Szeptember végén jön az utolsó Nioh DLC
A Bloodshed’s End szeptember 26-án jelenik meg, és lezárja a Szengoku érában játszódó történetet. Véres kaland érkezik.
A Bloodshed’s End szeptember 26-án jelenik meg, és lezárja a Szengoku érában játszódó történetet. Véres kaland érkezik.
A Playerunknown's Battlegrounds sikert sikerre halmoz. Most a Steam királya lett, amit hatalmas játékosszámával ért el.
Ha esetleg akad még ember a Földön, akinek esetleg nincs meg a Skyrim vagy éppen a Special Edition, azoknak szól ez a hír.
A Divinity: Original Sin 2 hamarosan révbe ér, addig is kaptunk egy kis ízelítőt abból, milyen szerteágazó lehetőségeket rejt a harc.
Ritkán van esély magyar horrorfilmről írni, ami még a nemzetközi piacon is megveti a lábát, de a 2017-es Pince ilyen, ráadásul jól is sikerült. Hogy miért, az a cikkből kiderül.
A Blizzard komolyan gondolja az esportot, amit mi sem bizonyít jobban, hogy egy saját arénát nyit majd e célból Los Angelesben.
Nagyon ritkán hallunk a Cyberpunk 2077-ről, és most sem kaptunk lényeges információt, csak megnyugtattak, hogy a fejlesztés a tervezett ütemben halad.
A South Park: The Fractured but Whole készítői újra tanúbizonyságát tették, hogy a politikai korrektség nem az erős oldaluk.
Nem lesz eseménytelen a frissen megjelent Destiny 2 első hónapja, derült ki a Bungie által megosztott eseménynaptárból.
Aranylemezre került a Forza Motorsport 7-t, ráadásul még ebben a hónapban kapunk egy demót is PC-re és Xbox One-ra.
A Zen Studios szerint a Pinball FX3 a flipperjátékok új korszakát hozza el, többek között multiplayerrel és online bajnokságokkal.
A játékot már a megjelenése napján sok kritika érte, mert kiderült, hogy az előző részben permanens shaderek itt fogyóeszközök lettek.
A Rainbow Six Siege egyik fejese elmondta, hogy száz operátort szeretnének kiadni a játékhoz, de nem biztos, hogy itt megállnak.
A Telltale-féle The Walking Dead első évada most limitált ideig ingyenes a Humble Bundle nyár végi akciójának keretében.
A Rockstar Games bejelentette az L.A. Noire-t PS4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switch-re, de még egy VR változatot is kapunk.
Légy te az egyike azoknak, akik elviszik a jelenleg a Steam Early Accesben lévő Wild Terra Online kulcsainak egyikét.
Még mindig csak elvétve találni kriptopénz-bányászok közt kedvelt kártyákat, de ez nem jelenti azt, hogy nem még egy, amit elkapkodnak.
Pete Hines a PAX Westen kotyogta el, hogy az idei Bethesda játékok között van egy, amit még be sem jelentettek. Aztán gyorsan visszavonta az állítását.
Stephen King egyik leghosszabb regényét, az Azt nem könnyű megfilmesíteni, de a legújabb feldolgozás alkotói jó stratégiát választottak ehhez. Lássuk, a film is ilyen jó lett-e!
17 perc több mint elég, hogy alaposan szemügyre vehetjük a Bandai Namco Dark Souls inspirálta játékát, a Code Vein-t.
A Killer Instinct játékosai a Microsoft ígérete szerint mindegy minden platformon játszanak majd, együtt csépelhetik egymást.
A Destiny 2 nemrég rajtolt el konzolon, mindenki másnak még várni kell egy kicsit, de úgy néz ki megéri: nagyon jó lesz a PC-s átirat.
A Ubisoft egy pletykára reagálva elmondta, hogy egyelőre nem döntötték el, hogy milyen képfrissítés mellett fut majd a játék konzolon.
A Halk Hogan nevű modder munkájának legújabb frissítése elsősorban a vízfelületek, valamint a kövek és sziklák látványán javít sokat.