Fallout 76 – Atombombákkal fűszerezett játékmenet videó érkezett
Újabb videót kaptunk a Fallout 76-hoz, mely azt mutatja be, hogyan is szerezhetünk atombombát, persze szigorúan csak önvédelemre.
Újabb videót kaptunk a Fallout 76-hoz, mely azt mutatja be, hogyan is szerezhetünk atombombát, persze szigorúan csak önvédelemre.
Újra összeállnának a Cornetto-trilógia alkotói, Simon Pegg és Edgar Wright, hogy új közös filmet készítsenek, csak az a kérdés, hogy mikor.
Kiderült, ki lesz a Blizzard játékának legújabb játszható karaktere. Őszintén megmondva nem tudjuk, mennyire vegyük komolyan.
Az EA Vancouvert elhagyó Amy Hennig nyilatkozata alapján a stúdió jelenleg nem dolgozik a Visceraltól „megörökölt” Star Wars játékon.
A Fortnite már régóta vezet a Playerunknown's Battlegrounds előtt, de a sikeréről csak most érkezett pontos számadat.
A hétvégén kerül megrendezésre a második forduló második, és egyben utolsó selejtezője. Valamint: a döntő időpontja is változott.
Újabb ingyenes frissítéssel gazdagodott az Elite Dangerous, de a Beyond: Chapter Two kisebb, mint elődje volt.
A Fallout 76 világa teljes mértékben nyitott, és ez alól az építkezés sem kivétel. A játékon belül bárhol felhúzhatjuk a táborunkat.
Mark Hamill rávilágított egy fontos különbségre George Lucas Csillagok háborúja filmjei és a Disney új Star Wars sorozata között.
A korai Halók és a Destiny zeneszerzőjét, Marty O'Donnell-t anno kirúgták a Bungie-tól, de talán most visszatér a sorozathoz.
James Gunn befejezte A galaxis őrzői 3 forgatókönyvét, ami azt jelenti, hogy pontosan tudja, mi történik a Bosszúállók 4-ben.
Casey Hudson és Mark Darrah is osztozik azon a vágyon, hogy a BioWare kisebb léptékű, kísérleti programokat is készítsen.
Elon Musk MI-ket tömörítő csapata is képviselteti magát a Dota 2 idei legnagyobb versenyén, hogy összemérhesse a tudását a profikkal.
Hála egy adatbányásznak megtudhattuk, hogy valószínűleg ki lesz a Life is Strange 2 főszereplője, de néhány más karakter is előkerült.
Bár az E3 2018-on zárt ajtók mögött megmutatták a Cyberpunk 2077-et, a prezentált demó még alfaváltozatnak sem nevezhető.
Shawn Layden egy rövid nyilatkozata alapján nem lehet kizárni, hogy a Sony gondolkodik a cross-play támogatás valamilyen módján.
A Lara Croftot 2013 óta megszólaltató Camilla Luddington a Shadow of the Tomb Raider után kiszállna a sorozatból.
Bár a Life is Strange 2 új történettel és új szereplőkkel érkezik, úgy tűnik, egyik-másik korábbi döntésünk mégis számítani fog.
Tom Hiddleston már két éve tudott arról, hogy mi lesz Loki szerepe a Bosszúállók: Végtelen háborúban.
Ha nem lett volna elég nehéz eddig is a Kingdom Come: Deliverance, akkor a hardcore móddal még tovább kínozhatod magad.
Kevin Feige producer nyíltan LMBTQ karaktereket és női hősök dominanciáját ígéri a Marvel moziuniverzum jövőjére nézve.
Ha bizonytalankodsz az Unravel 2 beszerzését illetően, akkor itt a lehetőség kipróbálni a játékot, még ha csak időszakosan is.
Bár a Naughty Dog eddigi nyilatkozatai alapján a Last of Us Part 2 egyetlen irányítható karaktere Ellie, lehet, hogy ez mégse így van.
The International 8 selejtezőjéről érkezett hírek nem éppen szívmelengetőek azok számára, akik szeretik a programozható egereket.