Kissé ironikus, hogy a Diablo III megjelenésére pont egy fantasy hack ’n’ slash-sel villanthatunk nektek, de talán jó is ez így, hisz a Blizzard szörnyetege emelt árral és szűkös készletekkel került a boltok polcaira. Márpedig az nem elfogadható, hogy míg a szerencsésebbek a pokolban kaszabolják az alvilág urát, addig a többiek szomorkodva csücsülnek a sarokban és remélik, hogy egy nap rájuk mosolyog a pajkos Fortuna. Nos, bár távol álljon tőlünk, hogy lebecsüljük a legújabb Blizzard-csodát, a többieknek kiváló alternatíva lehet a 2007-ben megjelent Silverfall: képregényes stílusú grafikával megáldott kattintó-bajnokság, hatalmas világgal, érdekes sztorival, és kimondottan hosszú egyjátékos kampánnyal megtámogatva. Jól hangzik, nem igaz?

Silverfall ScreenshotokSilverfall ScreenshotokSilverfall Screenshotok

EZÜSTSÖRÉNY

A sztori tulajdonképpen a megszokott mederben zajlik, vagyis van benne világmegmentés, ősi gonosz erő, és nem mindennapi küldetéstudattal megáldott, (többnyire) magányos hős. Minden adott tehát egy szórakoztató fantasy kalandhoz, melynek középpontjában Silverfall városának pusztulása áll. A történetmesélés nem hoz újat a műfajba, de legalább jól működik, és mivel a sztori bővelkedik a fordulatokban és a jól megírt dialógusokban, viszonylag jól kidolgozottnak mondható. Persze nem szabad Mass Effect- vagy Alan Wake-mélységű forgatókönyvet várni: a hack ’n’ slash akció-szerepjátékokban a hangsúly a folytonos lootoláson és a szörnyek nonstop kaszabolásán van, ez utóbbi két fronton pedig már-már túlteljesít a Silverfall.

Rengeteg látványos lényt hányhatunk kard- és pálcavégre, melyekért természetesen tapasztalati pont üti a markunkat. Az XP-ket az erő, az egészség, a varázslat és az ügyesség tulajdonságok növelésére költhetjük el, illetve skilleket vásárolhatunk belőlük, melyek harc, mágia és egyéb kategóriákra oszthatók. És hogy hol vannak a kasztok? Nos, a Silverfallban ilyen nincs, a karakterek egytől-egyig a nulláról indulnak, és csakis a képzeletünk szabhat határt a fejlődési iránynak. Ez egyrészt azért jó, mert alkothatunk mutánsokat, és ezzel gyakorlatilag végtelenféle karakterrel gyakhatunk, másrészt viszont rossz, hisz nincs igazi különbség a mágusok és a harcosok között -- köztünk szólva jómagam mégis ezt a fajta módszert kedvelem jobban, de ez tényleg ízlés kérdése.

Silverfall ScreenshotokSilverfall ScreenshotokSilverfall Screenshotok

HATALMAS VILÁG, TÁRSASÁGGAL

A játékban a harcon túl küldetések megoldása lesz a fő feladatunk, melyek -- szintén a stílus határain belül -- igyekeznek változatosak lenni. Sajnos azonban kénytelenek vagyunk megemlíteni, hogy ahogy a legtöbb Diablo-klón, úgy a Silverfall is hajlamos monotonná válni hosszútávon. Azt javasoljuk, hogy ha kezd kicsit fárasztó lenni a farmolás, akkor kezdjetek felfedezni, mert a Silverfall világa meglehetősen nagy, és a kismillió fő- és mellékküldetésből azért csak-csak akad egy izgalmasabb darab, klassz jutalommal (ez lehet egy ritka fegyver, ajándék skill, vagy egyéb hasonló nyalánkság). Érdekesség továbbá, hogy a programban társak is szegődhetnek mellénk, így háromfős partival is mehetünk, ami kicsit feldobja a többnyire magányos miliőt.

SILVERFALL GÉPIGÉNY + MAGYAR FELIRAT

A játék a maga idejében (tehát öt évvel ezelőtt) igencsak megkívánta a komoly konfigurációt, viszont a Silverfall által megkövetelt gépigény ma már teljesen átlagosnak számít. Lássuk, mi az a minimum, amin a játék már elindul: Pentium 4 2.8 GHz vagy AMD Athlon XP 2800+ processzor, 512 MB RAM, 128 MB ATi Radeon 9500 vagy nVidia 6600GT (vagy ennél jobb) videokártya, 10 GB HDD.

Külön jó hír, hogy a hazai honosító közösségnek hála a Silverfall játszható magyar felirattal is, az ehhez szükséges külön programot megtalálhatjátok a DVD-mellékleten, és nem kell mást tennetek, mint elindítani, hiszen az alkalmazás megtalálja a feltelepített játékot, és felinstallálja rá a magyar feliratot.

132 OLDALAS PC GURU JÚNIUSBAN!


Júniusban egy különleges PC Guruval várunk minden kedves olvasót, hiszen hosszú idő után ismét 132 oldalas tartalommal érkezik a 2012/07-es magazin, és ennek egy része egy meglepetés melléklet lesz -- erről később még külön mesélni fogunk. A lényeg, hogy június 7-től ismét egy vaskos Gurut vehettek a kezetekbe, amelyben az extra tartalom mellett még 10 bemutató, 2 interjú, 19 teszt és sok már érdekesség várja majd az olvasókat -- méghozzá változatlan áron.