A wargaming közösségnek minden bizonnyal ismerős a seregtáska fogalma, és biztos akad, aki a Feldherr nevét is ismeri már. Ha máshonnan nem, akkor a német cég nevével nem is olyan régen már találkozhattatok a PC Guru Online oldalán, amikor Böjtinek volt szerencséje egy pár társast puha habszivacsba bújtatni. Most a seregtáska és a társasjáték-inzertek találkozását, azaz a Feldherr közepes méretű táskáját vesszük górcső alá, kibélelve a Games Workshop gondozásában kiadott Space Hulk társasjáték 3. és 4. kiadásának génorzói és űrgárdistái számára.

Nem a szemem táskás

Félreértések elkerülése végett, a nálunk járt táska csupán a Space Hulk miniatűrjeinek tárolására szolgál. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy létezik a társas dobozába illeszthető szivacstáblája is a Feldherrnél, illetve a játék további elemeinek tárolására felosztott inzertet is vehetünk, külön vagy egyben beszerezve a hasznos kiegészítőket.

pc-guru-feldherr-space-hulk-tatyo-02.jpg

A táskás megoldásban pedig még több helyünk is van, mint amennyire valójában szükségünk lenne. A két emeletnyi szivacs közül kettő nem teljesen szimmetrikus kiosztású, ezek a vegyes méretű foglalatokkal rendelkező „felek” szolgálnak a nagyobb jószágok számára, míg egy kisebb kivágásokkal rendelkező, szabályos 4×8 kiosztású „gyalogsági” tálca adott a kisebb modelleknek. Itt némi helyünk szabadon marad, ahova tokeneket pakolhatunk, bár ez a játék kezelhetősége szempontjából nem a legideálisabb hely számukra. Vállalkozó kedvűek pedig megkockáztathatják a felesleges falak kivágását, hogy a játéktábla elemei közül a táskába is megpróbáljanak párat belevarázsolni.

pc-guru-feldherr-space-hulk-tatyo-05.jpg

Maga a táska nagyjából egy laptop-hordozó méreteivel bír és pehelykönnyű, a szivacsok tárolására egy darab műanyag cipzáros rekesz áll rendelkezésünkre.  Emellett adott még egy szűkös oldalzseb, amiben szabálykönyvet vagy egyéb papírárut tárolhatunk. A táskához egy állítható és levehető vállpánt is dukál, illetve egy merevített fülnél fogva ragadhatjuk meg. Egyetlen bánatom, hogy egy cseppet sem vízlepergető, úgyhogy zivatarban vagy Balaton-átúszásnál nem ez lesz a legjobb barátunk. Ami kicsit komolyabb hiányossága, hogy kaphatott volna egy kis falmerevítést, ha a buszon, villamoson vagy kocsmapultnál felelőtlenül rádőlünk, akkor ne a minik bánják az affért. Igaz, szállítás közben bekövetkező erőhatások és kisebb ütközés okozta sérülések ellen még így is véd, de nem biztosít sérthetetlenséget, a festék kopásának ugyanúgy ki vannak téve figuráink. A menet közben ide-oda csúszkáló modellek oldalát a habszivacs finoman dörzsöli, így különösen fontos a lakkozásuk, ha vigyázni szeretnénk a munkánkra. 

Hadrendbe állítva

Az elhelyezésnek szigorú rendje igazából nincsen, bár van modell, ami méretéből adódóan egyértelműen csak egy helyre fér be, de jobbára ránk van bízva, hogy mit hova akarunk beszuszakolni. A bizonytalankodóknak a cég honlapján található képek adhatnak támpontot, de nagyot e nélkül sem hibázhatunk. A génorzók karmos kis praclijai előszeretettel akadnak bele a szivacsba, szélesen tartott karjaiknak hála pedig nagyjából bármilyen elhelyezésnél hajlandóak erre, de ezt nem rónánk fel hibaként, inkább kellemetlen tulajdonsága a szivacsos tárolási módszernek.

pc-guru-feldherr-space-hulk-tatyo-06.jpg

A Feldherr kínálatában rengeteg, különféle méretű és kiosztású, sőt kifejezetten adott egységek vagy kisebb csapatok tárolására kitalált kialakítású szivacs akad. Gyakorlatilag a komplett Games Workshop termékvonalat lefedő felhozatal számára kisebb és nagyobb táskát is találunk, melyekbe saját magunk is összeválogathatjuk a seregünk szállítmányozására vagy csupán raktározására megfelelő szivacsokat, tatyesszal vagy nélkül. Ha pedig megtetszett valami, akkor ne habozz, a PC Guru olvasóinak egy egyszeri (az előző cikkel már kétszeri) 50 euró vagy afölötti vásárlásnál beváltható 5%-os kuponkedvezményt is adott a Feldherr, ennek érvényesítéséhez a kosaradnál használd a SPACEHULK21 kódot.