A Társalgó rovat létezése óta nem volt még olyan esztendő, amikor valahol, valamilyen formában ne kellett volna leírni azt, hogy a hazai társasjáték kiadás mennyire döbbenetes tempót diktál, már-már nyomasztóan sok játékot jelentetve meg egy évben, 2022 pedig nemcsak, hogy nem kivétel ez alól, de igazából egy új rekord. Az a sebesség ugyanis, amire a Gémklub és a Delta Vision átállt, egészen elképesztő, így nem csupán idén nem marad senki játék nélkül, de tulajdonképpen jó pár évre be lehet tárazni mindabból, ami 2022-ben magyarul érkezik – vagy jelen sorok írásakor már meg is jelent. Éppen ezért nem is lehet mindent egy vagy akár több cikkbe sem belezsúfolni, így igyekeztünk kiemelni a szó szerint több tucat játékból pár olyat, melyek szerintünk mindenképp kihagyhatatlanok!

CSALÁDI

Habár jelen sorok írásakor már megjelent és országszerte kapható, a Gémklub kínálatának családi partijáték részét egyértelműen a Sweet & Spicy uralja, elsősorban azért, mert hazai szerző műve. Györi Zoltán kártyajátéka még a Spiel des Jahres ajánlott játékai közé is bekerült, idén pedig új köntösben tért vissza. A Sweet & Spicy ugyanis alapvetően ugyanaz a blöffölős kártyajáték, csak épp ezúttal macskatémával és ehhez passzoló ábrákkal, elsősorban a családokat (és persze a macskarajongókat) célozva meg.

sweet-spicy.jpg

Ezen célt pedig többek között az általunk már bemutatott Mysterium Park és a Dixit-univerzumhoz tartozó Stella is osztja, de már a Hangok a fejemben is kapható, melyben gondolatok csatája elevenedik meg egy tárgyalóteremben, egész pontosan egy vádlott fejében, ahol egy kártyavezérelt területfoglalós társasjáték formájában kell befolyásolni az ítéletet. Aki ennél egy kicsit könnyedebb témára vágyik, elkanyarodhat inkább a Süti, sapi, taco, pizza, ajcsi felé is: a hivatalos leírás zsebre vágható ritmusjátéknak aposztrofálja, hiszen az apró méretű doboz egy olyan kártyajátékot rejt, ahol a szavaknak és a reflexeknek osztanak lapot. Ugyanakkor a partijátékokon is túl van élet, de még milyen. Az Azul: A királyné kertje például megint bebizonyítja, hogy az Azul-formulában továbbra is van szufla és ötlet, hiszen a sorozat legújabb fejezete megint csavar egyet a már ismert játékmeneten. A játékosok itt ezúttal növények és állatok bevonásával igyekeznek egy pompás kertet létrehozni, üvegcserepek helyett ezúttal a természet elemeivel játszadozva.

azul-kiralyne.jpg

A természetről pedig tud mesélni az elmúlt év egyik legjobb hazai megjelenése, az Arnak elveszett romjai is, amely az Expedícióvezetők megjelenésével bővül. A rendkívül jó családi stratégia ezen bővítménye az aszimmetriára megy rá, egyedi képességekkel rendelkező hősöket adva a játékosok kezébe, emellett pedig új helyszínlapokkal, asszisztensekkel és kutatósávokkal is szolgál. A Mágusok kora pedig csak azért nem kerül bővebben terítékre, mert már alaposan bemutattuk!

arnakexpediciok.jpg

A családi társasoktól idén nem marad távol a Delta Vision sem: kínálatuk talán legfigyelemreméltóbb darabja a Fergeteges elegyek, amit inkább eredeti nevéről ismerünk itthon. A Potion Explosion ugyanis eredetileg 2015-ben jelent meg, és azóta se nagyon találni hozzá hasonlóan prezentált játékot, hiszen itt minden játékos bájitalokat főz, méghozzá gyönyörű és remek fogású üveggolyókat használva, az alapanyagokat megpróbálva úgy kombinálni, hogy annak ne robbanás legyen a vége. Témáját tekintve nem családi, nehézségét tekintve viszont még bőven annak nevezhető Az éhség: a legendás Richard Garfield játéka első látásra olyan, mintha újragondolta volna a Klank!-et, csak itt minden játékos vámpírt alakít, titkos küldetéseket teljesít, emberekre vadászik, paklit épít, és megpróbál még azelőtt visszatérni a kastélyba, mielőtt felkel a nap.

potionexplosion.jpg

És akkor már le se merjük írni, hogy érkezik magyarul az Oltréé is, ami igazából azonnali kiütéssel nyer a szépségversenyben: a Vinceint Dutrait illusztrálta kooperatív társasban egy királyságba csöppenünk, ahol krónikáról krónikára érkező események során kell talpon maradni őrszemként, megőrizve a birodalom békéjét és rendjét. Az biztos, hogy a tálalást tekintve szem nem marad szárazon!

