Hírek

AnimeKarácsony 09

AnimeKarácsony 09

Nemrég ismét elözönlötték anime- és mangarajongók százai a budapesti Hungexpo csarnokát, hogy együtt fejezzék ki rajongásukat a stílus iránt.

Óriási Aion banhullám söpört végig a csalókon

Óriási Aion banhullám söpört végig a csalókon

Az NCsoft már korábban is móresre tanította a játékaikat bemocskoló cheatereket, s főleg a botok használóira, vagy a "dual-box"-ozókra (akik egyszerre több ablakban futtatva a játékot egész partikat irányítanak egyedül) sújtottak le. Most pedig az Aionon volt a sor.

AVP: Mégis megjelenhet Ausztráliában

AVP: Mégis megjelenhet Ausztráliában

Az eddig túlságosan is ifjúságvédő Ausztráliában úgy tűnik, változnak a dolgok, hiszen a belügyminiszter vitatémát indított azzal kapcsolatban, hogy bevezessék az R18-as besorolást a játékok esetében, valamint az is egy biztató jel, hogy a SEGA Australianak sikerült elérnie, hogy a korábban betiltott Aliens vs. Predator módosítások nélkül jelenhessen meg az országban.

TF2: Megjelent a War! Update

TF2: Megjelent a War! Update

Az óriásfrissítés a vicces képregények mellett hat új fegyverrel, a nem használt tárgyak kombinációjának lehetőségével és összesen 70 új achievementtel egészítette ki a játékot -- de természetesen új pályák is érkeztek.

18+-os játékok Ausztráliában?

18+-os játékok Ausztráliában?

Visszatérő témánk az ausztrál korosztály-besorolási rendszer, mely miatt az ottani játékosok rengeteg mai slágerjátéktól estek el -- illetve kényszerültek a nem legális beszerzési forrásokra, amely persze a kiadóknak is egyre jobban szúrja a szemét. A külső és belső nyomás egyre nőtt az utóbbi időben, így nem csoda, hogy a kormány megtette az első lépést...

Assassin's Creed II DLC videó

Assassin's Creed II DLC videó

Megérkezett egy videó az Assassin's Creed II két kiegészítő tartalmáról, amelyek valószínűleg már szerepeltek korábban is a játékban, de az utolsó pillanatban kivették őket.

Dupla XP jár az Aionban az ünnepek alatt

Dupla XP jár az Aionban az ünnepek alatt

Az NCsoft idén megjelent MMORPG-je nem lett rossz, de a fejlődés a legtöbb koreai rokonjátékhoz hasonlóan unalmas farmolásba fulladt egy idő után. A kritikákra reagált a cég, és megoldást ígért, ám még ez előtt is bevezet egy akciót, hogy a régebbi játékosok ne hagyják el az Aion világát.

Team Fortress 2: Újabb ingyen hétvége

Team Fortress 2: Újabb ingyen hétvége

A Team Fortress 2 nagyon hosszú ideig készült, s végül csak az Orange Box-szal jelent meg (hmmm... ez is modként kezdte, és a sorsa kísértetiesen hasonlít a Black Mesa: Source-éra), ám azóta is a Steam egyik legjátszottabb játéka. Akik pedig ezidáig kimaradtak az élvezetből, a hétvégén ingyen kipróbálhatják!

Spec Ops: The Line részletek

Spec Ops: The Line részletek

Az egykor szebb időket is megélt Spec Ops-széria a jövő év végén visszatér, remélve, hogy visszatérnek a régi rajongók is.

Zii: Ez lenne a Wii utódja?

Zii: Ez lenne a Wii utódja?

A japán cég már megszellőztette párszor, hogy a következő konzoljuk megjelenésére talán hamarabb sor kerül, mint a "nagy masinák" 2012-2013-ra datált generációváltása. Most érdekes nyomok láttak napvilágot, melyek elég vad spekulációkat indítottak el.

Kézi DreamCastot álmodott egy rajongó

Kézi DreamCastot álmodott egy rajongó

Láttunk már házilag barkácsolt kézi Nintendo 64-et, Xbox 360 notebookot, sőt, Macké alakított Xboxot is, de a mostani darab mind közül kiemelkedik, lévén egy legendás masina újrateremtéséről van szó. Sajnos a DreamCast már nem érhette meg a dolgot... Nyugodjék békében!

