány, ezekből egyszerre 4-4 lehet majd nálunk, valamint rendelkezünk egy fix adottsággal is, egyfajta „látással”, melynek segítségével az egész térképen könnyedén megtalálhatjuk az ellenfeleket és a lootot. Karakterünket perkekkel is személyre szabhatjuk majd, amiket a pályák végi ládákból nyithatunk. Az egyes körzetek szinte teljes egészében bejárhatók, gyakorlatilag mindenhova felmászhatunk, „repülhetünk”, „teleportálhatunk”, ha valahol mégsincs keresnivalónk, azt egy diszkrét üzenet jelzi. A 10 000 helyszín sem csak üres ígérgetésnek tűnik, a térképen már most látszódik a helyük, és szépen fokozatosan kerülnek is be a játékba. Érdekes tájakban, nehézségi fokokban, ellenfelekben és úgy egyébként tartalomban tehát valószínűleg nem lesz hiány, így a különböző játékstílusokban lévő lehetőségek tárháza egész biztosan a végtelenhez fog közelíteni, legyen az közelharcos, kardozós, távolról lövöldözős, csapdázós vagy ezek bármilyen keveréke.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Érdemes lesz várni

A fejlesztők folyamatosan monitorozzák a játékosok visszajelzéseit, minden pályát pontozhatunk és leírhatjuk véleményünket, így a végeredmény biztosan nagyon szerethető lesz. De erre még egy ideig várnunk kell, mert a tervek szerint minimum egy évig korai hozzáférésben élvezhetjük a játékot. A program jelenleg 20 euróba, nagyjából 7200 forintba kerül, ami korrekt ár a pillanatnyi formájáért, de valószínűleg idővel ez is emelkedni fog.

Összességében, early access ide vagy oda, szerintem a Dream Cycle már most is egy remek játék. Meglehetősen szórakoztató, hangulatos és nyomasztó tájakkal/ellenfelekkel, kreatív megoldásokkal telepakolható, izgalmas sandbox, egy kellően szimpatikus és „badass” főszereplőnővel.