HALADÓ

A haladó játékok kategóriájában ennél már kicsit nagyobb a tolongás, és hát mivel is kezdhetnénk a sort, mint a régóta várt, és már kapható Pandemic: Legacy – 0. évaddal. A kultikus Pandemic-sorozat Legacy-ágának legújabb fejezete nemcsak a már jól ismert és itthon is szeretett játékmenetével képes bárkit levenni a lábáról, de témaválasztásával is, hiszen a hátteret ezúttal a Hidegháború adja, és a Szovjetunió egy titokzatos biológiai fegyvere, melynek kifejlesztését kell megakadályoznia a CIA-nak dolgozó játékosoknak. A tét nem kisebb a nyugaton tavaly hódító After the Empire során sem, ami lényegében egy középkori várszimulátor. A műanyaggal alaposan teletömött, hatalmas doboz kastélytulajdonosnak nevezi ki a játékosokat: ezek 3D-s játékelemből állnak, és az évek során folyamatosan fejleszteni kell őket egy munkáslehelyezős játékmenetbe bújtatva, ahol nagy szerep jut a harcnak is a folyamatosan érkező hódítók okán, így a várvédés és a vár megerősítése van a középpontban.

99ea2aaa-493b-4c6f-a260-e3bd79a969ce.jpg

A hadviselés pedig az év egyik legkellemesebb bejelentésében is oszlopos szerepet játszik, hiszen végre magyarul is érkeznek a Leder Games játékai, a Delta Vision pedig rögtön a legismertebbel kezdi: idén már a hazai játékosok is kiélvezhetik a legendás Root könyörtelen játékmenetét, melynek során erdei állatok vonulnak hadba. A Root legnagyobb erőssége a totális aszimmetriája, hiszen minden egyes faj szinte teljesen egyedi, önálló szabályrendszerrel rendelkezik, és erre tesznek rá jópár lapáttal a kiegészítők. Ráadásul a Root mellé megkapjuk az Oath-ot is, szintén Cole Wehrlétől, amit tavaly több helyen is az év játékának választottak. A stratégiai társasban királyságok és rendek bukásáról gondoskodhatunk, évszázadokon át, egy legacy-szerű játékban, legacy elemek nélkül.

root.jpg

A történelemről pedig tudna mesélni a A fekete rózsa háborúi, azaz a Black Rose Wars, amely négy évvel az eredeti megjelenés után végre magyar nyelven is elérhető lesz a Delta Visionnél. Marco Montanaro játéka egy kompetitív, fantasy témájú pakliépítős stratégia, amely az olasz Nova Aetas hektikus univerzumában játszódik, ahol varázslók próbálnak hatalomhoz jutni. Grandiózus, minifigurákkal és hatalmas, moduláris területlapkákkal teli tálalása intenzív és egyedi játékélménnyel kecsegtet. A Gémklub már az őszi lapok egy részét is kiterítette, hiszen már akkor bejelentették az Age of Rome és a fergetegesen gyönyörű Encyclopedia magyar változatát, mikor azok még javában gyűjtötték a közösségi támogatást, így aki a római birodalom korába szeretne visszatérni, vagy a világ legérdekesebb lényeit szeretné felfedezni és dokumentálni, már tudja, mit véssen fel a kívánságlistájára.

encyclopedia.jpg

KOMPLEX

Nem maradnak szórakozás nélkül az igazán komplex élményeket keresők sem: a Delta Vision régi tartozását törleszti azzal, hogy végre tényleg megjelenteti magyar nyelven a Twilight Imperium negyedik kiadását. Minden idők egyik leggrandiózusabb stratégiai játékáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, amit nemcsak a doboz és a játék mérete indokol, de a témája is, hiszen itt a felek egy intergalaktikus birodalomépítésben vesznek részt, ahol kereskedéssel, kutatással, politikai manőverezéssel, gazdasági machinációval, és persze csatákkal igyekeznek kideríteni, melyikük a leghatalmasabb. Ez tényleg nem egy pár órás kaland, a TI4 meccseihez minimum egy nap kell, cserébe viszont olyan játékélményt nyújt, amilyet talán egyetlen másik társas sem.

twilightimperium.jpg

És bár ilyen játékidőt, ilyen monumentális élményt nem ígér, de a Gémklub gondozásában magyar nyelven érkező Ark Nova lehet a következő olyan játék, amiről évek múltán is beszélhetünk, hiszen 2021-es megjelenését követően minden idők 50 legjobb játékai közé került, a stratégiai játékok között pedig az első 20-ban található meg, ami mindent elmond arról, mennyire jó és minőségi élményt kínál. Az Ark Novában egy modern állatkertet kell megtervezni és felépíteni, méghozzá tudományos alapokon menedzselve, kiszolgálva az állatok igényeit, gondoskodva a fajok fennmaradásáról. Mindezt alapvetően kártyák vezérlik, a gyönyörű ábrákkal megáldott lapok pedig még a tudásunk is bővítik. Talán ez lehet hazánk következő slágerterméke, a Mars terraformálásának nyomába lépve.

Ha pedig Mars, akkor bizony ott a nagybetűs A Mars: a komplex játékok invázióját idén a Delta Vision vezeti azzal, hogy elhozza a legendás Vital Lacerda több ikonikus játékát is – többek között a közelmúltban megjelent Marsot, a 2017-es Lisboát és a Kanban EV-t. Röviden és tömören nehéz őket bemutatni, hiszen szuperkomplex, nehézsúlyú stratégiákról van szó, ahol a szabálykönyvnél csak a játékok doboza, illetve az azokon található ár magasabb. Hiperdrága, de minden szempontból egyedi játékok, melyek elsősorban a legelkötelezettebb gyűjtőknek és az igazán összetett élményt keresőknek szólnak  ők viszont egész biztos nem fognak csalódni!

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát