Elképesztő Resident Evil 7 dioráma született
A középpontban a hírhedt vendégház konyhája áll, és készítői nemrég bemutatták, hogyan építették meg az aprólékos szerkezetet.
A középpontban a hírhedt vendégház konyhája áll, és készítői nemrég bemutatták, hogyan építették meg az aprólékos szerkezetet.
A fémszörnyek ezúttal jóval taktikusabbak, ezáltal pedig halálosabbak is lesznek ránk nézve, mint az elődben.
Kedvezményes jegyárak, premier előtti vetítések, filmklubok és közönségtalálkozók várják a látogatókat a legnagyobb hazai mozihálózat rendezvényén.
Draulon, natu, YNk és kassad elemzi majd a 2021-es V4FSF offline mérkőzéseit!
Megindult az előrendelés, le lehet rá csapni, amíg ki nem fogy a készlet.
Miután az elmúlt hónapokban nagyon kevés hír érkezett a játékról, kiderült, hogy a Scorn még tovább késik.
Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a Mental Omega mod végre teljesen 100%-os legyen.
Örömhírt közölt a The Last of Us sorozat alkotója, Neil Druckmann: véget ért az HBO nagyszabású játékadaptációjának forgatása.
Egy streamből lett kivágva a kép, amit egy sasszemű rajongó szúrt ki, és végre láthatjuk rajta Pókembert – legalábbis részben.
Vin Diesel és Dwayne Johnson alaposan összerúgta a port az utóbbi években, előbbi azonban megpróbálja visszaédesgetni kollégáját a produkcióba.
A BANDAI NAMCO Entertainment megosztott pár technikai információt a játék különböző verzióiról.
A Playground Games sorozatának legújabb része már korai szakaszában is rengeteg játékos vonzott be.
Mi történik, ha a világegyetem egyik leggyilkosabb faját és vírusát keresztezzük? Nos, nem túl vidám napok várnak ránk.
2011 után folytatódik minden idők egyik legnépszerűbb horrorfilmes szériája. Befutott az új Sikoly epizód magyar előzetese.
Érdekes kollaboráció nyomaira bukkantak az Activision új játékának fájljaiban áskálódó adatbányászok.
Miután Doctor Strange óvatlanul összekuszálja a Multiverzum szálait, ikonikus múltbéli karakterek tűnnek fel újra Peter Parkerrel szemben.
Az ingyenesen elérhető csatorna a következő napokban is sportműsorokkal és közvetítésekkel vár benneteket.
A PlatinumGames vezetője és az eredeti játék alkotója továbbra is vágyakozik Amaterasu kalandjának folytatása után.
Heteken belül képernyőre kerül a Netflix következő disztópikus koreai sorozata. Magyar feliratos előzetest kapott az Út a pokol felé.
Nádai Endre Levente több éve foglalkozik már a mesterséges intelligencia témakörével, többedmagával pedig a jövő potenciális e-sport edzőjét fejleszti!
Hamarosan visszatérünk 1986-ba: az Elevenre koncentráló előzetes után bejelentették a következő szezon epizódjainak magyar címeit is.
Megerősítést nyert a sorozat legfrissebb, vikinges epizódjának bővítése, ami elég hamar meg is érkezik.
Egy interjúban derült fény rá, hogy körülbelül mikor számíthatunk majd a varázslatos kalandra.
A Konami ikonikus sorozatának két kezdeti epizódja átmenetileg nem lesz megvásárolható.