• Drága és hosszú munka volt a Watch Dogs: Legion fejlesztése
  • 9 millió különböző NPC lehet
  • A producer szerint az ilyen játékok tesztelését a jövőben érdemes lehet MI-re bízni
  • A játék jövő márciusban jelenik meg

A Watch Dogs: Legion nem kevesebbet ígér, minthogy London lakosságának bármely tagja játszható karakterré válhat, ráadásul mindegyikük egyedi szereplő, egyedi arccal, élettel és háttérrel, sőt még a hangjuk is más és más lesz. Mindez persze a procedurálisan felépített világnak lesz köszönhető.

Shelley Johnson producer az év elején olyasmit mondott, hogy nagyjából 9 millió variációja lesz az NPC-knek, ami szép nagy és kielégítő szám, ha ez igaz, igen kicsi a valószínűsége annak, hogy két teljesen egyforma karakterbe fussunk bele London utcáin. Azonban a hölgy szerint ezt nem volt egyszerű megalkotni.

Johnson most a Stevivornak árulta el, hogy valószínűleg a Watch Dogs: Legion a Ubisoft legnagyobb vállalkozása, és annyira komplex, hogy azt majdnem lehetetlen elmondani. Hogy megvalósíthassák, amit kitaláltak, nagyon sok pénzt kellett elkölteniük és négy évbe telt, mire sikerült tető alá hozniuk magát a technológiát, ami lehetővé tette a Legion megvalósítását.

Johnson szerint maga a játék tesztelése is embert próbáló feladat volt, szerinte feszegette az emberi tűrőképesség határát. Ezért gondolja úgy, hogy ha a jövőben még ennél is komplexebb játékok készülnek, ott talán a tesztelés egy részét érdemes lenne egy MI-re bízni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!