(Fizetett promóció)

Bár a V4 Future Sports Festival elsősorban az esportolókról szól majd, a rendezvény egyik legnagyobb sztárja mégsem egy játékos, hanem egy műsorvezető lesz. A legendás Paul "Redeye" Chaloner ugyanis 2018 után újból visszatér Budapestre, hogy levezényelje a CS:GO-versenyt.

v4-2019-redeye.jpg

A 47 éves brit házigazda pályafutása még 2002-ben indult, ekkor kezdte el villogtatni kommentátori képességeit. Kezdetben az Unreal Tournament volt a fő profilja, de aztán képbe került a Quake 3, a Counter-Strike és a Counter-Strike: Source is.

Redeye pár év alatt az iparág legkeresettebb kommentátor-műsorvezetője lett, az előző évtized közepén már a világot járta, valamint televíziós műsorokban is szerepelt. Mindeközben pedig szakértelmét is folyamatosan bővítette, melynek köszönhetően ma már közel száz különböző játékban volt már caster vagy host.

A brit műsorvezető az elmúlt időszakban már inkább két fő szerelmére, a Dota 2-re és a CS:GO-ra fókuszált: ő volt az idei és a tavalyi The International házigazdája is, de CS:GO Major tornák és Quake-világbajnokság is szerepel az önéletrajzában az előző pár évből, melybe tehát 2018 után 2019-ben is bevésheti majd a V4-et.

V4 FUTURE SPORTS FESTIVAL

  • Időpont: 2019. szeptember 21-22.
  • Helyszín: Budapest, Hungexpo (F és G pavilon)
  • Belépés: díjmentes
  • Korhatár: 12 év alatt csak szülői felügyelettel

A V4 Future Sports Festivallal kapcsolatos legfrissebb információkért és hírekért látogassatok el a rendezvény hivatalos weboldalára.