pcguru-ajanlott2590x150.jpg

Pár hónapja már volt szerencsém elvinni egy körre a PowerA néhány tematikus finomságát, akkor éppen – bár kicsit megcsúszva – a Mario-nap alkalmából. A világ legismertebb vízvezeték-szerelője után ezúttal a Nintendo falánk rózsaszín ikonja, a megszületésének idén immáron harmadik évtizedét ünneplő Kirby ihlette kiegészítőket próbálhattunk ki a gyártó jóvoltából, pontosabban egy vezetékes kontrollert és egy védőtokot Nintendo Switchhez.

Természetesen a HAL Laboratory műhelyében megszületett apróság színei dominálnak mindkét kiegészítő esetében, melyek gyakorlatilag ugyanazt a grafikát kapták, csak kicsit más elrendezésben. Az egyik oldalon katonás csíkokba rendezve váltja egymást a rózsaszín sötétebb és világosabb árnyalata, míg a másikon már kék alapon, csillagokkal körbefogva ismétlődik Kirby neve. Persze az imádott karakter, avagy maga Kirby sem maradhatott le róluk, aki sietve fut át a színen, apró porfelhőket hagyva maga után. 

A hivatalosan Enhanced Wired Controller néven futó kontrollerrel kezdeném, melyet kézbe fogva az első meglepő dolog a súlya. Érzésre gyakorlatilag annyit nyomhat, mint a hozzá mellékelt vezeték, így ezt fogva garantáltan nem fog soha elfáradni a karunk, bármilyen hosszan is táborozunk le Nintendo Switchünk elé. Az említett Kirby témájú grafika remekül fest rajta, a kontroller pedig extraként még egy csillagot is kapott a "komlokára", a Start és Select gombok közé. Anyaga alapvetően műanyag, de szerencsére egyáltalán nem az a recsegős-ropogós fajta, amit az ember már félve vesz a kezébe, attól tartva, hogy egy erősebb szorítástól esetleg megreped. 

Pehelysúlya ellenére egész masszív darab, tapintása kellemes, és kényelmesen belesimul az ember tenyerébe. A gombok és analóg karok is korrektül működnek, az ismerős kiosztás ráadásul a két markolaton található egy-egy programozható plusz gombbal is kiegészül. A dokkolóhoz csatlakoztatható három méteres vezeték bemenetén kívül, fülhallgatónknak, egy 3,5 mmm-es jack dugó is helyet kapott az alján. A kontroller egyetlen hátránya, hogy lényegében "csak egy vezérlő", így se NFC olvasóval, se rezgő motorral nincs felszerelve, valamint kizárólag dokkolt állapotban használható. Ezt leszámítva viszont tökéletesen elvégzi a dolgát, mindezt stílusosan és egész kedvező (nagyjából 11 ezer forintos) áron.

Térjünk is át a védőtokra, ami a kontroller után megjelenésében nem okoz nagy meglepetést, azonban kemény külsejével, a bájos grafika ellenére, garantált védelmet biztosít Nintendo Switchünknek, fülét megragadva pedig konzolunk könnyedén cipelhető vele bárhová. Belsejében a PowerA a kék helyett a csillagok ihlette sárga színnel boronálta össze a rózsaszínt, és még a címkére is rakott egy aprócska Kirby-t. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A felső részen egy hálós, zipzárral lezárható zsebet találunk, ami tökéletes, teszem azt, egy power bank, töltőkábel, vagy éppen iratok és más apróságok tárolására. Az alsó rész szolgál a konzol fekhelyeként, külön mélyedésekkel a Joy-Con ravaszainak, és még egy plusz keret is jár hozzá, amivel Nintendo Switch és Nintendo Switch OLED modell mellett akár egy Nintendo Switch Lite is lötyögés nélkül szállítható benne. A tok két oldala között nyelvként nyúlik ki egy tépőzáras játéktartó, tíz apró zsebecskével, mely emellett a konzol rögzítésére is szolgál, és akár még állványként is használható. Körülbelül 8400 Ft-os árával szintén nem csak egy jól felszerelt, de egyben roppant baráti árú tok is egyben, amit a kontrollerrel együtt csak ajánlani tudok, természetesen nem kizárólag Kirby-rajongóknak.