• Michael B. Jordan a Creed 3-ról beszélt
  • Elmondta, hogy miért nem volt szükség Rocy karakterére
  • Szerinte a főhősnek meg kell állnia a saját lábán
  • A film elképesztően jól nyitott a jegypénztáraknál

Amikor anno bejelentették a Rocky spinoffjaként funkcionáló Creed: Apollo fiát, sokan szkeptikusak voltak, mert nem gondolták, hogy folytatni kellene ezt a történetet. Ryan Coogler 2015-ben debütált filmje aztán bizonyította, hogy bőven van még potenciál ebben a sztoriban, és amellett, hogy jól sikerült az alkotás, Sylvester Stallone is karrierje egyik legjobb alakítását nyújtotta benne az immáron mentor szerepbe lépő Rocky Balboaként (olyannyira, hogy még Oscar-díjra is jelölték a szerep miatt). A film minden szempontból rendkívül sikeres lett, mostanra pedig trilógiává duzzadt a sztori, a napokban ugyanis megérkezett Michael B. Jordan rendezői debütálása, a Creed 3. Ebből a felvonásból viszont már kimaradt a legendás ökölvívó, az Adonis Creedet játszó színész pedig a Hot 97-nek adott interjúban mesélt arról, hogy miért nem szerepel Sly karaktere.

"Először is, Sly és Rocky DNS-e az egész franchise-t áthatja, ehhez kétség sem férhet." – mondta Jordan a beszélgetés során. "Szerintem azt szeretjük annyira ezekben a filmekben, hogy látunk valakit, aki számos nehézségen megy keresztül, végül mégis képes megmászni azt a bizonyos hegyet. Ilyen terveink vannak Adonis Creed karakterével is, éppen ezért azt akartam, hogy a főszereplő megálljon a saját lábán. Ehhez a múltba kellett mennünk, és meg kellett néznünk, hogy mik voltak azok az események, traumák, amelyek formálták a főszereplő személyiségét. Azt hiszem, ennek a történetnek az a lényege, hogy Adonis Creed a családjával együtt előre haladjon, és ezzel ő maga is képes legyen előre lépni." A rendező/főszereplő elmondása szerint tehát azért nem szerepelt Rocky a filmben, mert nem akarta, hogy elterelődjön a fókusz, ebben pedig végső soron igaza is van, hiszen nem biztos, hogy jót tett volna a karakterközpontú cselekménynek egy Rocky mellékszál. A számítások pedig úgy néz ki, hogy bejöttek, a Creed 3 ugyanis tarolt a nyitóhétvégén, hiszen közel 60 millió dollárt termelt a tengerentúlon, ami 75 milliós költségvetés mellett rendkívül kimagasló teljesítmény.