Mégsem az EA adja ki a Rage-et!

Mégsem az EA adja ki a Rage-et!

Idén meglehetősen nagy port kavart a hír, hogy a függetlenségére mindig is oly büszke id Software-et felvásárolta a Bethesdát is tulajdonló ZeniMax. Mindez azonban nem befolyásolta volna a Rage EA általi kiadását. Most viszont fordult a kocka.

Majdnem ingyenes az Age of Conan!

Majdnem ingyenes az Age of Conan!

Zord idők járnak az Age of Conanre. Nem sokkal a megjelenése után ellepték a rajongók, majd a hamar kimerülő tartalomra hivatkozva ugyanolyan hirtelenséggel távoztak is, ezzel majdnem megölve a játékot. A Funcom viszont bizakodó, és most egy igen vonzó ajánlattal igyekszik megnyerni magának a játékosokat.

TF2: WAR! Update fejlemények

TF2: WAR! Update fejlemények

A múlt héten elindított War! Update mostanra teljes gőzzel zakatol, hiszen a képregények és a propagandaplakát-pályázat kihirdetése után végre lényegi információkat is kaptunk a frissítés tartalmáról.

Új Borderlands DLC érkezik

Új Borderlands DLC érkezik

Dr. Ned zombi szigete már izzasztja a rajongókat, ám egy igazi fannak sosem elég a jóból, s tudja ezt a fejlesztésért felelős Gearbox is. Ezért most be is mutatkozik az új DLC, melynek címe Mad Moxxi's Underdome Riot.

Csak nyáron jön a Gran Turismo 5

Csak nyáron jön a Gran Turismo 5

A Gran Turismo egy olyan sorozat, ami nem csak, hogy legendává vált az évek során, de megannyi rajongója ellenére sem igen akadt olyan csapat, amely sikerrel tudta volna koppintani a japán receptet (nem, a Forza-széria sem, az irányvonal teljesen más). Az ötödik felvonásra az új hírek szerint viszont még várnunk kell... elég sokat.

Hamar próbálhatjuk ki a Splinter Cell: Convictiont

Hamar próbálhatjuk ki a Splinter Cell: Convictiont

A Splinter Cell: Conviction nagyon hosszú utat tett meg, mire végleges formára jutott. Egyszer szinte a félig kész játékot kellett kukáznia a Ubisoftnak a gyenge játékelemek miatt, de most már révbe ér a játék, és nemsokára ki is próbálhatjuk.

Sztárparádé a Mass Effect 2-ben

Sztárparádé a Mass Effect 2-ben

Gondolom, hűséges és szerencsés olvasóink már javában játszanak a Mass Effecttel, e havi teljes játékunkkal, így örömmel jelenethetem be, hogy az EA nem kispályázott a második felvonás esetében sem: elképesztő szereplőgárdát szedtek össze a karakterek életre keltéséhez.

Dead Space 2: Az első részletek

Dead Space 2: Az első részletek

Pár napja végre hivatalosan is bejelentették a Dead Space második részét, ám a sajtóközlemény csupán apró részleteket árult el a folytatással kapcsolatban. Mindösszesen annyit tudunk meg, hogy az előző rész főszereplője, Isaac Clarke visszatér, és még keményebben kell küzdenie az életbennmaradásáért. Ennyi információ ahhoz pont elegendő volt, hogy felkeltse az átlagjátékos érdeklődését, de édeskevés ahhoz, hogy a rajongók is odafigyeljenek -- szerencsére azonban ma már rendes információkkal szolgálhatunk.

East India Company: Battle of Trafalgar megjelent

East India Company: Battle of Trafalgar megjelent

A trafalgari csata a napóleoni háborúk legnagyobb tengeri ütközete volt, melyben a Nelson admirális vezette brit haditengerészet legyőzte a francia és spanyol egyesített haderőt. A harminchárom francia-spanyol hadihajóból 22 megsemmisült, míg a brit oldalon nem volt veszteség. Ez a győzelem alapozta meg azt a politikai és gazdasági hatalmat, melyet a Brit Birodalom a 20. század közepéig fenntartott a tengereken...