Cyberpunk 2077 – Keanu Reeves izgatottan várja, hogy megdöntsék
A színészt úgy tűnik nem csak nem zavarják a kissé perverz módok, de még kifejezetten örül is nekik.
A színészt úgy tűnik nem csak nem zavarják a kissé perverz módok, de még kifejezetten örül is nekik.
A Dolmen egy igen érdekes sci-fi/horror soulslike játéknak tűnik, a fejlesztők jóvoltából pedig kipróbálgathattunk egy közel egy órás exkluzív demót.
Az idén 25. évfordulóját ünneplő népszerű sorozat újabb része térhet vissza sosem látott formában.
Már korábban is keringtek pletykák a sorozat legutóbbi részének bővítményéről, de most konkrét képek bukkantak fel.
Állítólag az utolsó pillanatban vonták vissza a Hogwarts Legacy trailerét és tettek be helyette egy másik előzetest.
Folytatjuk tovább utunkat az éjszakában, ahol mindössze két fényforrás ad némi világosságot: az utcai lámpák és a torkolattűz.
És a legfélelmetesebb is, legalábbis Sam Lake szerint, aki megosztott néhány részletet a The Game Awardson bejelentett játékról.
Sok barbecue, sok futball, sok redneck, sok értelmetlen erőszak… maga az alkotó is így jellemzi a saját művét, amiben igazi rohadékokkal találkozunk.
Ezúttal az FPS-játékok (h)őskorához térünk vissza, és egy olyan klasszikushoz, amely sokak emlékeiben még mindig elevenen él.
Kockadobás és stratégia alapesetben nem jár kéz a kézben, ezúttal azonban a zombik és angyalok élete is a szerencsénken múlik.
Az új, szezonális kihívások mellett a klasszikus Tim Burton film is érkezik a játékba skinek formájában.
Az Ebb Software egy hátborzongató trailer keretében fedte fel a Scorn megjelenési dátumát.
A szimulátorban, mint kategóriában az az igazán csodálatos, hogy gyakorlatilag minden belefér, de tényleg: a plazmavágótól a szuvidálásig.
A világ egyik legjelentősebb elektronikai cégének számító francia Schneider Electric folyamatosan innovatív termékeket dob piacra.
Motorok összeállításában elmélyedni egy felejthetetlen elfoglaltság, nem beszélve arról, hogy egy csodás makett ékes része lehet a nappali falának. Magad is fontolgatod, hogy kipróbálod magad a modellezésben? Emellett régóta vizslatod a melletted elhaladó Honda motorokat?
Tovább gyűrűzik az Activision-Blizzard botrány, egyre több a sztrájk, a dologók szakszervezetbe tömörülnének.
A Rebellion Developments leleplezte a Sniper Elite 5-öt, amiben a németek Kraken-hadműveletét kell megakadályoznunk.
Egy évad után a Netflix elkaszálta a Cowboy Bebop anime sorozat élőszereplős változatát.
Az idei esztendőben utolsó alkalommal jelentkezik a heti PS Store megjelenéseket összegző rovatunk.
Az ikonikus franchise új életre kell többek között a Telltale egykori munkatársainak közreműködésével.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
Nem maradhatott ki a Sony következő nagyágyúja sem az idei The Game Awards felhozatalából.
A KéKjáték is ráhajtott az őszi és téli időszakra, és némi stratégia mellett főleg gyerek- és családi játékokat hozott.
A szolgáltató felfedte, hogy melyik előadók számaira vagy épp podcastekre száguldottunk vagy irtottuk az ellenfeleket.