Maga az alkalmazás a fejlesztők bevallása alapján még csak béta állapotban van, ám már így is nagyon jól használható. Azt már az elején le kell szögezni, hogy ez nem az a könnyen használható, kézre álló program, mint amilyen például az Aurora Toolset. Bizony meglátszik, hogy a játék nagy részét is ezzel az editorral rakták össze - én első látásra meg is ijedtem tőle, mert eléggé komplexnek tűnik. Ezt jól tudhatták a CD Projektnél is, mivel mellékeltek egy közel hatvan oldalas kézikönyvet is hozzá, ami részletesen bemutatja a D'jinni használatát. Reméljük, ez az összetettség nem fogja elrettenteni a rajongókat, és hamarosan dúskálhatunk a jobbnál jobb modokban.
The Witcher: folt és D'jinni
A Witcher a játékosok és a kritikusok döntő többsége szerint a tavalyi év legjobb szerepjátéka volt (Jade Empire sicc). Legnagyobb hibájának a töltési idők hosszát és néhány bugot lehetne felróni, ám ezeket a fejlesztők gyorsan orvosolták. A CD Projekt az előző patch elkészítése után sem pihent a babérjain, hanem folytatták a megkezdett munkát.
Maga az alkalmazás a fejlesztők bevallása alapján még csak béta állapotban van, ám már így is nagyon jól használható. Azt már az elején le kell szögezni, hogy ez nem az a könnyen használható, kézre álló program, mint amilyen például az Aurora Toolset. Bizony meglátszik, hogy a játék nagy részét is ezzel az editorral rakták össze - én első látásra meg is ijedtem tőle, mert eléggé komplexnek tűnik. Ezt jól tudhatták a CD Projektnél is, mivel mellékeltek egy közel hatvan oldalas kézikönyvet is hozzá, ami részletesen bemutatja a D'jinni használatát. Reméljük, ez az összetettség nem fogja elrettenteni a rajongókat, és hamarosan dúskálhatunk a jobbnál jobb modokban.
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Kapcsolódó információk
The Witcher megjelenés:
2007. október 26.
The Witcher gépigény:
CPU: 2400 MHz,
RAM: 1024 MB,
VGA: 128 MB,
HDD: 8,5 GB
Hozzászólások
A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.
#4
paszi011
2008. április. 11. 21:05
Ez az erre már régota vártam!
#3
paszi011
2008. április. 11. 21:05
Ez az erre már régota vártam!
#2
andreas
2008. április. 11. 18:39
Hát, én szeretem a witchert de nem hiszem hogy sokra megyek ezzel a Djinn dologgal..
#1
andreas
2008. április. 11. 18:39
Hát, én szeretem a witchert de nem hiszem hogy sokra megyek ezzel a Djinn dologgal..
1 2
