Dátumot kaptak a Dead Rising-játékok felújított változatai
A Dead Rising, a második rész és annak kiegészítője felújításon esik át, és már azt is tudjuk, mikor jönnek és mennyibe kerülnek majd.
A Dead Rising, a második rész és annak kiegészítője felújításon esik át, és már azt is tudjuk, mikor jönnek és mennyibe kerülnek majd.
A 2007-es program sosem nézett ki még ilyen jól. Nézd meg mit tett a ráncfelvarrás az eredetileg sem ronda BioShockkal.
Úgy van, jól olvastátok, a Hello Games megerősítette, hogy csak ingyenes frissítésekkel fogják bővíteni a No Man’s Sky-t.
16 előzetes, 20 teszt, Visual Novel-összeállítás, gamer székek tesztje, és még sok-sok egyéb érdekesség vár benneteket az augusztusi PC Guru magazinban.
Ezt Sean Murray, a Hello Games egyik fejlesztője mondta el egy Reddit AMA (ask me anything, kérdezz bármit) során.
A Bethesda szerint mind a Rage, mind a The Evil Within elég sikeres volt ahhoz, hogy folytatást kapjanak.
Feltörték a Denuvót, de az egyik megoldást a cég már orvosolta is. A másik még kitart, ki tudja, hogy meddig.
Bizony, jól olvastátok. Egy valódi, 2017-es Ford Focus RS a fődíja Microsoft által rendezett Forza Racing Championship eseménynek.
Az új, a kampányra fókuszáló Gears of War 4 videóban a szakállas és öreg Marcus Fenix üzen hadat egy rakás új ellenfélnek.
Legalábbis erre utalhat a játék zeneszerzőjének, Mick Gordonnak az Instagramra posztolt képe, de hivatalos bejelentés még nincs.
A 4. Pixelcon szervezői a mi segítségünket kérik, hogy meghívhassák az egyik leghíresebb SID metál csapatot, a Machinae Supremacy-t.
Egy San Franciscó-i férfi szombaton a Pokémon GO-val játszott, amikor is valaki váratlanul rálőtt. A 20 éves férfi belehalt sérülésébe.
Már-már vicc, ami a Deep Down körül folyik, hiszen az elmúlt időszakban csak annyit hallani a játékról, hogy a Capcom meghosszabbította a cím használati jogát.
Bár a Battleborn teljesítménye alulmúlja a 2K elvárásait, a csapat nem fogja feladni a játék támogatását.
A legtávolabbi kontinens déli részén úgy gondolják, hogy a kiskorúak védelme érdekében be kell tiltani a tevékenységet.
A Hello Games elkészült a No Man’s Sky első napi frissítésével, ami rengeteg változtatást és új játékelemet hoz a programba.
A hétvégén múlt el harminc éves a stílusteremtő játék, az évfordulóra készült el egy lelkes rajongó a második epizód újraálmodásával.
A hét főleg a DC jegyében telt, mindenki az Öngyilkos osztagról beszél, de azért más is történt a héten a filmuniverzumban.
A kompatibilitási program keretében lehet valamikor játszani a Blue Dragonnal Xbox One-on, mondta Phil Spencer.
A PC Guru 16/08-as száma mellé egy steames FPS-t csomagoltunk. Az Enemy Front egy második világháborús akciójáték.
Azt csiripelik a verebek, hogy a Blizzard a kultklasszikus Starcraft felújított változatát szeptemberben jelenti be.
Napvilágra került az Activision üzleti negyedévét záró jelentés, melyből kiderült, hogy nagyot kaszáltak az Overwatch-csal.
Unod az egymással élcelődő, világmegmentő szuperhős csapatokat? Akkor a te filmed a szuper gonoszokat felvonultató Öngyilkos osztag! Vagy mégsem?
Újabb karaktervideót kapott a Maffia 3, amelyből ezúttal az ír maffiózót, az anarchista Thomas Burke-öt ismerhetjük meg.