Itt az október vége, a Halloween, vele együtt a tökfaragás és a hűvösebb idő beköszöntével a házibulik időszaka. Ja, és persze jó néhány nagyszerű játékmegjelenésen is túl vagyunk, ami pedig még jobb, hogy a java csak most következik, hiszen a november is tartogat majd a képernyő elé szegező alkotásokat.

Overwatch 2

Az Overwatch 2 egy nagy adag PvE tartalommal toldja meg a megszokott játékélményt. Az új, free-to-play rendszerbe ültetett játék a 35 hőssel, 22 pályával és 6 játékmóddal garantáltan leköti majd az idődet. A tervek szerint minden kilencedik héten új szezonális tartalmak és egy egész rakás megszerezhető csecsebecse biztosítja, hogy ne lankadjon az érdeklődés a játék iránt.

Plague Tale: Requiem

A Plague Tale: Requiem folytatja Hugo és Amica történetét: a testvérpár elmenekül a múlt árnya elől, de a fiú erejének újbóli feléledése ismét magával hozza a rémálmot. Az egyetlen reményük egy prófécia, és az abban szereplő sziget, mely Hugo megmentésének egyetlen kulcsát rejtheti.

Gotham Knights

A Batman halálával keletkező űr betöltésére nem egy, hanem egyből négy hős (Batgirl, Nightwing, Red Hood, és Robin) érkezik, hogy megvédjék mentoruk városát Goham City-t. A Gotham Knights akár kooperatív módban is végigjátszható kampánya során régi ismerősökkel és új rejtélyekkel is összehoz majd a sors, ahogy a város jövőjéért küzdünk.

Lego Bricktales

A Lego Bricktales kihagyhatatlan a játékcsalád rajongói számára: a megszokott akció-kaland helyett ezúttal kicsi diorámák tárnak elénk megoldandó fejtörőket. No és persze az építkezés sem maradhat el, ahogy a változatos LEGO-tájakon keressük a boldogság-kristályokat.