A már-már szokásos idő előtti szivárgást követően végül végre maga a Sony is megerősítette, hogy elég ütős júniusi kínálattal ágyaz meg a PlayStation Plus a hónap végén esedékes megújulásának, melynek részeként több konstrukcióból válogathatnak majd a játékosok. Ebben a hónapban az előfizetők az időközben PC-re is ellátogatott 2018-as God of War-t, a gyerekkori mesehőseiket egymásnak eresztő Nickelodeon All-Star Brawl-t, és a saját nindzsa utat kínáló Naruto to Boruto Shinobi Striker-t dobhatják ingyen a kosarukba.

Kisimoto Maszasi 1999-től egészen 2014-ig futó, világszerte ismert mangája már számos adaptációt megélt az évek során, többnyire a CyberConnect2 gondozásában, melyekben interaktív formában élhettük át a közkedvelt sorozat eseményeit, valamint csaphattunk össze a többi rajongóval kedvenceink bőrébe bújva. A 2018-as Naruto to Boruto: Shinobi Striker a Naruto és Naruto Shippuden történetének lezárásával – amit aztán más főszereplőkkel és cselekménnyel kvázi a Boruto folytatott – egy új utat nyitott meg a rajongók előtt, melyben a közismert karakterek helyett végre ők maguk kerülhettek a középpontba.

A korábbi sztoriközpontú Naruto-játékokkal ellentétben a Soleil sajátos grafikai stílusú alkotásában ugyanis a játékosok ezúttal végre megalkothatták saját nindzsájukat, hogy aztán izgalmas 4-4 elleni összecsapásokba bocsátkozzanak, küldetéseket teljesítsenek és elmerüljenek a már ismerős univerzumban. Persze a közismert helyszínek és elemek mellett a játékban a Naruto-sorozat szereplői is feltűnnek, akiktől eltanulhatják látványos és pusztító techikáikat, valamint akár ruhatárukból is kikölcsönözhetnek pár jellegzetes darabot.

Ha mindig is az volt az álmod, hogy elindulj saját nindzsa utadon, akkor a Naruto to Boruto: Shinobi Striker erre remek lehetőséget ad, ráadásul közben kedvenceidet is viszontláthatod. Amennyiben már átélted a sorozat történetét a Ninja Storm-játékokkal, akkor ez lehet az ideális következő lépcsőfok, melyen már saját nindzsáddal bizonyíthatod rátermettséged a világ játékosaival szemben.